15.rész

Rémálom

Suga

Minden mi körül vesz sötétbe öltözött. Egy kis foltot sem tudtam felfedezni, olyan mintha nem létezne a hold, sem a nap. Kezemmel próbáltam kitapogatni tárgyakat, hogy fel tudjam térképezni a helyet, hová be lettem zárva. Mikor felébredtem éles fájdalom hasított fejembe. Vissza kellet pörgetnem az időt, hogy eszembe jussanak a dolgok. Még mindig nem tudom felfogni, hogy ki az elrablóm, hiszen az egyik pillanatban Sara ült előttem, majd minden homályos lett. Tudom jól, hogy valaki fejbe vert valami nehéz tárgyal. De miért, miért vagyok itt? Tudom jól, hogy vannak kik nem komálnak, de most nem tudnék megnevezni senkit, ki ténylegesen ilyenhez fordulna. Hiába próbáltam felállni, ahogy megindultam hasra estem, valami bilincsszerűség van a bal lábamon. Próbáltam kitapogatni, de elég nagy ahhoz és kézzel szétroppantsam. Minden menekülő lehetőséget feladtam, most várok arra, hogy végleg megmutassa arcát az idegen. Több órát ültem egymagam a sötétben, mikor végleg hangokat hallottam, ahogy kinyitódót az ajtó elfordultam, még szoknom kell a fényt. Felkapcsolták a lámpákat, így bégre fel tudtam mérni a helyszínt. Minden fehér volt, egy darab ágy és asztal volt az egész szobában. Velem szembe pedig egy hatalmas átlátszó üveg. Egy férfi állt előttem, kinek kezében egy tál volt min ételek gőzölögtek. Letette az asztalra, majd magamra maradtam, újra, esélyem sem volt kérdezősdit játszani. Mikor újra felnéztem az üvegen túl Sara állt egymaga, kezét összefűzte mellkasa előtt és engem nézet. Szóval ő volt az, de miért, miért rabolt el? Mit tettem vele, hiszen csak most ismertem meg. Mikor megunta a nézésem, egyik kezével az asztalon megnyomott egy gombot. Mitől pár másodpercben hangos zaj töltötte be a szobát. Leült a kényelmesnek látszó karosszékbe, egyik lábát átdobta a másikon, majd kezébe vett egy mikrofonnak kinézetű távirányított.
- Látom meg vagy lepődve. Nem csodálom. – Szóval az a hangos zaj hangfalak voltak, azta, jól ki van tervelve.
- Szóval… te hallasz engem? – Bólintott.
- Persze, hogy hallak, de csak akkor, ha be van kapcsolva a hangszóró, különben hiába kiabálnál, ez a szoba hangszigetelt.
- Értem, szóval… miért is vagyok itt? – Elcsendesedett, nem válaszolt, sőt nem is kérdezett. – Oké, látom csendesdit játszunk. Oké, benne vagyok, aki tovább bírja az nyer, az tehet fel kérdéseket.
- Nem változtál semmit, ugyan olyan vagy mint voltál. Olyan gyerekes, hogy tudsz ilyen helyzetben viccelődni, nevetni? Nem félsz?
- Miért kellene? Meg akarsz ölni, kínozni akarsz, tedd… már rég nem érdekel, hogy élek-e vagy halok. Kiért éljek? – Egy pillanatra elfordult, majd a fiókból kivett egy képet. Magasba emelte, ő maga volt rajta.
- Még… ő érte sem akarsz élni?
- Fogalmam sincs mire akarsz kilyukadni, de ha te vagy rajta, akkor soha, de ha Gyuri… olyan mindegy, halott. – Felállt majd szorosan az ablak elé állt. Közelebb nyomta a képet, hogy jobban szemügyre vegyem.
- Ezen a képen… nem én vagyok… te is jól tudod. – Felálltam, majd kezeim ökölbe szorult.
- Ki hinne neked? Ugyan olyan vagy. Mellesleg mi a fenne bajod van velem? Talán a nővére voltál neki? Igazam van, rájöttél, hogy ő az ikertestvéred, és azt hiszed, hogy én öltem meg… igazam van, így akarsz bosszút állni? – Hangos kacagásba kezdet, nagyon ismerős ez a nevetés.
- Drágám, dehogy… istenem. – Hirtelen komoly lett. - Nem ismersz meg? Tényleg, nem ismersz fel? Kellene, hogy emlékez. Úgy látszik… kell adnom valami ízelítőt. – Pár percig eltűnt, majd mikor visszatért kezében egy hatalmas doboz volt. Miből elővett egy közös képet, mikor még Sara volt a barátnőm. Fogalmam sincs, hogyan lehet meg neki, hiszen ebből a képből csak kettő darab van, az egyik nálam van, míg a másik Sara-nál, ki halott, és senki sem tudja hová rejtette el. – Még mindig nem eset le? – Legbelül tudtam mire akar kilyukadni, de képtelen vagyok felfogni. Ez nem lehetséges, ha jóra tippelek, akkor aki előttem áll, a volt szerelmem Sara, az igazi Sara. Hátrálni kezdtem ijedtemben. – Ohh, látom leeset. Hiányoztam? Igen… én vagyok az, Sara… a szerelmed. Visszatértem, hozzád. – Nem tudtam szóhoz jutni, ez valami rémálom lehet, biztos vagyok benne, hogy még alszom, ha nem is akkor valaki szórakozik velem. Egy halott ember az halott is marad. – Miért nem szólalsz meg, nem érdekel, hogy-hogy lehetséges?
- Oké… mivel bizonyított, hogy igaz amit mondasz?
- Emlékszel hol találkoztunk? Buliztunk mind a ketten, valahogy együtt tértünk ki friss levegőt venni, abban a percben belém szerettél, én pedig azt mondtam…
- Képes egy ember első látásra szerelembe esni? – A válaszunk egyszerre hangzott el, mitől teljesen lefagytam, tehát igaz, tényleg ő az.
- Látom hiszel nekem. Szóval most mindent elmondok neked. Mire vagy kíváncsi? – Érzem, hogy az ájulás közelében járok. Nagy nehezen tartottam magam ébren, úgy érzem mintha egy mesébe cseppentem volna. Egy nem létező világba. – Visszajöjjek később? Csak egy a baj… az idő… egyre- egyre jobban megy… és ez a test, egyre gyengébb, lassan az illető is meghal. – Felkaptam fejem ezek hallatán. – Látom ez felcsigázta az érdeklődésedet. Hát igen… Gyuri vagy, hogy is hívják… nem halt meg. Él, csak mélyen alszik. – Miért érzem úgy, hogy kezdek megőrülni?
- Az nem lehet… meghalt, láttam…
- Igen… miattam, én mondtam neki, hogy ugorjon… mert ha egy ember a halál szélén áll, egy bolyongó lélek megszállhatja a testét. Kihasználtam… sajnálom.
- Ezek szerint… az ő… az ő… testében vagy? Gyuri él? Nem halt meg?
- Milyen lelkes vagy… neki örülsz? Nekem nem? Engem nem szerettél? Nem hiányoztam… könnyen lecseréltél. Pedig… megöltél. TE VOLTÁL AZ KI MEGÖLT. MIÉRT? MIÉRT? Eljött a te időd, meghalsz, velem együtt végleg elnyel a föld… de tudod, először lásd a szerelmed halálát, ahogy én is végignéztem. Emlékszel… hogyan ölted meg a szerelmem? Hogyan ölted meg… a saját… fivéred? – Újra és újra megjelent előttem az a szörnyű nap. Minden tiszta vér volt, fogalmam sincs mi történt azon a napon pontosan, de jól emlékszem a testvérem arcára miközben egy éles késsel többször megszúrtam. Mindene véres volt, szeme nyitva volt, mikre könnycseppek száradtak. De ajka… még akkor is mosolygott. Igen, megöltem a saját vérem, én voltam az ki meggyilkolta őt, és még élveztem is.
- Én… sajnálom… fogalmam sincs miért tettem…
- Megölted… de akkor… engem miért? Miért öltél meg? – Zokogásba kezdet, ahogy én is, nem bírtam magamba fojtani. Soha sem gondoltam volna, hogy egyszer felmerülnek ezek a kérdések.
- Tudod jól, hogy… soha sem szerettem… ha valaki elveszi tőlem azt… mit a legjobban szeretek… a bátyám és te… te megcsaltál a saját testvéremmel. KI NE LETT VOLNA ÖRÜLT? Ha újra megtörténne… újra megtenném… örömmel gyilkolnálak meg. Soha sem… bántam meg azt a napot.
- Oké, ahogy én sem fogom, hogy megölöm ezt az ártatlan lányt. Nézd végig… hogy újra és újra megölöm. – Kiviharzott a szobából, magamra maradva. Térdeim megadták magukat. Olyan mint valami rossz állom lenne, soha sem hittem a szellemekben, de ma pontosan itt állt előttem. Sara még mindig köztünk van, a tudat, hogy Gyuri még él, erősé tett. Meg kell mentenem, nem engedem, hogy újra elveszítsem… meg kell őt mentenem. Képes leszek rá, még akkor is, hogyha újra meg kell ölnöm őt. 

