18.rész The End

Örület

Jin

3 ével később (Elmegyógyintézet)

Az elmúlt napokban, hónapokban, években minden megváltozott, már nem olyan az életem, mint amilyen volt. Többé már nem tudok mosolyogva belépni az ajtón, nem tudok mosolyt csalni arcomra, teljesen összeomlottam, de miért is én vagyok rosszul, hiszen amin barátom megy át, az sokkalta rosszabb, mint az én hiányom. Három évvel ezelőtt, mikor Suga teljesen felépült balesete után, folyamatosan bezárkózót, nem mozdult ki, egy hang sem hagyta el torkát, beleörült szerelme elvesztése miatt. Mikor felébredt a kómából elmesélte nekem álmát, azt hittem, hogy képes felfogni, hogy nem a valóság volt, hanem csak egy szimpla álom, kezdtem elhitetni vele, de akkor egy éjszaka után minden megváltozott. Hangos kiáltásokra figyeltünk fel barátaimmal, mikor berohantunk szobájába, ő már addigra lehiggadt. Összegörnyedt teste alig bírt megállni lábán, kézfeje véres volt, az ágyneműk szét voltak tépve, a poharak, minden mi törékeny volt, több darabokban hevert a földön. Magam is megrémültem, elé álltam, megpróbáltam megkérdezni mi történt, de csak annyi volt a válasza, hogy szeret. Azóta folyamatosan ezt az egy szót ismételgeti. Hiába kérdezek tőle dolgokat, semmi válasz, mintha falnak beszélnék. Az orvosok a kitörése miatt bezárták elmegyógyintézetbe. Azóta semmit sem változott viselkedése, minden nap kétszer van dühkitörése, általában öt percig eltart, de valamikor tovább.

Ahogy alvó testét nézem, minden mit átéltem újra és újra lejátszódik előttem. Hiányzik a legjobb barátom, olyan volt nekem mint az öcsém, mindig együtt csináltunk mindent, együtt szórakoztunk, csajoztunk, nevettünk, de minden mi volt eltűnt, hiányzik, nagyon hiányzik, és az állapota semmit sem fejlődik. A többieknek nincs szívük meglátogatni, próbálják élni az életüket, de én kénytelen vagyok elengedni. Azóta saját házban élek, saját pénzemből, hála Monsternek nagyon jól keresek, így minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a legjobb orvosok lássák el. Lassan benyitottam, meg sem hallotta, ahogy beléptem az ajtón. Helyet foglaltam ágya mellet. Kivettem táskámból kedvenc ételét és italát. Felém pillantott, pontosan szemembe nézet, zavart volt és szomorú, mint mindig.
- Enned kell, sokat fogytál, az arcod is kezd beesni, ennek kell, hogy élj.
- Miért éljek?
- Csak mert… - felé kaptam fejem, beszélt, az előbb beszélt, hozzám – beszéltél, mond újra, beszélj még Suga.
- Tudok beszélni… csak nem akarok, miért nem hagysz már békén?
- Beszélsz, rendesen beszélsz, ha eddig is tudtál, miért nem beszéltél? MIÉRT? – Megragadtam pólójánál majd közelebb húztam. Nem ellenkezett, hiszen régen sem szokott, mindig felnézet az idősebbekre. – Ha nem vagy örült… miért játszottad el?
- Örült vagyok… olyan dolgokat láttok… mik nem léteznek… ennek így kell lennie, örült vagyok ki tisztában van vele, hogy olyan dolgokat lát mik nem léteznek. Miért kellene tagadnom, megérdemlem sorsom, hiszen olyan dolgokat tettem amiért bűnhődni kell. Tisztában vagyok mi zajlik körülöttem, csak félek emberként élni, inkább élek bolondként, minthogy szembe keljen néznem bűnömmel.
- Te örült vagy…
- Tudom, azért vagyok így bezárva… mert az vagyok… ha elmesélném miket látok, hinnél nekem? Dehogy… kinevetnél… és elfogadnád, hogy megörültem. Nem szóltam, nem beszéltem hozzád, arra a napra vártam, hogy feladj, és hogy éld az életed, de nem… a többiek rég feladtak, akkor te miért nem? Miért látogatsz folyton? Miért nem éled a szaros életed?
- Mert nélküled nem az igazi. Mindig veled voltam, veled éltem le az egész szaros életem, olyan vagy nekem mint a levegő, szükségem van rád barátom… nélküled nem élek. Képtelen voltalak feladni… te köcsög, te fasszopó... te rohad állat. – Erősen meglöktem, így eldőlt az ágyon. Hangos kacagásba kezdtem, mi sírásba fordult, magam sem értem miért kezdtem el sírni mint egy csecsemő, hiszen egy erős férfi nem bőg, de úgy látszik nem vagyok elég erős. Mérges vagyok, hogy eltitkolta előlem és, hogy hazudott, de mégis boldog, hiszen visszaszereztem barátomat.
- Mit sírsz te buzi? Még a végén én is elsírom magam. Hagyd abba. – Meglökte vállam, így szokásos bunyóba keveredtünk egymással. Mikor elfáradtunk mind ketten az ágyon feküdtünk, és a fehér mennyezettet bámultunk.
- Tényleg egyedül akarsz lenni? Ezért csináltad a egészet?
- Az életem, nagyon elvan kurva, gyilkos vagyok, egy vesztes, nincs semmim, meggyilkoltam a saját fivérem és szerelmem, csak mert féltékeny voltam és mérges, majd azt hittem soha többé nem leszek szerelmes, hogy soha többé nem fog szeretni engem egy nő, de akkor találkoztam vele, annyira hasonlított Sara-ra, hogy magamhoz láncoltam, és többször megerőszakoltam. Majd azt vettem észre, hogy belészerettem… aztán… olyan dolgok követték az eseményt… mitől bekattantam. Hiszel a szellemekben? Mert én igen… emlékszel mit álmodtam?
- Igen, emlékszem.
- Igaz volt, az egész nem álom volt… Gyuri tényleg meghalt, tényleg találkoztam vele… majd mikor felébredtem megjelent előttem, elmondta, hogy megbocsájt és, hogy szeret, majd eltűnt. Akkor jöttem rá az egészre, megtörtént velem, tényleg léteznek szellemek, és én is egyike voltam közülük.
- Miért hiszem el neked ezeket? Én is bolond lennék?
- Nem tudom… de egyben biztos vagyok… megöltem két nőt… kiket szerettem, ez a balszerencse, meghal mindenki kit szeretek.
- De nem te ölted meg Gyurit… öngyilkos lett.
- Nem… nem volt az… feláldozta magát értem… örökre elnyerte őt a mély. És tudod mi zaklat? Az, hogy azóta látom őket…
- Kiket?
- A szellemeket.

Mesélő

A fiúk ezek után soha többé nem találkoztak, mind a heten külön életet kezdtek. V külföldre utazott, hogy ott tanulhasson, és ezek után soha senki sem látta. Jungkook modellnek állt, és szép arca miatt hamar sikeres lett. Monster átvette szülei cégét, majd feleségül vette apja kiszemelt áldozatát. Jimin színészkedni kezdet, hol remekül teljesített, így már harmadik sikeres filmjét tudta le. J-Hope egy kisebb éttermet nyitott, mit barátnőjével együtt vezet. Jin megnősült, és felesége második gyermekkel várandós. Suga ki elveszítette hitét, magányosan bolyongott a világban. Teljesen feladta, hogy újra szerelmes legyen, és mivel látja a halottakat, embereknek dolgozik, kik azért fizetik, hogy kiűzze őket hazájukból. Mind a heten egyszerre kezdték el álmaik megvalósítását, de mégis a sors úgy akarta, hogy mind a heten külön-külön utakon járjanak, hogy egymaguk teljesítsék be álmaikat. A sors... néha kifürkészhetetlen. 

