18.rész The End

Örület

Jin

3 ével később (Elmegyógyintézet)

Az elmúlt napokban, hónapokban, években minden megváltozott, már nem olyan az életem, mint amilyen volt. Többé már nem tudok mosolyogva belépni az ajtón, nem tudok mosolyt csalni arcomra, teljesen összeomlottam, de miért is én vagyok rosszul, hiszen amin barátom megy át, az sokkalta rosszabb, mint az én hiányom. Három évvel ezelőtt, mikor Suga teljesen felépült balesete után, folyamatosan bezárkózót, nem mozdult ki, egy hang sem hagyta el torkát, beleörült szerelme elvesztése miatt. Mikor felébredt a kómából elmesélte nekem álmát, azt hittem, hogy képes felfogni, hogy nem a valóság volt, hanem csak egy szimpla álom, kezdtem elhitetni vele, de akkor egy éjszaka után minden megváltozott. Hangos kiáltásokra figyeltünk fel barátaimmal, mikor berohantunk szobájába, ő már addigra lehiggadt. Összegörnyedt teste alig bírt megállni lábán, kézfeje véres volt, az ágyneműk szét voltak tépve, a poharak, minden mi törékeny volt, több darabokban hevert a földön. Magam is megrémültem, elé álltam, megpróbáltam megkérdezni mi történt, de csak annyi volt a válasza, hogy szeret. Azóta folyamatosan ezt az egy szót ismételgeti. Hiába kérdezek tőle dolgokat, semmi válasz, mintha falnak beszélnék. Az orvosok a kitörése miatt bezárták elmegyógyintézetbe. Azóta semmit sem változott viselkedése, minden nap kétszer van dühkitörése, általában öt percig eltart, de valamikor tovább.

Ahogy alvó testét nézem, minden mit átéltem újra és újra lejátszódik előttem. Hiányzik a legjobb barátom, olyan volt nekem mint az öcsém, mindig együtt csináltunk mindent, együtt szórakoztunk, csajoztunk, nevettünk, de minden mi volt eltűnt, hiányzik, nagyon hiányzik, és az állapota semmit sem fejlődik. A többieknek nincs szívük meglátogatni, próbálják élni az életüket, de én kénytelen vagyok elengedni. Azóta saját házban élek, saját pénzemből, hála Monsternek nagyon jól keresek, így minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a legjobb orvosok lássák el. Lassan benyitottam, meg sem hallotta, ahogy beléptem az ajtón. Helyet foglaltam ágya mellet. Kivettem táskámból kedvenc ételét és italát. Felém pillantott, pontosan szemembe nézet, zavart volt és szomorú, mint mindig.
- Enned kell, sokat fogytál, az arcod is kezd beesni, ennek kell, hogy élj.
- Miért éljek?
- Csak mert… - felé kaptam fejem, beszélt, az előbb beszélt, hozzám – beszéltél, mond újra, beszélj még Suga.
- Tudok beszélni… csak nem akarok, miért nem hagysz már békén?
- Beszélsz, rendesen beszélsz, ha eddig is tudtál, miért nem beszéltél? MIÉRT? – Megragadtam pólójánál majd közelebb húztam. Nem ellenkezett, hiszen régen sem szokott, mindig felnézet az idősebbekre. – Ha nem vagy örült… miért játszottad el?
- Örült vagyok… olyan dolgokat láttok… mik nem léteznek… ennek így kell lennie, örült vagyok ki tisztában van vele, hogy olyan dolgokat lát mik nem léteznek. Miért kellene tagadnom, megérdemlem sorsom, hiszen olyan dolgokat tettem amiért bűnhődni kell. Tisztában vagyok mi zajlik körülöttem, csak félek emberként élni, inkább élek bolondként, minthogy szembe keljen néznem bűnömmel.
- Te örült vagy…
- Tudom, azért vagyok így bezárva… mert az vagyok… ha elmesélném miket látok, hinnél nekem? Dehogy… kinevetnél… és elfogadnád, hogy megörültem. Nem szóltam, nem beszéltem hozzád, arra a napra vártam, hogy feladj, és hogy éld az életed, de nem… a többiek rég feladtak, akkor te miért nem? Miért látogatsz folyton? Miért nem éled a szaros életed?
- Mert nélküled nem az igazi. Mindig veled voltam, veled éltem le az egész szaros életem, olyan vagy nekem mint a levegő, szükségem van rád barátom… nélküled nem élek. Képtelen voltalak feladni… te köcsög, te fasszopó... te rohad állat. – Erősen meglöktem, így eldőlt az ágyon. Hangos kacagásba kezdtem, mi sírásba fordult, magam sem értem miért kezdtem el sírni mint egy csecsemő, hiszen egy erős férfi nem bőg, de úgy látszik nem vagyok elég erős. Mérges vagyok, hogy eltitkolta előlem és, hogy hazudott, de mégis boldog, hiszen visszaszereztem barátomat.
- Mit sírsz te buzi? Még a végén én is elsírom magam. Hagyd abba. – Meglökte vállam, így szokásos bunyóba keveredtünk egymással. Mikor elfáradtunk mind ketten az ágyon feküdtünk, és a fehér mennyezettet bámultunk.
- Tényleg egyedül akarsz lenni? Ezért csináltad a egészet?
- Az életem, nagyon elvan kurva, gyilkos vagyok, egy vesztes, nincs semmim, meggyilkoltam a saját fivérem és szerelmem, csak mert féltékeny voltam és mérges, majd azt hittem soha többé nem leszek szerelmes, hogy soha többé nem fog szeretni engem egy nő, de akkor találkoztam vele, annyira hasonlított Sara-ra, hogy magamhoz láncoltam, és többször megerőszakoltam. Majd azt vettem észre, hogy belészerettem… aztán… olyan dolgok követték az eseményt… mitől bekattantam. Hiszel a szellemekben? Mert én igen… emlékszel mit álmodtam?
- Igen, emlékszem.
- Igaz volt, az egész nem álom volt… Gyuri tényleg meghalt, tényleg találkoztam vele… majd mikor felébredtem megjelent előttem, elmondta, hogy megbocsájt és, hogy szeret, majd eltűnt. Akkor jöttem rá az egészre, megtörtént velem, tényleg léteznek szellemek, és én is egyike voltam közülük.
- Miért hiszem el neked ezeket? Én is bolond lennék?
- Nem tudom… de egyben biztos vagyok… megöltem két nőt… kiket szerettem, ez a balszerencse, meghal mindenki kit szeretek.
- De nem te ölted meg Gyurit… öngyilkos lett.
- Nem… nem volt az… feláldozta magát értem… örökre elnyerte őt a mély. És tudod mi zaklat? Az, hogy azóta látom őket…
- Kiket?
- A szellemeket.