Több napja be vagyok zárva, Sara nem sokszor látogatót meg, mindig egy ismeretlen férfi jött be ételt adni. Remélem a fiúk már kerestetnek. Mert kezdek veszíteni a türelmemből. Ha Sara igazat mond, akkor Gyuri egyre gyengébb lesz, teljesen ki fogja szívni az életerejét, és akkor végleg meghal. Valamit tennem kell, de ezt a láncot csak is akkor veszik le, ha ki kell mennem a mosdóba. Mit tegyek? A tálcára pillantottam, és akkor eszembe jutott valami. Megragadtam a villát, biztos vagy benne Suga? Fájdalmas lesz. Mély levegőt vettem, majd hasamba szúrtam. A fájdalomtól felkiáltottam, majd térdre estem. Vér kezdet el szivárogni a sebből. Próbáltam lefogni kezemmel, de csak azt értem el, hogy a kezem is véres lett. Látásom homályos lett, majd a földre estem, hallottam, hogy valaki kiabálni kezd a hátam mögött, ahogy mellém ért, nagy erőt vettem és feje vágtam, az illető meghátrált a hirtelen ütéstől. Valahogy felálltam és kitéptem az idegen férfi kezéből a kulcsot, mikor újra felállt, megragadtam a villát és a férfi szemébe vájtam. Ordibált, kiáltott, ahogy csak bírt. Ezt kihasználva leszedtem magamról a bilincset és szaladni kezdtem. Nem volt ismerős ez a hej, szóval fogalmam sincs merre kellene mennem, csak futottam amerre láttam. Ahogy megpillantottam egy ajtót gyorsabban szaladtam, a seb mit magamnak okoztam egyre jobban sajgót. Feltéptem a kilincset. Hol Sara várt már rám, kezében egy pisztollyal.
- Ég veled Suga. – A csendet a pisztoly hangosa zaja töltötte be, mitől madarak százai repültek fel a közeleső erőben. Majd éles fájdalom furakodott mellkasomba. Nem fogtam fel hirtelen, csak akkor mikor lenéztem, majd megláttam a mély tátongó sebet. Meglőtt… én, haldoklom.