The End

Köszönöm, hogy velem voltatok végig, hogy folyamatosan biztattatok, nagyon szépen köszönöm, hogy mindig kiáltatok mellettem, hogy kedves szavakkal biztattatok, és hogy ennyi embernek tetszett ez a kis történet. Tényleg nagyon hálás vagyok nektek, hiszen ez a történet úgy indult, hogy pár like, pár kommentár, most pedig 13000 feletti oldalmegtekintés. Huhha, nem is tudom mit írjak. <3 Imádlak titeket, köszönöm, hogy mindig volt véleményetek, mindig erőt adott nekem. <3 De hát eljött az utolsó rész is, igazából többnek indult, de valahogy így jött ki az egész. Remélem a további blogom is így fog tetszeni nektek mint ez :D <3 Tényleg nagyon-nagyon köszönöm <3 nehéz búcsúzni, de ezt is meg kell érni, imádtam ezt a történetet írni :D <3 következő történetem címe: Szomszédfiú, ki még esetleg nem látta volna, három rész már megtalálható :D Hát... sziasztok!! <3 <3 

17.rész

Álom, vagy valóság?? 

Nem hittem szememnek, a saját fivérem állt velem szemben, véres ruhájában, kezében hatalmas fejsze, mire nagyon jól emlékszem. Magam sem tudom, hogy mi zajlik körülöttem, de lehet, hogy csak rossz álom. Egy átlagos ember, hogyan dolgozná fel ezt a helyzetet, szellemek, alvilág, halottak. Nekem ez túl sok egyszerre, fogalmam sincs mit keresek itt, de lassan kezdek megbolondulni. A fivérem engem nézett, tekintet szomorú volt. Nem szólt, csak némán meredt előre. Tettem volna felé egy lépést, de akkor jöttem rá, hogy nem engem néz, pontosabban Gyuri volt az áldozat. Hátrafordultam, a lány rémült tekintettel nézet maga elé, lassan hátrálni kezdet. Akkor jöttem rá, a saját bátyám kísértette őt a házamban. Még a szellemvilágban is együtt voltak Sara-val, és addig nem mennek el, míg meg nem bosszulják bűneimet. Gyors Gyuri elé álltam, megpróbáltam eltakarni. Ekkor végleg rám nézett. Talán félnem kellene, ilyenkor egy színész a filmben mit tenne?
- Fivérem. – Ajkaira lassan mosoly ült ki, de nem a boldogság az oka, hanem a gúny és gyűlölet.
- Az én drága öcsém. Soha sem hittem, hogy eljön ez a nap, mióta próbáltalak elérni, de te soha sem vettél észre. – Belegondolni, hogy egész végig mellettem volt, még a hideg is kirázott volna, ha most ember lennék.
- Te is nehezen fogtad fel… hogy meghaltál és szellem lettél? Mert nekem ez még túl sok.
- Haha, ne viccelődj velem, hiszen te tetted ezt velem. Megöltél, kegyetlenül lemészároltál… ezzel a fejszével. Azt akarom, hogy te is átéld azt amit én. – Gyuri hátrálni kezdet, talán megrémült. – De tudod nekem csak – mögém pillantott – ő kell.
- Mi? Miért kellene neked Gyuri?
- Miért ne? Mikor magaddal hoztad a házba… végig mellette voltam, én adtam neki az erőt, hogy túlélje a kínokat miket átkellet élnie melletted. Hiszen egy halandó… hogy lett volna képes azokat túlélni? Olyan voltál mint egy állat.
- Hiszen meg akartad ölni…
- Igen, hogy magamhoz láncoljam, őt is meg akarom védeni, ahogy Sara-t is.
- Örült vagy.
- NEM, TE VAGY AZ. NÉZD MAGADRA… TE ÖRÜLT. Te… csak ne nevezz örültnek, pont te ne, ki megölt féltékenységében, majd magához láncolt egy nőt, és többször is bántotta testileg, lelkileg. – Újra Gyuri-ra nézet, majd kitárta kezét felé. – Gyere, ha most megfogod a kezem… újra élni fogsz, és elérem, hogy ne emlékez semmire, hogy újra boldog légy. – Megfordultam, hogy lássam arcát, meg volt rémülve.
- Én… újra élhetek?
- Igen, csak ki kell űznöm Sara-t a testedből. Nekem sikerülni fog. – Rám majd fivéremre pillantott. Láttam rajta, hogy elgondolkozott, nem értem miért ilyen, hiszen előbb még erősnek mutatta magát. Lassan megindult felém, majd szemembe nézett.
- Suga… ha elmegyek, és újra ember leszek… tudok segíteni ügye?
- Mégis hogyan akarsz? Én itt ragadok, ahogy Sara és ahogy a testvérem is. Az élők világában nem tudsz segíteni, de ezen ne múljon, menj, és élj. – Szemeiből könny csordult, megfogta kezem, majd ölelésbe invitált, jól eset közelsége mert végre éreztem, hogy élek.
- Élni akarok… fuss. – Fogalmam sincs mit miért tettem, de ahogy kimondta, hogy fussak nem gondolkodtam, szaladni kezdtem. Ahogy távolabb értem visszafordultam, testvérem és szerelmem már nem voltak ott. Semmit sem értek, hiszen én vagyok az áldozat, akkor miért Gyuri az ki szenved? Miért neki kell átélni azokat amiket nekem kellene? Körülöttem minden sötétülni kezdet… körbe-körbe forgolódtam, semmit sem értek, mi történik velem?

Szemeimet kinyitottam és ismerős arcok tekintettek le rám. Kórházban vagyok, épp ugyan úgy feküdtem mint ahogy az álmomban, az álmom, igaz volt? Tényleg szellem voltam, tényleg találkoztam Gyurival? Tényleg létezik az alvilág és a mennyország? Semmit sem értek, kezdek megörülni… tényleg örült vagyok, mi a franc történik velem? Mi??