Mesélő

A fiúk ezek után soha többé nem találkoztak, mind a heten külön életet kezdtek. V külföldre utazott, hogy ott tanulhasson, és ezek után soha senki sem látta. Jungkook modellnek állt, és szép arca miatt hamar sikeres lett. Monster átvette szülei cégét, majd feleségül vette apja kiszemelt áldozatát. Jimin színészkedni kezdet, hol remekül teljesített, így már harmadik sikeres filmjét tudta le. J-Hope egy kisebb éttermet nyitott, mit barátnőjével együtt vezet. Jin megnősült, és felesége második gyermekkel várandós. Suga ki elveszítette hitét, magányosan bolyongott a világban. Teljesen feladta, hogy újra szerelmes legyen, és mivel látja a halottakat, embereknek dolgozik, kik azért fizetik, hogy kiűzze őket hazájukból. Mind a heten egyszerre kezdték el álmaik megvalósítását, de mégis a sors úgy akarta, hogy mind a heten külön-külön utakon járjanak, hogy egymaguk teljesítsék be álmaikat. A sors... néha kifürkészhetetlen. 

The End

Köszönöm, hogy velem voltatok végig, hogy folyamatosan biztattatok, nagyon szépen köszönöm, hogy mindig kiáltatok mellettem, hogy kedves szavakkal biztattatok, és hogy ennyi embernek tetszett ez a kis történet. Tényleg nagyon hálás vagyok nektek, hiszen ez a történet úgy indult, hogy pár like, pár kommentár, most pedig 13000 feletti oldalmegtekintés. Huhha, nem is tudom mit írjak. <3 Imádlak titeket, köszönöm, hogy mindig volt véleményetek, mindig erőt adott nekem. <3 De hát eljött az utolsó rész is, igazából többnek indult, de valahogy így jött ki az egész. Remélem a további blogom is így fog tetszeni nektek mint ez :D <3 Tényleg nagyon-nagyon köszönöm <3 nehéz búcsúzni, de ezt is meg kell érni, imádtam ezt a történetet írni :D <3 következő történetem címe: Szomszédfiú, ki még esetleg nem látta volna, három rész már megtalálható :D Hát... sziasztok!! <3 <3 

17.rész

Álom, vagy valóság?? 

