16.rész

Sziasztok!!! :D WOW meghaladtuk a a hatezer feletti létszámot, ez nem semmi, cél a tízezer :D Hahah :D Hát, én ennek nagyon, de nagyon örülök, szóval itt is a következő rész, egy kisebb meglepivel :D Jó olvasást ** ^^

Olyan nehéz a testem, mintha valami lenyomna a földre, mintha valami megragadta volna lábam, és a mélybe húzna. Nem tudok erőt meríteni, minden tiszta homály, mindent feketében láttok. Teljesen más minden, nehezemre esik mozdulni és egyhelyben állni. Éreztem mikor a földre estem, kezem sebemre helyezve éreztem a forró vért, mi teljesen átáztatta ruhám. Fáj, olyan mintha ezernyi darabra marcangolták volna végtagjaimat. Látásom egyre homályosabb, éreztem, tudom, hogy itt van a vég. Túl fiatal vagyok meghalni, és most, hogy tudom Gyuri él, erős akartam maradni, túl akartam élni. Én akartam őt megmenteni, majd újra és újra belé szeretni. Túl késő, túl rövid volt az életem, még fiatal vagyok, élnem kellene, miért kell így vége lennie mindennek? Miért nem lehettem szerencsés a szerelemben? Miért is sírok ez miatt, hiszen mindent én rontottam el, Sara elhagyott, mert fivéremtől több szeretett kapott, Gyuri pedig gyűlöl, megvett, és nem csodálkozom, bárcsak jóvátehettem volna. Több hang gyűlt körém, hallottam szirénák, barátaim aggódó hangját. Megmenekültem, itt vannak, megtaláltak. Valaki megragadta testem, éreztem ahogy a hordágyra tettek, számra lélegeztetőt raktak. Sebemre pedig valami nehézsúly nehezedet, de hiába akartam kinyitni szemem, túl nehéz. Túl gyenge, érzem… ahogy elvesztem testem feletti irányítását.