Több órán át néztem ki fejemből, az ablakon át meredtem az ismeretlen világba, hiszen olyan mintha körülöttem semmi sem lenne igaz, mintha minden a képzeletem szüleménye lenne. Az idő alatt lejátszottam a megtörténteket, emlékszem ahogy találkoztam Gyuri-val, egyből régi halott szerelmemre emlékeztetett, ez volt az oka, hogy magammal vittem, teljesen rabul ejtett, képes voltam olyan dolgokhoz folyamodni mit soha sem gondoltam volna magamról, többször bántalmaztam, megerőszakoltam, soha életembe nem nyúltam így egy nőhöz, mintha egy állat költözött volna belém, mi felettem áll, mi teljesen átvette testemen az irányítást. Az idő alatt mit velem töltött a házban, valami vagy valaki bántalmazta őt, ezt nagyon jól tudom, nem akartam elhinni, hogy képes lenne így bántalmazni saját magát. Az idő alatt teljesen belé esetem, talán ezért is változtam meg ennyire, hiszen újra hittem a szerelembe, képes voltam elengedni, nem bírtam tovább elnézni, ahogy mellettem szenved, ahogy gyűlölettel teli szemmel meredt rám. Mikor megtudtam, hogy nem emlékszik semmire, újra megközelítettem, olyan boldog voltam, hogy közelébe tudhattam magam. De akkor az a baleset, onnantól semmit sem értek… tényleg léteznek olyan lények… kikről az emberek semmit sem sejtenek? Vagy mind álom volt… az egész csak álom lett volna? Gyuri tényleg halott? Tényleg elment örökre? De akkor, miért álmodtam ilyet, miért jelent meg újra a sérelmeim? Miért szerepelt benne Sara és fivérem? Mellesleg, hogyan kerültem a kórházba, miért nem mond senki semmit? Most akkor örült vagyok, vagy csak álom volt az egész?
- Suga. – Hang felé kaptam fejem, hol Jin állt, kezében hatalmas dobozzal. Letette a mellettem lévő asztalra, majd leült mellém. – Mi történt veled?
- Tőlem kérdezed? Azt hittem, hogy ti mindenre tudjátok a választ. Mi történt velem, meglőttek?
- Dehogy, egyik este mérgesen mentél el… majd felhívtak, hogy autóbaleseted szenvedtél.
- Autóbaleset? Ezek szerint… az egész… álom lett volna? Nem vagyok örült?
- Miről beszélsz? Pár napig voltál komába, lehet, hogy ez miatt olyat álmodtál, mi valósnak tűnt, van ilyen. – Megragadtam Jin kezét.
- Fogalmad sincs min mentem keresztül.
- Ha elmondod… akkor megtudom. – Ekkor belekezdtem az egész mesémbe, nem emlékszem arra az estre miről Jin beszélt, arra sem, hogy balesetem volt. Nekem az egész akkor kezdődőt mikor elmentem randizni Gyuri hasonmásával, aki persze Sara volt.
- Értem… szóval ez… huha, nem semmi álom, de csak a képzeleted szüleménye, igaz, hogy randizni készültél, de az odavezető úton szenvedtél balesetet, gondolom az egész akkor kezdődőt. Nem vagy örült, csak azok a képek jelentek meg előtted amiktől a legjobban féltél és szerettél.
- Igazad van… álom volt, és vége, de tudod… boldog voltam, mert láthattam Gyuri arcát… és elmondhattam mennyire szerettem.
- Megértem, nehéz elhinni, hogy kit a világon a legjobban szeret az ember, egyszer csak eltűnik. Az ember valamikor beleörül.
- Örültnek hiszel? – Jin rázni kezdte fejét.
- Dehogy, nem erre értettem.
- Tudom, de az vagyok, teljesen megörültem, azt hittem minden mi történt velem igaz volt. De nem… csak túl nagy a hiány, nem tudok beletörődni, hogy újra elveszítettem szerelmem. Bárcsak… meghalnék végleg, bárcsak… lenne bátorságom, hogy véget vessek rémálmomnak.
- Ne mondj ilyeneket, a halálba csak azok menekülnek kiknek nincs bátorságuk, kik félnek a világtól. – Igaza van, hiszen attól még, hogy nincs velünk az kit szeretünk, a szívünkben még ugyan úgy él. Örökké megtartom emlékeimben őt, a mosolyát, a csillogó szemét, a gyönyörű tekintetét. Olyan éles a kép, mintha itt állna előttem. Jin magamra hagyott, néma csend lett, talán túl nagy csend. Még mindig Gyuri éles alakja lebegett előttem, bárcsak igaz lenne.
- Olyan… mintha itt lennél velem. – Elmosolyogta magát, majd felém lépet, kezét arcomra helyezte, szinte éreztem, ahogy meleg érintése átjárta testemet.
- Hiszen itt vagyok veled… csak egy kicsit… messzebb, mint ahogy elérhetnélek, de örökké vigyázni fogok rád. Mindent megbocsájtottam neked. – Szemeim nagyra nyíltak, itt van, tényleg itt van előttem. Könnyek csordultak ki szememből, megint álmodnék? Kezem maguktól indult meg arca felé, de ahogy hozzáértem volna, teste elhomályosodott, majd eltűnt, de utoljára halottam kellemes hangját.
- Szeretlek.

                                 Szünet 18-ig. :D Sietek vissza. 

16.rész

Sziasztok!!! :D WOW meghaladtuk a a hatezer feletti létszámot, ez nem semmi, cél a tízezer :D Hahah :D Hát, én ennek nagyon, de nagyon örülök, szóval itt is a következő rész, egy kisebb meglepivel :D Jó olvasást ** ^^

Olyan nehéz a testem, mintha valami lenyomna a földre, mintha valami megragadta volna lábam, és a mélybe húzna. Nem tudok erőt meríteni, minden tiszta homály, mindent feketében láttok. Teljesen más minden, nehezemre esik mozdulni és egyhelyben állni. Éreztem mikor a földre estem, kezem sebemre helyezve éreztem a forró vért, mi teljesen átáztatta ruhám. Fáj, olyan mintha ezernyi darabra marcangolták volna végtagjaimat. Látásom egyre homályosabb, éreztem, tudom, hogy itt van a vég. Túl fiatal vagyok meghalni, és most, hogy tudom Gyuri él, erős akartam maradni, túl akartam élni. Én akartam őt megmenteni, majd újra és újra belé szeretni. Túl késő, túl rövid volt az életem, még fiatal vagyok, élnem kellene, miért kell így vége lennie mindennek? Miért nem lehettem szerencsés a szerelemben? Miért is sírok ez miatt, hiszen mindent én rontottam el, Sara elhagyott, mert fivéremtől több szeretett kapott, Gyuri pedig gyűlöl, megvett, és nem csodálkozom, bárcsak jóvátehettem volna. Több hang gyűlt körém, hallottam szirénák, barátaim aggódó hangját. Megmenekültem, itt vannak, megtaláltak. Valaki megragadta testem, éreztem ahogy a hordágyra tettek, számra lélegeztetőt raktak. Sebemre pedig valami nehézsúly nehezedet, de hiába akartam kinyitni szemem, túl nehéz. Túl gyenge, érzem… ahogy elvesztem testem feletti irányítását.