Nem hittem szememnek, a saját fivérem állt velem szemben, véres ruhájában, kezében hatalmas fejsze, mire nagyon jól emlékszem. Magam sem tudom, hogy mi zajlik körülöttem, de lehet, hogy csak rossz álom. Egy átlagos ember, hogyan dolgozná fel ezt a helyzetet, szellemek, alvilág, halottak. Nekem ez túl sok egyszerre, fogalmam sincs mit keresek itt, de lassan kezdek megbolondulni. A fivérem engem nézett, tekintet szomorú volt. Nem szólt, csak némán meredt előre. Tettem volna felé egy lépést, de akkor jöttem rá, hogy nem engem néz, pontosabban Gyuri volt az áldozat. Hátrafordultam, a lány rémült tekintettel nézet maga elé, lassan hátrálni kezdet. Akkor jöttem rá, a saját bátyám kísértette őt a házamban. Még a szellemvilágban is együtt voltak Sara-val, és addig nem mennek el, míg meg nem bosszulják bűneimet. Gyors Gyuri elé álltam, megpróbáltam eltakarni. Ekkor végleg rám nézett. Talán félnem kellene, ilyenkor egy színész a filmben mit tenne?
- Fivérem. – Ajkaira lassan mosoly ült ki, de nem a boldogság az oka, hanem a gúny és gyűlölet.
- Az én drága öcsém. Soha sem hittem, hogy eljön ez a nap, mióta próbáltalak elérni, de te soha sem vettél észre. – Belegondolni, hogy egész végig mellettem volt, még a hideg is kirázott volna, ha most ember lennék.
- Te is nehezen fogtad fel… hogy meghaltál és szellem lettél? Mert nekem ez még túl sok.
- Haha, ne viccelődj velem, hiszen te tetted ezt velem. Megöltél, kegyetlenül lemészároltál… ezzel a fejszével. Azt akarom, hogy te is átéld azt amit én. – Gyuri hátrálni kezdet, talán megrémült. – De tudod nekem csak – mögém pillantott – ő kell.
- Mi? Miért kellene neked Gyuri?
- Miért ne? Mikor magaddal hoztad a házba… végig mellette voltam, én adtam neki az erőt, hogy túlélje a kínokat miket átkellet élnie melletted. Hiszen egy halandó… hogy lett volna képes azokat túlélni? Olyan voltál mint egy állat.
- Hiszen meg akartad ölni…
- Igen, hogy magamhoz láncoljam, őt is meg akarom védeni, ahogy Sara-t is.
- Örült vagy.
- NEM, TE VAGY AZ. NÉZD MAGADRA… TE ÖRÜLT. Te… csak ne nevezz örültnek, pont te ne, ki megölt féltékenységében, majd magához láncolt egy nőt, és többször is bántotta testileg, lelkileg. – Újra Gyuri-ra nézet, majd kitárta kezét felé. – Gyere, ha most megfogod a kezem… újra élni fogsz, és elérem, hogy ne emlékez semmire, hogy újra boldog légy. – Megfordultam, hogy lássam arcát, meg volt rémülve.
- Én… újra élhetek?
- Igen, csak ki kell űznöm Sara-t a testedből. Nekem sikerülni fog. – Rám majd fivéremre pillantott. Láttam rajta, hogy elgondolkozott, nem értem miért ilyen, hiszen előbb még erősnek mutatta magát. Lassan megindult felém, majd szemembe nézett.
- Suga… ha elmegyek, és újra ember leszek… tudok segíteni ügye?
- Mégis hogyan akarsz? Én itt ragadok, ahogy Sara és ahogy a testvérem is. Az élők világában nem tudsz segíteni, de ezen ne múljon, menj, és élj. – Szemeiből könny csordult, megfogta kezem, majd ölelésbe invitált, jól eset közelsége mert végre éreztem, hogy élek.
- Élni akarok… fuss. – Fogalmam sincs mit miért tettem, de ahogy kimondta, hogy fussak nem gondolkodtam, szaladni kezdtem. Ahogy távolabb értem visszafordultam, testvérem és szerelmem már nem voltak ott. Semmit sem értek, hiszen én vagyok az áldozat, akkor miért Gyuri az ki szenved? Miért neki kell átélni azokat amiket nekem kellene? Körülöttem minden sötétülni kezdet… körbe-körbe forgolódtam, semmit sem értek, mi történik velem?

Szemeimet kinyitottam és ismerős arcok tekintettek le rám. Kórházban vagyok, épp ugyan úgy feküdtem mint ahogy az álmomban, az álmom, igaz volt? Tényleg szellem voltam, tényleg találkoztam Gyurival? Tényleg létezik az alvilág és a mennyország? Semmit sem értek, kezdek megörülni… tényleg örült vagyok, mi a franc történik velem? Mi??