Minden fehér, minden homályos, testem túl könnyű, olyan mintha nem lennék önmagam. Meghaltam, ez a mennyország, vagy a pokol? Kezemre pillantottam, átlátszó, mindenem átlátszó. Mégis hol vagyok? Körbe néztem, majd minden tárgy kirajzolódót előttem. Egy korházban vagyok, ismeretlen emberek hada haladt el mellettem. Sehol egy ismerős arc, valaki, segítsen! Megfordultam hol Jin tartott felém, szívem feldobbant egy ismerős arc láttán, egyre közelebb ért, köszöntöttem volna, de akkor hirtelen áthaladt testemen keresztül. Nem értek semmit, nem lát senki? Utána eredtem, hiába szólítottam nem hallott meg, egy teremben találtam magam, az összes barátom bent volt, egy test felet álltak. Tudtam, hogy ki fekszik az ágyon, nagyon jól tudtam, de nem akartam tudni. Megindultam az ágy felé, majd szembe találtam magam élettelen testemmel. Magam is meglepődtem, hiszen minden olyan hirtelen történt, én pedig csak egy kóborgó lélek lettem. Ezek szerint meghaltam? Jin sírni kezdet, majd kiabálva rázta testem. Nem halhattam meg, nem.
- Kelj fel te barom, élned kell… élned kell. NEM MEHETSZ CSAK ÍGY EL. – Itt vagyok barátom, élek, itt állok mögötted, miért nem hallasz? Miért? Jungkook Jin háta mögé lépet, kezét pedig vállára helyezte.
- Nyugodj meg, nem halt még meg… csak kómában van, van esély. – Kóma? ezek szerint még nem haltam meg, élek? Van még esély, van még esély arra, hogy felébredjek? Tettem egy lépést barátaim felé, hogy jobban szemügyre vegyem testem. Arcom fehér volt, ajkam száradt és lila, szemeim alatt sötét karikák. Nem ismerek magamra, tényleg úgy festek mint egy halott, hogy leszek képes visszatérni a testembe?
- Könnyen. – A hang felé fordultam, ismerősen csenget, így tudtam kire kellet számítanom, bár nehezen fogtam fel, de mégis igaz. Ő volt az, pontosan előttem állt, engem nézet, újra és újra találkozott tekintetünk. Hogy lehetséges ez?
- Te vagy az, az igazi Gyuri, te vagy. – Elmosolyogta magát, és tudtam, abban a percben tudtam, hogy teljes szívemből szerettem ezt a lányt.
- Igen, én vagyok… hát nem furcsa az egész? Mi is egyek lettünk az olyan természetfeletti lényekkel, kikben soha sem hittünk, nagy nehezen fogtam fel a tényt, hogy igen is léteznek kóborgó lelkek. És most már én is az vagyok, ahogy te is, de neked… nagyobb a lehetőség, hogy újra élhess. – Fogalmam sincs mit akart nekem pontosan mondani, megindultam felé és karomba zártam. Nekem még ez új, hiszen ahogy újra éreztem karjaimban, olyan mintha nem lennék halott. Mintha senki sem lenne a világon rajtunk kívül. Bárcsak örökre így maradhatnánk, ha ő is itt van velem, nem akarok felébredni a komából. Gyuri viszonyozta ölelésem, meglepet reakciója. De ez által még jobban magamhoz húztam, féltem elengedni, félek, hogy újra el tűn.
- Fogalmam sincs mi a franc történik velünk, de ha itt vagy velem, képes vagyok erős maradni, bár ez az egész egy rossz vicc. – Eltoltam magamtól, hogy szemébe tudjak nézni. – Azt hittem halott vagy, azt hittem, hogy végleg elmentél, és én képes voltalak magadra hagyni. De… miért nem vagy rám mérges?
- Suga… az igazság az, hogy mióta megismertelek valaki folyamatosan rémisztgetett, azt mondta meg kell halnom. Féltem, féltem minden nap, de nem mertem elmondani, mert az hittem, hogy bolondnak fogsz tartani.
- Szóval… azok a balesetek nem voltak véletlenek. Mind az ő műve volt, de miért?
- Mindent tudok, mindent halottam… ahogy a volt szerelmedről is tudok mindent.
- Azt is tudod, hogy….
- Te ölted meg őt? Igen, tudom, de… nem tudlak megvetni, nem akarok elmenekülni előled, sőt… veled akarok maradni. Mikor Sara átvette az irányítást a testem felet szellem lett belőlem. Nem hiszed el, de mind végig melletted voltam, próbáltalak eltaszítani tőle, de nekem nincs erőm. Mindent láttam és hallottam, még soha senki sem szeretett ennyire mint te.
- Ez az egész, Sara műve, de miért?
- Nekem mindent elmondott… a bosszú élteti, csak erre tud gondolni.
- Szóval, az volt a célja, hogy engem és téged is szellemé tegyen, de hiszen ember lett belőle, akkor miért?
- A testem lassan kezd… gyengülni, ami meg fog halni, akkor végleg eltűnök. Sara nem képes sokáig bent lenni egy testben, nincs sok ereje.
- Mi? Ő maga egyedül csinálta mindezt, képes volt elérni, hogy te és én is olyanok legyünk, mint ő. Képes volt téged rávenni, hogy leugorj, hogy átvehesse a tested fölött az irányítást, majd velem elhitette azt, hogy van egy hasonmásod, voltam olyan hülye, hogy bevettem, majd bezárt egy fehér szobába, és lelőtt. Minden sikerült neki, ha igaz… akkor ez volt a cél.
- Nem, nem egyedül csinálta. Tudom, érzem… láttam, a házban nem ő volt ki bántalmazott, ahogy a házamban sem. Sara egyszer sem jött a közelemben, egy másik lélek volt, ki még az álmomban is szerepelt. Annyira hasonlít valakire. De… mióta szellem vagyok, soha sem láttam.
- Mi? Azt mondod, hogy vannak más szellemek is? Akkor ezek szerint Sara nem egyedül csinálta mind ezt, és mivel Sara most ember… akkor ezek szerint… van aki itt várt ránk. – Egymásra néztünk, minden leeset, Sara direkt így akarta, tudta, hogy nincs sok ereje emberként, így ő hozott az ő világában, hol képes mindenre. De mivel még egy kis ideig ember marad, így van valaki aki elintézi helyette a dolgokat. Ami annyit jelent, hogy ha a lelkünk elpusztul, mielőtt visszatérhetne az eredeti testben… végleg elnyel minket a föld. Ha nem éljük túl, ha nem leszünk erősek… soha többé nem ébredünk fel, és örökké menekülnünk kell, vagy meghalunk. Amilyen gyorsan csak lehet, megoldást kell találni, hogy visszajussunk, de hogyan? Megfogtam kezét, így biztatván. Elmosolyogta magát, ha sikerül felébrednünk… soha többé nem engedem el, bevallom neki érzéseimet, és bocsánatot kérek tőle, ha kell térden állva könyörgök a meg bocsátásáért. Boldog volt ez a pillanat, ahhoz képest, hogy tudtuk miért vagyunk itt. De ez a röpke pillanat hamar elszállt. Éles sikolyszerű kiáltás szakította félbe. Mind ketten felkaptuk fejünket, mivel az élők meg sem lepődtek, így tudtam, hogy ez a szellemek világából származott. Megfogtam kezét majd futni kezdtünk, minden mi utunkban volt olyan mintha nem is lett volna, könnyen átsiklottam felette, így hamar elértük célunkat. A kórhát tetején két szellem állt, az egyik egy fiatal lány volt, ki talán most halhatott meg, a másikat pedig fekete lepel takarta, így semmit sem látunk arcából, a lány nyakát szorította és valami hangos imát mondott, de nem tudom milyen nyelven. A szellem lány hangosan kiáltott, majd hirtelen ködé vált. A csuklyás illető megfordult. Arcából semmit sem látszódót, csak két piros szem. Morogni kezdet.
- Ti… még… nem haltatok meg… ti még… éltek… ha eljön az idő… eljövök értetek is. – Ahogy befejezte eltűnt
- Ez… kicsit furcsa.
- Mióta szellem vagyok láttam már őket, ők azért vannak, hogy kik meghaltak végleg elvigyék a lelküket.
- Kaszások? Tényleg léteznek?
- Én is alig akartam elhinni.
- De miért bánt úgy azzal a lánnyal? Miért kellet a nyakát szorítania?
- Mert az a lány valami bűnt követett el, ezért őt a pokolba küldték.
- Akkor… én is így végzem. – Gyuri megszorította kezem, néha úgy érzem, hogy ő is viszont szeret, de csak a képzeletem szüleménye, nemde bár? – Menjünk. – Boldogan indultunk meg, nem tudom merre kellene menni egy szellemnek, hiszen nincs mit csinálni, talán ezért bolyongó lelkek a nevük. Míg nem végzik be sorsukat, csak járják szerte a világot. Pár lépést tettünk, mikor éles lélegzetvételt hallottunk meg hátunk mögött. Gyuri összehúzta magát, majd rám nézet.
- Ő az. – Megfordultam, hogy tudjam kivel is állok szembe, és hogy ki volt az ki bántotta Gyurit. Mikor megláttam ledermedtem, nagyon jól ismerem őt. Ugyan az az öltözék volt rajta mikor meghalt, kezében pedig egy hatalmas fejsze.
- Fivérem.