Minden fehér, minden homályos, testem túl könnyű, olyan mintha nem lennék önmagam. Meghaltam, ez a mennyország, vagy a pokol? Kezemre pillantottam, átlátszó, mindenem átlátszó. Mégis hol vagyok? Körbe néztem, majd minden tárgy kirajzolódót előttem. Egy korházban vagyok, ismeretlen emberek hada haladt el mellettem. Sehol egy ismerős arc, valaki, segítsen! Megfordultam hol Jin tartott felém, szívem feldobbant egy ismerős arc láttán, egyre közelebb ért, köszöntöttem volna, de akkor hirtelen áthaladt testemen keresztül. Nem értek semmit, nem lát senki? Utána eredtem, hiába szólítottam nem hallott meg, egy teremben találtam magam, az összes barátom bent volt, egy test felet álltak. Tudtam, hogy ki fekszik az ágyon, nagyon jól tudtam, de nem akartam tudni. Megindultam az ágy felé, majd szembe találtam magam élettelen testemmel. Magam is meglepődtem, hiszen minden olyan hirtelen történt, én pedig csak egy kóborgó lélek lettem. Ezek szerint meghaltam? Jin sírni kezdet, majd kiabálva rázta testem. Nem halhattam meg, nem.
- Kelj fel te barom, élned kell… élned kell. NEM MEHETSZ CSAK ÍGY EL. – Itt vagyok barátom, élek, itt állok mögötted, miért nem hallasz? Miért? Jungkook Jin háta mögé lépet, kezét pedig vállára helyezte.
- Nyugodj meg, nem halt még meg… csak kómában van, van esély. – Kóma? ezek szerint még nem haltam meg, élek? Van még esély, van még esély arra, hogy felébredjek? Tettem egy lépést barátaim felé, hogy jobban szemügyre vegyem testem. Arcom fehér volt, ajkam száradt és lila, szemeim alatt sötét karikák. Nem ismerek magamra, tényleg úgy festek mint egy halott, hogy leszek képes visszatérni a testembe?
- Könnyen. – A hang felé fordultam, ismerősen csenget, így tudtam kire kellet számítanom, bár nehezen fogtam fel, de mégis igaz. Ő volt az, pontosan előttem állt, engem nézet, újra és újra találkozott tekintetünk. Hogy lehetséges ez?
- Te vagy az, az igazi Gyuri, te vagy. – Elmosolyogta magát, és tudtam, abban a percben tudtam, hogy teljes szívemből szerettem ezt a lányt.
- Igen, én vagyok… hát nem furcsa az egész? Mi is egyek lettünk az olyan természetfeletti lényekkel, kikben soha sem hittünk, nagy nehezen fogtam fel a tényt, hogy igen is léteznek kóborgó lelkek. És most már én is az vagyok, ahogy te is, de neked… nagyobb a lehetőség, hogy újra élhess. – Fogalmam sincs mit akart nekem pontosan mondani, megindultam felé és karomba zártam. Nekem még ez új, hiszen ahogy újra éreztem karjaimban, olyan mintha nem lennék halott. Mintha senki sem lenne a világon rajtunk kívül. Bárcsak örökre így maradhatnánk, ha ő is itt van velem, nem akarok felébredni a komából. Gyuri viszonyozta ölelésem, meglepet reakciója. De ez által még jobban magamhoz húztam, féltem elengedni, félek, hogy újra el tűn.
- Fogalmam sincs mi a franc történik velünk, de ha itt vagy velem, képes vagyok erős maradni, bár ez az egész egy rossz vicc. – Eltoltam magamtól, hogy szemébe tudjak nézni. – Azt hittem halott vagy, azt hittem, hogy végleg elmentél, és én képes voltalak magadra hagyni. De… miért nem vagy rám mérges?
- Suga… az igazság az, hogy mióta megismertelek valaki folyamatosan rémisztgetett, azt mondta meg kell halnom. Féltem, féltem minden nap, de nem mertem elmondani, mert az hittem, hogy bolondnak fogsz tartani.
- Szóval… azok a balesetek nem voltak véletlenek. Mind az ő műve volt, de miért?
- Mindent tudok, mindent halottam… ahogy a volt szerelmedről is tudok mindent.
- Azt is tudod, hogy….
- Te ölted meg őt? Igen, tudom, de… nem tudlak megvetni, nem akarok elmenekülni előled, sőt… veled akarok maradni. Mikor Sara átvette az irányítást a testem felet szellem lett belőlem. Nem hiszed el, de mind végig melletted voltam, próbáltalak eltaszítani tőle, de nekem nincs erőm. Mindent láttam és hallottam, még soha senki sem szeretett ennyire mint te.
- Ez az egész, Sara műve, de miért?
- Nekem mindent elmondott… a bosszú élteti, csak erre tud gondolni.
- Szóval, az volt a célja, hogy engem és téged is szellemé tegyen, de hiszen ember lett belőle, akkor miért?
- A testem lassan kezd… gyengülni, ami meg fog halni, akkor végleg eltűnök. Sara nem képes sokáig bent lenni egy testben, nincs sok ereje.
- Mi? Ő maga egyedül csinálta mindezt, képes volt elérni, hogy te és én is olyanok legyünk, mint ő. Képes volt téged rávenni, hogy leugorj, hogy átvehesse a tested fölött az irányítást, majd velem elhitette azt, hogy van egy hasonmásod, voltam olyan hülye, hogy bevettem, majd bezárt egy fehér szobába, és lelőtt. Minden sikerült neki, ha igaz… akkor ez volt a cél.
- Nem, nem egyedül csinálta. Tudom, érzem… láttam, a házban nem ő volt ki bántalmazott, ahogy a házamban sem. Sara egyszer sem jött a közelemben, egy másik lélek volt, ki még az álmomban is szerepelt. Annyira hasonlít valakire. De… mióta szellem vagyok, soha sem láttam.
- Mi? Azt mondod, hogy vannak más szellemek is? Akkor ezek szerint Sara nem egyedül csinálta mind ezt, és mivel Sara most ember… akkor ezek szerint… van aki itt várt ránk. – Egymásra néztünk, minden leeset, Sara direkt így akarta, tudta, hogy nincs sok ereje emberként, így ő hozott az ő világában, hol képes mindenre. De mivel még egy kis ideig ember marad, így van valaki aki elintézi helyette a dolgokat. Ami annyit jelent, hogy ha a lelkünk elpusztul, mielőtt visszatérhetne az eredeti testben… végleg elnyel minket a föld. Ha nem éljük túl, ha nem leszünk erősek… soha többé nem ébredünk fel, és örökké menekülnünk kell, vagy meghalunk. Amilyen gyorsan csak lehet, megoldást kell találni, hogy visszajussunk, de hogyan? Megfogtam kezét, így biztatván. Elmosolyogta magát, ha sikerül felébrednünk… soha többé nem engedem el, bevallom neki érzéseimet, és bocsánatot kérek tőle, ha kell térden állva könyörgök a meg bocsátásáért. Boldog volt ez a pillanat, ahhoz képest, hogy tudtuk miért vagyunk itt. De ez a röpke pillanat hamar elszállt. Éles sikolyszerű kiáltás szakította félbe. Mind ketten felkaptuk fejünket, mivel az élők meg sem lepődtek, így tudtam, hogy ez a szellemek világából származott. Megfogtam kezét majd futni kezdtünk, minden mi utunkban volt olyan mintha nem is lett volna, könnyen átsiklottam felette, így hamar elértük célunkat. A kórhát tetején két szellem állt, az egyik egy fiatal lány volt, ki talán most halhatott meg, a másikat pedig fekete lepel takarta, így semmit sem látunk arcából, a lány nyakát szorította és valami hangos imát mondott, de nem tudom milyen nyelven. A szellem lány hangosan kiáltott, majd hirtelen ködé vált. A csuklyás illető megfordult. Arcából semmit sem látszódót, csak két piros szem. Morogni kezdet.
- Ti… még… nem haltatok meg… ti még… éltek… ha eljön az idő… eljövök értetek is. – Ahogy befejezte eltűnt
- Ez… kicsit furcsa.
- Mióta szellem vagyok láttam már őket, ők azért vannak, hogy kik meghaltak végleg elvigyék a lelküket.
- Kaszások? Tényleg léteznek?
- Én is alig akartam elhinni.
- De miért bánt úgy azzal a lánnyal? Miért kellet a nyakát szorítania?
- Mert az a lány valami bűnt követett el, ezért őt a pokolba küldték.
- Akkor… én is így végzem. – Gyuri megszorította kezem, néha úgy érzem, hogy ő is viszont szeret, de csak a képzeletem szüleménye, nemde bár? – Menjünk. – Boldogan indultunk meg, nem tudom merre kellene menni egy szellemnek, hiszen nincs mit csinálni, talán ezért bolyongó lelkek a nevük. Míg nem végzik be sorsukat, csak járják szerte a világot. Pár lépést tettünk, mikor éles lélegzetvételt hallottunk meg hátunk mögött. Gyuri összehúzta magát, majd rám nézet.
- Ő az. – Megfordultam, hogy tudjam kivel is állok szembe, és hogy ki volt az ki bántotta Gyurit. Mikor megláttam ledermedtem, nagyon jól ismerem őt. Ugyan az az öltözék volt rajta mikor meghalt, kezében pedig egy hatalmas fejsze.
- Fivérem.