Több órán át néztem ki fejemből, az ablakon át meredtem az ismeretlen világba, hiszen olyan mintha körülöttem semmi sem lenne igaz, mintha minden a képzeletem szüleménye lenne. Az idő alatt lejátszottam a megtörténteket, emlékszem ahogy találkoztam Gyuri-val, egyből régi halott szerelmemre emlékeztetett, ez volt az oka, hogy magammal vittem, teljesen rabul ejtett, képes voltam olyan dolgokhoz folyamodni mit soha sem gondoltam volna magamról, többször bántalmaztam, megerőszakoltam, soha életembe nem nyúltam így egy nőhöz, mintha egy állat költözött volna belém, mi felettem áll, mi teljesen átvette testemen az irányítást. Az idő alatt mit velem töltött a házban, valami vagy valaki bántalmazta őt, ezt nagyon jól tudom, nem akartam elhinni, hogy képes lenne így bántalmazni saját magát. Az idő alatt teljesen belé esetem, talán ezért is változtam meg ennyire, hiszen újra hittem a szerelembe, képes voltam elengedni, nem bírtam tovább elnézni, ahogy mellettem szenved, ahogy gyűlölettel teli szemmel meredt rám. Mikor megtudtam, hogy nem emlékszik semmire, újra megközelítettem, olyan boldog voltam, hogy közelébe tudhattam magam. De akkor az a baleset, onnantól semmit sem értek… tényleg léteznek olyan lények… kikről az emberek semmit sem sejtenek? Vagy mind álom volt… az egész csak álom lett volna? Gyuri tényleg halott? Tényleg elment örökre? De akkor, miért álmodtam ilyet, miért jelent meg újra a sérelmeim? Miért szerepelt benne Sara és fivérem? Mellesleg, hogyan kerültem a kórházba, miért nem mond senki semmit? Most akkor örült vagyok, vagy csak álom volt az egész?
- Suga. – Hang felé kaptam fejem, hol Jin állt, kezében hatalmas dobozzal. Letette a mellettem lévő asztalra, majd leült mellém. – Mi történt veled?
- Tőlem kérdezed? Azt hittem, hogy ti mindenre tudjátok a választ. Mi történt velem, meglőttek?
- Dehogy, egyik este mérgesen mentél el… majd felhívtak, hogy autóbaleseted szenvedtél.
- Autóbaleset? Ezek szerint… az egész… álom lett volna? Nem vagyok örült?
- Miről beszélsz? Pár napig voltál komába, lehet, hogy ez miatt olyat álmodtál, mi valósnak tűnt, van ilyen. – Megragadtam Jin kezét.
- Fogalmad sincs min mentem keresztül.
- Ha elmondod… akkor megtudom. – Ekkor belekezdtem az egész mesémbe, nem emlékszem arra az estre miről Jin beszélt, arra sem, hogy balesetem volt. Nekem az egész akkor kezdődőt mikor elmentem randizni Gyuri hasonmásával, aki persze Sara volt.
- Értem… szóval ez… huha, nem semmi álom, de csak a képzeleted szüleménye, igaz, hogy randizni készültél, de az odavezető úton szenvedtél balesetet, gondolom az egész akkor kezdődőt. Nem vagy örült, csak azok a képek jelentek meg előtted amiktől a legjobban féltél és szerettél.
- Igazad van… álom volt, és vége, de tudod… boldog voltam, mert láthattam Gyuri arcát… és elmondhattam mennyire szerettem.
- Megértem, nehéz elhinni, hogy kit a világon a legjobban szeret az ember, egyszer csak eltűnik. Az ember valamikor beleörül.
- Örültnek hiszel? – Jin rázni kezdte fejét.
- Dehogy, nem erre értettem.
- Tudom, de az vagyok, teljesen megörültem, azt hittem minden mi történt velem igaz volt. De nem… csak túl nagy a hiány, nem tudok beletörődni, hogy újra elveszítettem szerelmem. Bárcsak… meghalnék végleg, bárcsak… lenne bátorságom, hogy véget vessek rémálmomnak.
- Ne mondj ilyeneket, a halálba csak azok menekülnek kiknek nincs bátorságuk, kik félnek a világtól. – Igaza van, hiszen attól még, hogy nincs velünk az kit szeretünk, a szívünkben még ugyan úgy él. Örökké megtartom emlékeimben őt, a mosolyát, a csillogó szemét, a gyönyörű tekintetét. Olyan éles a kép, mintha itt állna előttem. Jin magamra hagyott, néma csend lett, talán túl nagy csend. Még mindig Gyuri éles alakja lebegett előttem, bárcsak igaz lenne.
- Olyan… mintha itt lennél velem. – Elmosolyogta magát, majd felém lépet, kezét arcomra helyezte, szinte éreztem, ahogy meleg érintése átjárta testemet.
- Hiszen itt vagyok veled… csak egy kicsit… messzebb, mint ahogy elérhetnélek, de örökké vigyázni fogok rád. Mindent megbocsájtottam neked. – Szemeim nagyra nyíltak, itt van, tényleg itt van előttem. Könnyek csordultak ki szememből, megint álmodnék? Kezem maguktól indult meg arca felé, de ahogy hozzáértem volna, teste elhomályosodott, majd eltűnt, de utoljára halottam kellemes hangját.
- Szeretlek.

