17.rész

Álom, vagy valóság?? 

Nem hittem szememnek, a saját fivérem állt velem szemben, véres ruhájában, kezében hatalmas fejsze, mire nagyon jól emlékszem. Magam sem tudom, hogy mi zajlik körülöttem, de lehet, hogy csak rossz álom. Egy átlagos ember, hogyan dolgozná fel ezt a helyzetet, szellemek, alvilág, halottak. Nekem ez túl sok egyszerre, fogalmam sincs mit keresek itt, de lassan kezdek megbolondulni. A fivérem engem nézett, tekintet szomorú volt. Nem szólt, csak némán meredt előre. Tettem volna felé egy lépést, de akkor jöttem rá, hogy nem engem néz, pontosabban Gyuri volt az áldozat. Hátrafordultam, a lány rémült tekintettel nézet maga elé, lassan hátrálni kezdet. Akkor jöttem rá, a saját bátyám kísértette őt a házamban. Még a szellemvilágban is együtt voltak Sara-val, és addig nem mennek el, míg meg nem bosszulják bűneimet. Gyors Gyuri elé álltam, megpróbáltam eltakarni. Ekkor végleg rám nézett. Talán félnem kellene, ilyenkor egy színész a filmben mit tenne?
- Fivérem. – Ajkaira lassan mosoly ült ki, de nem a boldogság az oka, hanem a gúny és gyűlölet.
- Az én drága öcsém. Soha sem hittem, hogy eljön ez a nap, mióta próbáltalak elérni, de te soha sem vettél észre. – Belegondolni, hogy egész végig mellettem volt, még a hideg is kirázott volna, ha most ember lennék.
- Te is nehezen fogtad fel… hogy meghaltál és szellem lettél? Mert nekem ez még túl sok.
- Haha, ne viccelődj velem, hiszen te tetted ezt velem. Megöltél, kegyetlenül lemészároltál… ezzel a fejszével. Azt akarom, hogy te is átéld azt amit én. – Gyuri hátrálni kezdet, talán megrémült. – De tudod nekem csak – mögém pillantott – ő kell.
- Mi? Miért kellene neked Gyuri?
- Miért ne? Mikor magaddal hoztad a házba… végig mellette voltam, én adtam neki az erőt, hogy túlélje a kínokat miket átkellet élnie melletted. Hiszen egy halandó… hogy lett volna képes azokat túlélni? Olyan voltál mint egy állat.
- Hiszen meg akartad ölni…
- Igen, hogy magamhoz láncoljam, őt is meg akarom védeni, ahogy Sara-t is.
- Örült vagy.
- NEM, TE VAGY AZ. NÉZD MAGADRA… TE ÖRÜLT. Te… csak ne nevezz örültnek, pont te ne, ki megölt féltékenységében, majd magához láncolt egy nőt, és többször is bántotta testileg, lelkileg. – Újra Gyuri-ra nézet, majd kitárta kezét felé. – Gyere, ha most megfogod a kezem… újra élni fogsz, és elérem, hogy ne emlékez semmire, hogy újra boldog légy. – Megfordultam, hogy lássam arcát, meg volt rémülve.
- Én… újra élhetek?
- Igen, csak ki kell űznöm Sara-t a testedből. Nekem sikerülni fog. – Rám majd fivéremre pillantott. Láttam rajta, hogy elgondolkozott, nem értem miért ilyen, hiszen előbb még erősnek mutatta magát. Lassan megindult felém, majd szemembe nézett.
- Suga… ha elmegyek, és újra ember leszek… tudok segíteni ügye?
- Mégis hogyan akarsz? Én itt ragadok, ahogy Sara és ahogy a testvérem is. Az élők világában nem tudsz segíteni, de ezen ne múljon, menj, és élj. – Szemeiből könny csordult, megfogta kezem, majd ölelésbe invitált, jól eset közelsége mert végre éreztem, hogy élek.
- Élni akarok… fuss. – Fogalmam sincs mit miért tettem, de ahogy kimondta, hogy fussak nem gondolkodtam, szaladni kezdtem. Ahogy távolabb értem visszafordultam, testvérem és szerelmem már nem voltak ott. Semmit sem értek, hiszen én vagyok az áldozat, akkor miért Gyuri az ki szenved? Miért neki kell átélni azokat amiket nekem kellene? Körülöttem minden sötétülni kezdet… körbe-körbe forgolódtam, semmit sem értek, mi történik velem?

Szemeimet kinyitottam és ismerős arcok tekintettek le rám. Kórházban vagyok, épp ugyan úgy feküdtem mint ahogy az álmomban, az álmom, igaz volt? Tényleg szellem voltam, tényleg találkoztam Gyurival? Tényleg létezik az alvilág és a mennyország? Semmit sem értek, kezdek megörülni… tényleg örült vagyok, mi a franc történik velem? Mi??