15.rész

Rémálom

Suga

Minden mi körül vesz sötétbe öltözött. Egy kis foltot sem tudtam felfedezni, olyan mintha nem létezne a hold, sem a nap. Kezemmel próbáltam kitapogatni tárgyakat, hogy fel tudjam térképezni a helyet, hová be lettem zárva. Mikor felébredtem éles fájdalom hasított fejembe. Vissza kellet pörgetnem az időt, hogy eszembe jussanak a dolgok. Még mindig nem tudom felfogni, hogy ki az elrablóm, hiszen az egyik pillanatban Sara ült előttem, majd minden homályos lett. Tudom jól, hogy valaki fejbe vert valami nehéz tárgyal. De miért, miért vagyok itt? Tudom jól, hogy vannak kik nem komálnak, de most nem tudnék megnevezni senkit, ki ténylegesen ilyenhez fordulna. Hiába próbáltam felállni, ahogy megindultam hasra estem, valami bilincsszerűség van a bal lábamon. Próbáltam kitapogatni, de elég nagy ahhoz és kézzel szétroppantsam. Minden menekülő lehetőséget feladtam, most várok arra, hogy végleg megmutassa arcát az idegen. Több órát ültem egymagam a sötétben, mikor végleg hangokat hallottam, ahogy kinyitódót az ajtó elfordultam, még szoknom kell a fényt. Felkapcsolták a lámpákat, így bégre fel tudtam mérni a helyszínt. Minden fehér volt, egy darab ágy és asztal volt az egész szobában. Velem szembe pedig egy hatalmas átlátszó üveg. Egy férfi állt előttem, kinek kezében egy tál volt min ételek gőzölögtek. Letette az asztalra, majd magamra maradtam, újra, esélyem sem volt kérdezősdit játszani. Mikor újra felnéztem az üvegen túl Sara állt egymaga, kezét összefűzte mellkasa előtt és engem nézet. Szóval ő volt az, de miért, miért rabolt el? Mit tettem vele, hiszen csak most ismertem meg. Mikor megunta a nézésem, egyik kezével az asztalon megnyomott egy gombot. Mitől pár másodpercben hangos zaj töltötte be a szobát. Leült a kényelmesnek látszó karosszékbe, egyik lábát átdobta a másikon, majd kezébe vett egy mikrofonnak kinézetű távirányított.
- Látom meg vagy lepődve. Nem csodálom. – Szóval az a hangos zaj hangfalak voltak, azta, jól ki van tervelve.
- Szóval… te hallasz engem? – Bólintott.
- Persze, hogy hallak, de csak akkor, ha be van kapcsolva a hangszóró, különben hiába kiabálnál, ez a szoba hangszigetelt.
- Értem, szóval… miért is vagyok itt? – Elcsendesedett, nem válaszolt, sőt nem is kérdezett. – Oké, látom csendesdit játszunk. Oké, benne vagyok, aki tovább bírja az nyer, az tehet fel kérdéseket.
- Nem változtál semmit, ugyan olyan vagy mint voltál. Olyan gyerekes, hogy tudsz ilyen helyzetben viccelődni, nevetni? Nem félsz?
- Miért kellene? Meg akarsz ölni, kínozni akarsz, tedd… már rég nem érdekel, hogy élek-e vagy halok. Kiért éljek? – Egy pillanatra elfordult, majd a fiókból kivett egy képet. Magasba emelte, ő maga volt rajta.
- Még… ő érte sem akarsz élni?
- Fogalmam sincs mire akarsz kilyukadni, de ha te vagy rajta, akkor soha, de ha Gyuri… olyan mindegy, halott. – Felállt majd szorosan az ablak elé állt. Közelebb nyomta a képet, hogy jobban szemügyre vegyem.
- Ezen a képen… nem én vagyok… te is jól tudod. – Felálltam, majd kezeim ökölbe szorult.
- Ki hinne neked? Ugyan olyan vagy. Mellesleg mi a fenne bajod van velem? Talán a nővére voltál neki? Igazam van, rájöttél, hogy ő az ikertestvéred, és azt hiszed, hogy én öltem meg… igazam van, így akarsz bosszút állni? – Hangos kacagásba kezdet, nagyon ismerős ez a nevetés.
- Drágám, dehogy… istenem. – Hirtelen komoly lett. - Nem ismersz meg? Tényleg, nem ismersz fel? Kellene, hogy emlékez. Úgy látszik… kell adnom valami ízelítőt. – Pár percig eltűnt, majd mikor visszatért kezében egy hatalmas doboz volt. Miből elővett egy közös képet, mikor még Sara volt a barátnőm. Fogalmam sincs, hogyan lehet meg neki, hiszen ebből a képből csak kettő darab van, az egyik nálam van, míg a másik Sara-nál, ki halott, és senki sem tudja hová rejtette el. – Még mindig nem eset le? – Legbelül tudtam mire akar kilyukadni, de képtelen vagyok felfogni. Ez nem lehetséges, ha jóra tippelek, akkor aki előttem áll, a volt szerelmem Sara, az igazi Sara. Hátrálni kezdtem ijedtemben. – Ohh, látom leeset. Hiányoztam? Igen… én vagyok az, Sara… a szerelmed. Visszatértem, hozzád. – Nem tudtam szóhoz jutni, ez valami rémálom lehet, biztos vagyok benne, hogy még alszom, ha nem is akkor valaki szórakozik velem. Egy halott ember az halott is marad. – Miért nem szólalsz meg, nem érdekel, hogy-hogy lehetséges?
- Oké… mivel bizonyított, hogy igaz amit mondasz?
- Emlékszel hol találkoztunk? Buliztunk mind a ketten, valahogy együtt tértünk ki friss levegőt venni, abban a percben belém szerettél, én pedig azt mondtam…
- Képes egy ember első látásra szerelembe esni? – A válaszunk egyszerre hangzott el, mitől teljesen lefagytam, tehát igaz, tényleg ő az.
- Látom hiszel nekem. Szóval most mindent elmondok neked. Mire vagy kíváncsi? – Érzem, hogy az ájulás közelében járok. Nagy nehezen tartottam magam ébren, úgy érzem mintha egy mesébe cseppentem volna. Egy nem létező világba. – Visszajöjjek később? Csak egy a baj… az idő… egyre- egyre jobban megy… és ez a test, egyre gyengébb, lassan az illető is meghal. – Felkaptam fejem ezek hallatán. – Látom ez felcsigázta az érdeklődésedet. Hát igen… Gyuri vagy, hogy is hívják… nem halt meg. Él, csak mélyen alszik. – Miért érzem úgy, hogy kezdek megőrülni?
- Az nem lehet… meghalt, láttam…
- Igen… miattam, én mondtam neki, hogy ugorjon… mert ha egy ember a halál szélén áll, egy bolyongó lélek megszállhatja a testét. Kihasználtam… sajnálom.
- Ezek szerint… az ő… az ő… testében vagy? Gyuri él? Nem halt meg?
- Milyen lelkes vagy… neki örülsz? Nekem nem? Engem nem szerettél? Nem hiányoztam… könnyen lecseréltél. Pedig… megöltél. TE VOLTÁL AZ KI MEGÖLT. MIÉRT? MIÉRT? Eljött a te időd, meghalsz, velem együtt végleg elnyel a föld… de tudod, először lásd a szerelmed halálát, ahogy én is végignéztem. Emlékszel… hogyan ölted meg a szerelmem? Hogyan ölted meg… a saját… fivéred? – Újra és újra megjelent előttem az a szörnyű nap. Minden tiszta vér volt, fogalmam sincs mi történt azon a napon pontosan, de jól emlékszem a testvérem arcára miközben egy éles késsel többször megszúrtam. Mindene véres volt, szeme nyitva volt, mikre könnycseppek száradtak. De ajka… még akkor is mosolygott. Igen, megöltem a saját vérem, én voltam az ki meggyilkolta őt, és még élveztem is.
- Én… sajnálom… fogalmam sincs miért tettem…
- Megölted… de akkor… engem miért? Miért öltél meg? – Zokogásba kezdet, ahogy én is, nem bírtam magamba fojtani. Soha sem gondoltam volna, hogy egyszer felmerülnek ezek a kérdések.
- Tudod jól, hogy… soha sem szerettem… ha valaki elveszi tőlem azt… mit a legjobban szeretek… a bátyám és te… te megcsaltál a saját testvéremmel. KI NE LETT VOLNA ÖRÜLT? Ha újra megtörténne… újra megtenném… örömmel gyilkolnálak meg. Soha sem… bántam meg azt a napot.
- Oké, ahogy én sem fogom, hogy megölöm ezt az ártatlan lányt. Nézd végig… hogy újra és újra megölöm. – Kiviharzott a szobából, magamra maradva. Térdeim megadták magukat. Olyan mint valami rossz állom lenne, soha sem hittem a szellemekben, de ma pontosan itt állt előttem. Sara még mindig köztünk van, a tudat, hogy Gyuri még él, erősé tett. Meg kell mentenem, nem engedem, hogy újra elveszítsem… meg kell őt mentenem. Képes leszek rá, még akkor is, hogyha újra meg kell ölnöm őt. 