                                 Szünet 18-ig. :D Sietek vissza. 

16.rész

Sziasztok!!! :D WOW meghaladtuk a a hatezer feletti létszámot, ez nem semmi, cél a tízezer :D Hahah :D Hát, én ennek nagyon, de nagyon örülök, szóval itt is a következő rész, egy kisebb meglepivel :D Jó olvasást ** ^^

Olyan nehéz a testem, mintha valami lenyomna a földre, mintha valami megragadta volna lábam, és a mélybe húzna. Nem tudok erőt meríteni, minden tiszta homály, mindent feketében láttok. Teljesen más minden, nehezemre esik mozdulni és egyhelyben állni. Éreztem mikor a földre estem, kezem sebemre helyezve éreztem a forró vért, mi teljesen átáztatta ruhám. Fáj, olyan mintha ezernyi darabra marcangolták volna végtagjaimat. Látásom egyre homályosabb, éreztem, tudom, hogy itt van a vég. Túl fiatal vagyok meghalni, és most, hogy tudom Gyuri él, erős akartam maradni, túl akartam élni. Én akartam őt megmenteni, majd újra és újra belé szeretni. Túl késő, túl rövid volt az életem, még fiatal vagyok, élnem kellene, miért kell így vége lennie mindennek? Miért nem lehettem szerencsés a szerelemben? Miért is sírok ez miatt, hiszen mindent én rontottam el, Sara elhagyott, mert fivéremtől több szeretett kapott, Gyuri pedig gyűlöl, megvett, és nem csodálkozom, bárcsak jóvátehettem volna. Több hang gyűlt körém, hallottam szirénák, barátaim aggódó hangját. Megmenekültem, itt vannak, megtaláltak. Valaki megragadta testem, éreztem ahogy a hordágyra tettek, számra lélegeztetőt raktak. Sebemre pedig valami nehézsúly nehezedet, de hiába akartam kinyitni szemem, túl nehéz. Túl gyenge, érzem… ahogy elvesztem testem feletti irányítását.