Több órán át néztem ki fejemből, az ablakon át meredtem az ismeretlen világba, hiszen olyan mintha körülöttem semmi sem lenne igaz, mintha minden a képzeletem szüleménye lenne. Az idő alatt lejátszottam a megtörténteket, emlékszem ahogy találkoztam Gyuri-val, egyből régi halott szerelmemre emlékeztetett, ez volt az oka, hogy magammal vittem, teljesen rabul ejtett, képes voltam olyan dolgokhoz folyamodni mit soha sem gondoltam volna magamról, többször bántalmaztam, megerőszakoltam, soha életembe nem nyúltam így egy nőhöz, mintha egy állat költözött volna belém, mi felettem áll, mi teljesen átvette testemen az irányítást. Az idő alatt mit velem töltött a házban, valami vagy valaki bántalmazta őt, ezt nagyon jól tudom, nem akartam elhinni, hogy képes lenne így bántalmazni saját magát. Az idő alatt teljesen belé esetem, talán ezért is változtam meg ennyire, hiszen újra hittem a szerelembe, képes voltam elengedni, nem bírtam tovább elnézni, ahogy mellettem szenved, ahogy gyűlölettel teli szemmel meredt rám. Mikor megtudtam, hogy nem emlékszik semmire, újra megközelítettem, olyan boldog voltam, hogy közelébe tudhattam magam. De akkor az a baleset, onnantól semmit sem értek… tényleg léteznek olyan lények… kikről az emberek semmit sem sejtenek? Vagy mind álom volt… az egész csak álom lett volna? Gyuri tényleg halott? Tényleg elment örökre? De akkor, miért álmodtam ilyet, miért jelent meg újra a sérelmeim? Miért szerepelt benne Sara és fivérem? Mellesleg, hogyan kerültem a kórházba, miért nem mond senki semmit? Most akkor örült vagyok, vagy csak álom volt az egész?
- Suga. – Hang felé kaptam fejem, hol Jin állt, kezében hatalmas dobozzal. Letette a mellettem lévő asztalra, majd leült mellém. – Mi történt veled?
- Tőlem kérdezed? Azt hittem, hogy ti mindenre tudjátok a választ. Mi történt velem, meglőttek?
- Dehogy, egyik este mérgesen mentél el… majd felhívtak, hogy autóbaleseted szenvedtél.
- Autóbaleset? Ezek szerint… az egész… álom lett volna? Nem vagyok örült?
- Miről beszélsz? Pár napig voltál komába, lehet, hogy ez miatt olyat álmodtál, mi valósnak tűnt, van ilyen. – Megragadtam Jin kezét.
- Fogalmad sincs min mentem keresztül.
- Ha elmondod… akkor megtudom. – Ekkor belekezdtem az egész mesémbe, nem emlékszem arra az estre miről Jin beszélt, arra sem, hogy balesetem volt. Nekem az egész akkor kezdődőt mikor elmentem randizni Gyuri hasonmásával, aki persze Sara volt.
- Értem… szóval ez… huha, nem semmi álom, de csak a képzeleted szüleménye, igaz, hogy randizni készültél, de az odavezető úton szenvedtél balesetet, gondolom az egész akkor kezdődőt. Nem vagy örült, csak azok a képek jelentek meg előtted amiktől a legjobban féltél és szerettél.
- Igazad van… álom volt, és vége, de tudod… boldog voltam, mert láthattam Gyuri arcát… és elmondhattam mennyire szerettem.
- Megértem, nehéz elhinni, hogy kit a világon a legjobban szeret az ember, egyszer csak eltűnik. Az ember valamikor beleörül.
- Örültnek hiszel? – Jin rázni kezdte fejét.
- Dehogy, nem erre értettem.
- Tudom, de az vagyok, teljesen megörültem, azt hittem minden mi történt velem igaz volt. De nem… csak túl nagy a hiány, nem tudok beletörődni, hogy újra elveszítettem szerelmem. Bárcsak… meghalnék végleg, bárcsak… lenne bátorságom, hogy véget vessek rémálmomnak.
- Ne mondj ilyeneket, a halálba csak azok menekülnek kiknek nincs bátorságuk, kik félnek a világtól. – Igaza van, hiszen attól még, hogy nincs velünk az kit szeretünk, a szívünkben még ugyan úgy él. Örökké megtartom emlékeimben őt, a mosolyát, a csillogó szemét, a gyönyörű tekintetét. Olyan éles a kép, mintha itt állna előttem. Jin magamra hagyott, néma csend lett, talán túl nagy csend. Még mindig Gyuri éles alakja lebegett előttem, bárcsak igaz lenne.
- Olyan… mintha itt lennél velem. – Elmosolyogta magát, majd felém lépet, kezét arcomra helyezte, szinte éreztem, ahogy meleg érintése átjárta testemet.
- Hiszen itt vagyok veled… csak egy kicsit… messzebb, mint ahogy elérhetnélek, de örökké vigyázni fogok rád. Mindent megbocsájtottam neked. – Szemeim nagyra nyíltak, itt van, tényleg itt van előttem. Könnyek csordultak ki szememből, megint álmodnék? Kezem maguktól indult meg arca felé, de ahogy hozzáértem volna, teste elhomályosodott, majd eltűnt, de utoljára halottam kellemes hangját.
- Szeretlek.