Több napja be vagyok zárva, Sara nem sokszor látogatót meg, mindig egy ismeretlen férfi jött be ételt adni. Remélem a fiúk már kerestetnek. Mert kezdek veszíteni a türelmemből. Ha Sara igazat mond, akkor Gyuri egyre gyengébb lesz, teljesen ki fogja szívni az életerejét, és akkor végleg meghal. Valamit tennem kell, de ezt a láncot csak is akkor veszik le, ha ki kell mennem a mosdóba. Mit tegyek? A tálcára pillantottam, és akkor eszembe jutott valami. Megragadtam a villát, biztos vagy benne Suga? Fájdalmas lesz. Mély levegőt vettem, majd hasamba szúrtam. A fájdalomtól felkiáltottam, majd térdre estem. Vér kezdet el szivárogni a sebből. Próbáltam lefogni kezemmel, de csak azt értem el, hogy a kezem is véres lett. Látásom homályos lett, majd a földre estem, hallottam, hogy valaki kiabálni kezd a hátam mögött, ahogy mellém ért, nagy erőt vettem és feje vágtam, az illető meghátrált a hirtelen ütéstől. Valahogy felálltam és kitéptem az idegen férfi kezéből a kulcsot, mikor újra felállt, megragadtam a villát és a férfi szemébe vájtam. Ordibált, kiáltott, ahogy csak bírt. Ezt kihasználva leszedtem magamról a bilincset és szaladni kezdtem. Nem volt ismerős ez a hej, szóval fogalmam sincs merre kellene mennem, csak futottam amerre láttam. Ahogy megpillantottam egy ajtót gyorsabban szaladtam, a seb mit magamnak okoztam egyre jobban sajgót. Feltéptem a kilincset. Hol Sara várt már rám, kezében egy pisztollyal.
- Ég veled Suga. – A csendet a pisztoly hangosa zaja töltötte be, mitől madarak százai repültek fel a közeleső erőben. Majd éles fájdalom furakodott mellkasomba. Nem fogtam fel hirtelen, csak akkor mikor lenéztem, majd megláttam a mély tátongó sebet. Meglőtt… én, haldoklom.

14.rész

Haha, újra itt!! :D Nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem volt mostanában új rész, de kérlek titeket nézzétek el nekem, nagyon sok tanulni valóm van. DE, ha vége ennek a rémálomnak, ígérem minden nap teszek fel új részt. :D persze, ha minden jó megy :D Nem lett valami túl hosszú, de pedig úgy igyekeztem, de remélem tetszik és megbocsájtotok :D Jó olvasást! Még egyszer, sorry, hogy rövid. 

Suga

Megtaláltam, pontosan előttem állt, az a lány kit mindenhol kerestem, kiért bejárnám az egész világot. Arca ugyan oly szép, mint mikor találkoztam vele, alakja tökéletes, maga volt a tökély. Teljesen megbabonázott, de mégis… mégis valamiért más. Nem mosolyog, nem néz rám azokkal a gyönyörű szempárokkal, ajka nem mondja ki nevem. Túl komoly, túl magabiztos, túl tökéletes. Mintha teljesen más ember lenne. Létezik e világon ugyan olyan kinézetű ember, kinek teljesen más a személyiségük? Nem hittem benne, de itt állt előttem. Kezét összefonva mellkasa előtt méregetett. Mintha szellemet látna, pedig nem én voltam az ki rátalált, mert én hiába kerestem, sehol sem találtam, kezdtem feladni a reményt, de ma rám talált, hát nem képzelődtem. Tettem felé egy lépést, nem mozdult, helyette engem nézet.
- Emlékszik rám? Én voltam az kit az egyik nap megmentet.
- Tudom ki ön, emlékszem, még jó a memóriám. – Olyan rideg, a hangja arról árulkodik, hogy várt erre a találkozásra.
- Nem ülnénk le egy csésze teára esetleg? Lenne kérdésem ön felé. – Mivel nem ellenkezett, így a legközelebbi kávézónál megálltunk. Mind ketten helyet foglaltunk, majd mikor felvették rendelésünket belekezdtem mondandómba. – Tudod… nagyon hasonlítasz az egyik barátomra.
- A szerelmedet?
- Igen, hát igen, rá, sőt… ugyan olyan vagy, csak mégis másabb. De ő… halott.
- Ohh, ez szörnyű, pedig úgy megismertem volna. Hiszen ha tényleg igaz, akkor lehetséges, hogy ő… talán az ikertestvérem. – Mond valamit, de ha jól tudom, akkor Gyuri-nak meghaltak a szülei és nevelőszülőknél él.
- Nem hinném, soha sem említette, hogy lenne testvére. Mellesleg… mindegy. Csak olyan fura az egész, soha sem hittem volna, hogy vannak hasonmások.
- Nem vagyok hasonmás, élő ember vagyok. Mi a neve?
- Suga, csak simán hívjon így, akkor maga Sara… igazam van? – Kecses mozdulattal nyúlt a pohár vízért, majd felém pillantott.
- Igen, látom megjegyezte. De csak a barátaim hívnak így. Hogyan halt meg a barátnője?
- Balesetben, de nem akarok róla beszélni.
- Megértem, az én barátom is meghalt… megölték. Még arra is emlékszem, hogy milyen volt, ahogy a saját vérében fürdőt.
- Öngyilkos lett?
- Nem, megölték… valaki, akit nagyon-nagyon jól ismerek, és nagyon közel van hozzám, arra várok, hogy lecsaphassak rá. – Elgondolkoztam, talán itt nem csupán a sors játszadozik, hanem oka van mindennek. – De hagyjuk, a sorsunk nagyon kegyetlen, hasonlítunk… ez tetszik, végre valaki kinek elmondhatom a félelmeimet és bánataimat. Esetleg… nem találkozunk ma este? – Nem gondolkoztam, egyből rávágtam az igent, rá kell jönnöm, hogy lehetséges ekkora hasonlóság.