Minden fehér, minden homályos, testem túl könnyű, olyan mintha nem lennék önmagam. Meghaltam, ez a mennyország, vagy a pokol? Kezemre pillantottam, átlátszó, mindenem átlátszó. Mégis hol vagyok? Körbe néztem, majd minden tárgy kirajzolódót előttem. Egy korházban vagyok, ismeretlen emberek hada haladt el mellettem. Sehol egy ismerős arc, valaki, segítsen! Megfordultam hol Jin tartott felém, szívem feldobbant egy ismerős arc láttán, egyre közelebb ért, köszöntöttem volna, de akkor hirtelen áthaladt testemen keresztül. Nem értek semmit, nem lát senki? Utána eredtem, hiába szólítottam nem hallott meg, egy teremben találtam magam, az összes barátom bent volt, egy test felet álltak. Tudtam, hogy ki fekszik az ágyon, nagyon jól tudtam, de nem akartam tudni. Megindultam az ágy felé, majd szembe találtam magam élettelen testemmel. Magam is meglepődtem, hiszen minden olyan hirtelen történt, én pedig csak egy kóborgó lélek lettem. Ezek szerint meghaltam? Jin sírni kezdet, majd kiabálva rázta testem. Nem halhattam meg, nem.
- Kelj fel te barom, élned kell… élned kell. NEM MEHETSZ CSAK ÍGY EL. – Itt vagyok barátom, élek, itt állok mögötted, miért nem hallasz? Miért? Jungkook Jin háta mögé lépet, kezét pedig vállára helyezte.
- Nyugodj meg, nem halt még meg… csak kómában van, van esély. – Kóma? ezek szerint még nem haltam meg, élek? Van még esély, van még esély arra, hogy felébredjek? Tettem egy lépést barátaim felé, hogy jobban szemügyre vegyem testem. Arcom fehér volt, ajkam száradt és lila, szemeim alatt sötét karikák. Nem ismerek magamra, tényleg úgy festek mint egy halott, hogy leszek képes visszatérni a testembe?
- Könnyen. – A hang felé fordultam, ismerősen csenget, így tudtam kire kellet számítanom, bár nehezen fogtam fel, de mégis igaz. Ő volt az, pontosan előttem állt, engem nézet, újra és újra találkozott tekintetünk. Hogy lehetséges ez?
- Te vagy az, az igazi Gyuri, te vagy. – Elmosolyogta magát, és tudtam, abban a percben tudtam, hogy teljes szívemből szerettem ezt a lányt.
- Igen, én vagyok… hát nem furcsa az egész? Mi is egyek lettünk az olyan természetfeletti lényekkel, kikben soha sem hittünk, nagy nehezen fogtam fel a tényt, hogy igen is léteznek kóborgó lelkek. És most már én is az vagyok, ahogy te is, de neked… nagyobb a lehetőség, hogy újra élhess. – Fogalmam sincs mit akart nekem pontosan mondani, megindultam felé és karomba zártam. Nekem még ez új, hiszen ahogy újra éreztem karjaimban, olyan mintha nem lennék halott. Mintha senki sem lenne a világon rajtunk kívül. Bárcsak örökre így maradhatnánk, ha ő is itt van velem, nem akarok felébredni a komából. Gyuri viszonyozta ölelésem, meglepet reakciója. De ez által még jobban magamhoz húztam, féltem elengedni, félek, hogy újra el tűn.
- Fogalmam sincs mi a franc történik velünk, de ha itt vagy velem, képes vagyok erős maradni, bár ez az egész egy rossz vicc. – Eltoltam magamtól, hogy szemébe tudjak nézni. – Azt hittem halott vagy, azt hittem, hogy végleg elmentél, és én képes voltalak magadra hagyni. De… miért nem vagy rám mérges?
- Suga… az igazság az, hogy mióta megismertelek valaki folyamatosan rémisztgetett, azt mondta meg kell halnom. Féltem, féltem minden nap, de nem mertem elmondani, mert az hittem, hogy bolondnak fogsz tartani.
- Szóval… azok a balesetek nem voltak véletlenek. Mind az ő műve volt, de miért?
- Mindent tudok, mindent halottam… ahogy a volt szerelmedről is tudok mindent.
- Azt is tudod, hogy….
- Te ölted meg őt? Igen, tudom, de… nem tudlak megvetni, nem akarok elmenekülni előled, sőt… veled akarok maradni. Mikor Sara átvette az irányítást a testem felet szellem lett belőlem. Nem hiszed el, de mind végig melletted voltam, próbáltalak eltaszítani tőle, de nekem nincs erőm. Mindent láttam és hallottam, még soha senki sem szeretett ennyire mint te.
- Ez az egész, Sara műve, de miért?