Folyamatosan az órámat bögyöltem, a találka után haza mentem, hogy felkészüljek az estire. De a nap nagyon lassan ment el, fogalmam sincs mit kellene csinálnom, hogy hamar elmenjen az idő. Az ágyon feküdve újra eszembe jutott Gyuri, még mindig iszonyatosan hiányzik. De biztos vagyok benne, hogy a halála nem volt hiába való. Ki kell derítenem, hogy mi is történt valójába. A gondolkodásomat a kopogás törte meg, majd J-Hope lépet be az ajtón, kezében hatalmas tál sütemény.
- Hali, a kedvenced, csak neked, csak ma. – Letette mellém az ágyra, majd mellém feküdt, majd kivett egyet és falni kezdte.
- Nem nekem csináltad, az előbb ezt mondtad, akkor miért eszel belőle.
- Mert? Én csináltam? Baj? Ha nem kell. megeszem az egészet.
- Kell, köszi. – J-Hope vizsgálni kezdte arcomat, majd teli szájjal kezdet el nekem énekelni. Nagyon utálom mikor valaki teli szájjal beszél hozzám, vagy ha csak csámcsog, már az is irritál. J-Hope volt az ki mindig felvidított, ha baj volt. Mindig számíthattunk rá, olyan mint a házi asszony. – Befejeznéd? Szörnyű.
- Tudom, ezért éneklem. Nah, neves már egy kicsit. Nah… naaah.
- Ne vinnyogj, így is elegem van az egész szar életemből. Mintha nem lennének szabályok, pedig vannak, de akkor miért nem tudom őket betartani? – J-Hope értetlenül nézet.
- Miről beszélsz? – Vakarni kezdte fejét, majd tovább ette a sütiket. – Nekem vannak szabályaim… az első: mindig igazam van. A második: ha mégsem így lenne, kövesd az első szabályt. – Sikerült elérnie, hogy mosolyogjak, és ennek nagyon hálás voltam. – Mosolyogtál… chch azért a nagy Suga is meg tud néha inogni.
- Kösz haver, boldog vagyok, hogy ilyen barátaim vannak.
- A sors választja a rokonaidat, de a barátaidat te választod. – Szívemre mutatott, majd magamra hagyott. Mindig szeretet drámába illően távozni. Nem is ő lenne.

Ahogy eljött az est, öltönyre cseréltem le a hétköznapi szerelésemet, mit feldobtam egy egyszerű parfümmel. Belőttem hajam, majd mikor végleg kész voltam megmértem magam a tükörbe. Nagyon rég volt, hogy így készültem volna valahová. Tényleg elcsesztem az életem a siránkozással, a sebeim nyalogatásával. Ideje lesz felnőni, úgy viselkedni mint egy felnőtt férfi. Mély levegőt vettem, majd elindultam újra a nagyvárosnak. Amikor megérkeztem a helyszínre, ő már ott várt piros miniszoknyájában. Haja kiengedve volt, mi csupasz vállán lógót. Sminkje enyhe volt, de még is feldobta arcát. Ahogy meglátott elmosolyogta magát és intett, helyet foglaltam, majd kellően köszöntöttem.
- Sokat vártál rám? – Órájára nézet, majd vissza rám.
- Nem sokat, bár… általában a nők szoktak késni. De elnézem ma, mert nagyon jó kedvem van. Rendeljünk. – Intett a pincérnek, majd felolvasta az ételeket-miket kért, majd rendelt a legjobb vörösborból. Biztos voltam benne, hogy gazdag család sarja, hiszen a viselkedése mindent elárult. A mozgása kifinomult volt, vigyázott minden egyes mozdulatára, mintha attól félne, hogy az emberek megszólják. Vékony, hosszú ujjaival kecsesen túrt hajába. Maga volt a tökély, de mégis van benne valami különleges. Valami, ami aggaszt. – Miért néz így rám?
- Ohh, sajnálom, de maga nagyon szép.
- Biztos az vagyok, ha ugyan olyan vagyok mint a volt szerelme. Gondolom, csak is ezért jött el ma velem. – A bort mit éppen ittam, ezek hallatán félrenyeltem és hangosan kezdtem el köhögni. – Eltaláltam, nyugodjon meg… nem vagyok mérges. Sőt boldog vagyok, hogy találkoztunk. – Letettem a poharat az asztalra, ekkor kihozták az ételt-mit rendeltünk. Azt kell mondjam, egy dolog miatt nem szeretek ilyen luxus éttermekbe járni. Az ételt maga nagyon finom, és a tálalás is tökéletes, de egy magam fajtának a fél fogára sem elég, és ezért elkérnek egy átlagember havi fizetését.

Ahogy végeztünk, üres hassal, de boldogan indultunk el, mivel nem volt kedve kocsikázni, így sétálni mentünk, nagyon hasonlít az utóbbi sétámra Gyuri-val. Az út csendes volt, kellemes az idő, és a parkban minden túl csendes. Leültünk egy padra, majd az emberek kezdtük el nézni.
- Suga… kérdezhetek valamit tőled?
- Persze. – Szorosabban fogta magán a kabátját, majd felém nézet,
- Hiszel… a szellemekben? – Miért jön mindenki ezzel mostanában? Gyuri is folyton ezzel nyaggatott.
- Kezdek, de nem a szellemekben, hanem a fenti erőkben. Valamiért úgy érzem, játszadoznak velem. Miért? – Nem válaszolt, helyette kezét arcomra rakta.
- Túl tökéletes vagy… túl nagyravágyó, és túl önző. – Fogalmam sincs miről beszél, de úgy érzem mintha kijátszott volna, ekkor hirtelen valami nagy ütés érte fejem, mitől minden elsötétült.

13.rész

Furcsa véletlenek 

Suga

Egy hónap telt el ezóta, hogy Gyuri végleg eltávozott az élők közül. Nagy nehezen, de valahogy feladtam a siránkozó életem, nem akarok folyton a szobámba feküdni és azon agyalni, hogy mit miért tettem, hogy miért ment el ilyen gyors. Valahogy muszáj másra koncentrálnom, így a munkámba temettem magam bele, így csak is arra tudtam koncentrálni. De esténkét mikor senki sem lát, bezárkózom szobámba és újra a sötétségbe menekültem. Tudom, hogy nem férfias, de éreztetek már úgy, hogy megállt az idő, mintha nem haladna. Hát én teljesen leragadtam annál a napnál. Mikor minden csendes lett körülöttem, imádkozni kezdtem, hogy egyszer még utoljára megpillantsam őt, hogy elmondhassam mennyire megszerettem, de egy élő ember képes beleszeretni egy elrablójába? Erre a választ soha sem fogom megtudni.

Másnap reggel korán kellet kelnem, mert be kellet mennem Szöul-ba egy fontos munka miatt. A fekete kocsim már a ház előtt parkolt, sofőröm nagy mosoly mellett nyitotta ki nekem az ajtót, majd beszállva eligazítottam ingem, majd öltönyöm, nem akartam, hogy összegyűrődjön. Az út nagyon lassan ment el, folyamatosan karórámat szemléltem. Majd mikor megérkeztünk egyből pirosra váltott a lámpa, hát ez a nap sem nekem kedvez.
- Francba, így is késésben vagyunk, már rég ott kellene lennünk. Ahn, mégis mennyivel mentél?
- Sajnálom uram, de nagyon nagy a forgalom. – Vakarni kezdtem fejem, nagyon fontos nekem ez a munka, ha elbukom, több millió is bukik vele együtt. Viszont, ha most kiszállok is futni kezdek még úgy is nagyon sok idő, viszont sokkalta jobb mint itt üldögélni tétlenül.
- Kiszállok, de legyen ott időben. – Nem vártam meg mit mond, szaladni kezdtem, hát az biztos, hogy nem állom öltönyben, kicsípve futni a nagy tömeggel szemben. Sokszor neki ütköztem emberek vállának, de most nem volt időm megállni bocsánatot kérni. Újra órámra néztem, így nem vettem észre, hogy éppen felém tart egy hatalmas autó. Azt hittem itt a vég, de akkor valaki megragadta karom és nagy rántással kihúzott az autó elől. Nagyot fújtattam megkönnyebbüléstől, majd az idegen felé néztem. Akkor eset le, hogy pontosan ki áll előttem. Olyan mintha megállt volna az idő, újra és újra. Az emberek alakja elhomályosodott körülöttünk, a hang elnémult és csak is lélegzet vételemet halottam, és egyre jobban verő szívemet. Biztos képzelődőm az előbbi rémülettől, de nem… itt áll előttem.
- Jól vagy? Nem kellene ennyire sietni, még a végén elütnek. – A hangja, ugyan olyan mint az emlékemben. A szeme ugyan úgy csillog mikor elsőnek megpillantottam, még mindig ugyan olyan gyönyörű.
- Ez… nem lehet, te… halott vagy… - A lány magára mutatott, majd elnevette magát.
- Én élek, talán összekever valakivel. Jól van, lehet a soktól van. – Kezét fejemre rakta, milyen meleg. Megragadtam mitől meglepődőt.
- Maga… ugyan úgy néz ki, te vagy az, igazam van? Gyuri? – Kihúzta kezét szorításomból, majd hátrálni kezdet.
- Nem tudom miről beszél, de engem nem Gyuri-nak hívnak, a nevem Sara. – Szemeim nagyra tágultak a Sara név hallatán. Ez meg, hogy lehetséges, az első szerelmem neve, és a második szerelmem teste, még is ki játszadozik velem? – Most mennem kell, legyen óvatosabb. Pá. – Ahogy köszön, ahogy mozog, ugyan olyan mint Sara-é. Biztos megörültem, nem engedhetem el, meg kell tudnom mi folyik itt. Utána szaladtam, de sehol sem találtam, miért van ekkora tömeg, istenem hol van? Körbe-körbeszaladtam, de sehol sincs semmi nyoma, mintha elnyelte volna valami, és már a munkának is olyan mindegy, annak is lőttek. Monster nagyon mérges lesz.

Mikor hazaértem ő már mérgesen toporzékolt az ajtóba, majd mikor megpillantott mérgesen mutogatni kezdet rám, de a méregtől csak fújtatott.
- Te… te, tudod mennyi lóvét veszítettem el ma? Megbíztalak, és elcseszted, mi a fasz bajod van?
- Közbe jött valami.
- Közbe jött… mi? Talán megjött a havid? Vagy már megint elmentél inkább bőgni mint egy csecsemő egy halott nő miatt? Ki soha sem volt a tiéd? – Mérges vagyok, de nagyon, öklömet összeszorítottam, le kell nyugodnom, mert hiába barátom, rohadtul elegem van belőle.
- Befognád? Rohadtul nincs jó kedvem, ami egyet jelent azzal, hogy ha kiadom magamból, akkor ma valaki komolyan megsérülhet, nagyon jó tudod. Szarok a szaros munkádra, az agyam már gondolkodni sem tud.
- Oké, szarok rád, az életedre, felőlem le is léphetsz, elegem van, hogy a szaros valagad után fel kell takarítanom. Ha annyira férfinak tartod magad, akkor mire vársz, légy férfi. Öld meg magad, és menj a pokolba. Nekem csak jobb lesz az így is elcseszett életem. – Maga mögött keményen csapta be az ajtót, mitől még a föld is megremegett. Milyen igaza van, talán csak véget kellene vettem a szaros életemnek, nekem már úgy sem számít. Mikor lenyugodtam feltéptem Jin ajtaját ki éppen a tévé előtt ülve olvasgat. Ti értitek? Hogy lehet tévézni és olvasni egyszerre?
- Nem tudsz kopogni? Ha valami mást csináltam volna? – Jin letette szemüvegjét az asztalra.
- Keres magadnak nőt, és akkor nem kell arra benyitnom, hogy maszturbálsz. – Erősen belevágott karomba. De meg sem éreztem. Leültem vele szembe, majd lábamat feldobtam az asztalra, de Jin egyből le is lökte, de ugyan úgy visszatettem.
- Tudod jól, hogy nem szeretem, ha a lábadat az asztalra teszed.
- Tudom, azért csinálom. Ohh hyung, tudod milyen vagyok. – Karját összefűzte mellkasa előtt, míg lábát átdobta másikon, egyszóval buzisan ült. – Most ha buzi lennék, megerőszakolnálak.
- Nem vagyok vicces kedvemben, mit akarsz? – Erőre hajoltam, két könyökömet térdemre helyeztem, így megtámaszkodva.
- Hülyének fogok tűnni, de ma megmentet egy lány… ki ugyan úgy nézet ki mint Gyuri, esküszöm az életemre, hogy ugyan úgy nézet ki, még a hangja is. – Néma csend lett, ami annyit jelent Jin most dolgozza fel, amit éppen mondtam, majd hangos nevetésbe kezdet.
- Ne nevettess, fáj a hasam… és még az mondod, hogy ne nézzelek hülyének? – Hirtelen komoly lett. – Már rég az vagy.
- Úgy nézek ki aki viccelődik? Eskü, hogy őt láttam.
- Nem lehet, hogy csak a képzeleted szüleménye?
- Nem, ő volt… és tudod mi volt a neve? Sara, Sara volt. – Újra csend, majd felállt és kinézet az ablakon.
- Sara? A volt csajod neve? Nah ne már, ez… most tényleg komoly vagy. Miért ismerlek én ilyen jól? – Felálltam én is, majd mellé álltam, zsebembe vágtam mind két kezem és kimeredtem a természetbe.
- Nem tudom, hogy most pontosan mi is történik velem, de ki kell derítenem. Rá kell jönnöm, hogy Gyuri miért ugrott le, és arra is, hogy miért menekült el. – Mától azon leszek, hogy megtaláljam azt az idegen lányt, rá kell jönnöm az igazságra, kezdem azt hinni, hogy itt valami természetfölötti erő játszadozik.