- Nekem mindent elmondott… a bosszú élteti, csak erre tud gondolni.
- Szóval, az volt a célja, hogy engem és téged is szellemé tegyen, de hiszen ember lett belőle, akkor miért?
- A testem lassan kezd… gyengülni, ami meg fog halni, akkor végleg eltűnök. Sara nem képes sokáig bent lenni egy testben, nincs sok ereje.
- Mi? Ő maga egyedül csinálta mindezt, képes volt elérni, hogy te és én is olyanok legyünk, mint ő. Képes volt téged rávenni, hogy leugorj, hogy átvehesse a tested fölött az irányítást, majd velem elhitette azt, hogy van egy hasonmásod, voltam olyan hülye, hogy bevettem, majd bezárt egy fehér szobába, és lelőtt. Minden sikerült neki, ha igaz… akkor ez volt a cél.
- Nem, nem egyedül csinálta. Tudom, érzem… láttam, a házban nem ő volt ki bántalmazott, ahogy a házamban sem. Sara egyszer sem jött a közelemben, egy másik lélek volt, ki még az álmomban is szerepelt. Annyira hasonlít valakire. De… mióta szellem vagyok, soha sem láttam.
- Mi? Azt mondod, hogy vannak más szellemek is? Akkor ezek szerint Sara nem egyedül csinálta mind ezt, és mivel Sara most ember… akkor ezek szerint… van aki itt várt ránk. – Egymásra néztünk, minden leeset, Sara direkt így akarta, tudta, hogy nincs sok ereje emberként, így ő hozott az ő világában, hol képes mindenre. De mivel még egy kis ideig ember marad, így van valaki aki elintézi helyette a dolgokat. Ami annyit jelent, hogy ha a lelkünk elpusztul, mielőtt visszatérhetne az eredeti testben… végleg elnyel minket a föld. Ha nem éljük túl, ha nem leszünk erősek… soha többé nem ébredünk fel, és örökké menekülnünk kell, vagy meghalunk. Amilyen gyorsan csak lehet, megoldást kell találni, hogy visszajussunk, de hogyan? Megfogtam kezét, így biztatván. Elmosolyogta magát, ha sikerül felébrednünk… soha többé nem engedem el, bevallom neki érzéseimet, és bocsánatot kérek tőle, ha kell térden állva könyörgök a meg bocsátásáért. Boldog volt ez a pillanat, ahhoz képest, hogy tudtuk miért vagyunk itt. De ez a röpke pillanat hamar elszállt. Éles sikolyszerű kiáltás szakította félbe. Mind ketten felkaptuk fejünket, mivel az élők meg sem lepődtek, így tudtam, hogy ez a szellemek világából származott. Megfogtam kezét majd futni kezdtünk, minden mi utunkban volt olyan mintha nem is lett volna, könnyen átsiklottam felette, így hamar elértük célunkat. A kórhát tetején két szellem állt, az egyik egy fiatal lány volt, ki talán most halhatott meg, a másikat pedig fekete lepel takarta, így semmit sem látunk arcából, a lány nyakát szorította és valami hangos imát mondott, de nem tudom milyen nyelven. A szellem lány hangosan kiáltott, majd hirtelen ködé vált. A csuklyás illető megfordult. Arcából semmit sem látszódót, csak két piros szem. Morogni kezdet.
- Ti… még… nem haltatok meg… ti még… éltek… ha eljön az idő… eljövök értetek is. – Ahogy befejezte eltűnt
- Ez… kicsit furcsa.
- Mióta szellem vagyok láttam már őket, ők azért vannak, hogy kik meghaltak végleg elvigyék a lelküket.
- Kaszások? Tényleg léteznek?
- Én is alig akartam elhinni.
- De miért bánt úgy azzal a lánnyal? Miért kellet a nyakát szorítania?
- Mert az a lány valami bűnt követett el, ezért őt a pokolba küldték.
- Akkor… én is így végzem. – Gyuri megszorította kezem, néha úgy érzem, hogy ő is viszont szeret, de csak a képzeletem szüleménye, nemde bár? – Menjünk. – Boldogan indultunk meg, nem tudom merre kellene menni egy szellemnek, hiszen nincs mit csinálni, talán ezért bolyongó lelkek a nevük. Míg nem végzik be sorsukat, csak járják szerte a világot. Pár lépést tettünk, mikor éles lélegzetvételt hallottunk meg hátunk mögött. Gyuri összehúzta magát, majd rám nézet.
- Ő az. – Megfordultam, hogy tudjam kivel is állok szembe, és hogy ki volt az ki bántotta Gyurit. Mikor megláttam ledermedtem, nagyon jól ismerem őt. Ugyan az az öltözék volt rajta mikor meghalt, kezében pedig egy hatalmas fejsze.
- Fivérem.

15.rész

Rémálom

Suga

Minden mi körül vesz sötétbe öltözött. Egy kis foltot sem tudtam felfedezni, olyan mintha nem létezne a hold, sem a nap. Kezemmel próbáltam kitapogatni tárgyakat, hogy fel tudjam térképezni a helyet, hová be lettem zárva. Mikor felébredtem éles fájdalom hasított fejembe. Vissza kellet pörgetnem az időt, hogy eszembe jussanak a dolgok. Még mindig nem tudom felfogni, hogy ki az elrablóm, hiszen az egyik pillanatban Sara ült előttem, majd minden homályos lett. Tudom jól, hogy valaki fejbe vert valami nehéz tárgyal. De miért, miért vagyok itt? Tudom jól, hogy vannak kik nem komálnak, de most nem tudnék megnevezni senkit, ki ténylegesen ilyenhez fordulna. Hiába próbáltam felállni, ahogy megindultam hasra estem, valami bilincsszerűség van a bal lábamon. Próbáltam kitapogatni, de elég nagy ahhoz és kézzel szétroppantsam. Minden menekülő lehetőséget feladtam, most várok arra, hogy végleg megmutassa arcát az idegen. Több órát ültem egymagam a sötétben, mikor végleg hangokat hallottam, ahogy kinyitódót az ajtó elfordultam, még szoknom kell a fényt. Felkapcsolták a lámpákat, így bégre fel tudtam mérni a helyszínt. Minden fehér volt, egy darab ágy és asztal volt az egész szobában. Velem szembe pedig egy hatalmas átlátszó üveg. Egy férfi állt előttem, kinek kezében egy tál volt min ételek gőzölögtek. Letette az asztalra, majd magamra maradtam, újra, esélyem sem volt kérdezősdit játszani. Mikor újra felnéztem az üvegen túl Sara állt egymaga, kezét összefűzte mellkasa előtt és engem nézet. Szóval ő volt az, de miért, miért rabolt el? Mit tettem vele, hiszen csak most ismertem meg. Mikor megunta a nézésem, egyik kezével az asztalon megnyomott egy gombot. Mitől pár másodpercben hangos zaj töltötte be a szobát. Leült a kényelmesnek látszó karosszékbe, egyik lábát átdobta a másikon, majd kezébe vett egy mikrofonnak kinézetű távirányított.
- Látom meg vagy lepődve. Nem csodálom. – Szóval az a hangos zaj hangfalak voltak, azta, jól ki van tervelve.
- Szóval… te hallasz engem? – Bólintott.
- Persze, hogy hallak, de csak akkor, ha be van kapcsolva a hangszóró, különben hiába kiabálnál, ez a szoba hangszigetelt.
- Értem, szóval… miért is vagyok itt? – Elcsendesedett, nem válaszolt, sőt nem is kérdezett. – Oké, látom csendesdit játszunk. Oké, benne vagyok, aki tovább bírja az nyer, az tehet fel kérdéseket.
- Nem változtál semmit, ugyan olyan vagy mint voltál. Olyan gyerekes, hogy tudsz ilyen helyzetben viccelődni, nevetni? Nem félsz?
- Miért kellene? Meg akarsz ölni, kínozni akarsz, tedd… már rég nem érdekel, hogy élek-e vagy halok. Kiért éljek? – Egy pillanatra elfordult, majd a fiókból kivett egy képet. Magasba emelte, ő maga volt rajta.
- Még… ő érte sem akarsz élni?
- Fogalmam sincs mire akarsz kilyukadni, de ha te vagy rajta, akkor soha, de ha Gyuri… olyan mindegy, halott. – Felállt majd szorosan az ablak elé állt. Közelebb nyomta a képet, hogy jobban szemügyre vegyem.
- Ezen a képen… nem én vagyok… te is jól tudod. – Felálltam, majd kezeim ökölbe szorult.
- Ki hinne neked? Ugyan olyan vagy. Mellesleg mi a fenne bajod van velem? Talán a nővére voltál neki? Igazam van, rájöttél, hogy ő az ikertestvéred, és azt hiszed, hogy én öltem meg… igazam van, így akarsz bosszút állni? – Hangos kacagásba kezdet, nagyon ismerős ez a nevetés.
- Drágám, dehogy… istenem. – Hirtelen komoly lett. - Nem ismersz meg? Tényleg, nem ismersz fel? Kellene, hogy emlékez. Úgy látszik… kell adnom valami ízelítőt. – Pár percig eltűnt, majd mikor visszatért kezében egy hatalmas doboz volt. Miből elővett egy közös képet, mikor még Sara volt a barátnőm. Fogalmam sincs, hogyan lehet meg neki, hiszen ebből a képből csak kettő darab van, az egyik nálam van, míg a másik Sara-nál, ki halott, és senki sem tudja hová rejtette el. – Még mindig nem eset le? – Legbelül tudtam mire akar kilyukadni, de képtelen vagyok felfogni. Ez nem lehetséges, ha jóra tippelek, akkor aki előttem áll, a volt szerelmem Sara, az igazi Sara. Hátrálni kezdtem ijedtemben. – Ohh, látom leeset. Hiányoztam? Igen… én vagyok az, Sara… a szerelmed. Visszatértem, hozzád. – Nem tudtam szóhoz jutni, ez valami rémálom lehet, biztos vagyok benne, hogy még alszom, ha nem is akkor valaki szórakozik velem. Egy halott ember az halott is marad. – Miért nem szólalsz meg, nem érdekel, hogy-hogy lehetséges?
- Oké… mivel bizonyított, hogy igaz amit mondasz?
- Emlékszel hol találkoztunk? Buliztunk mind a ketten, valahogy együtt tértünk ki friss levegőt venni, abban a percben belém szerettél, én pedig azt mondtam…
- Képes egy ember első látásra szerelembe esni? – A válaszunk egyszerre hangzott el, mitől teljesen lefagytam, tehát igaz, tényleg ő az.
- Látom hiszel nekem. Szóval most mindent elmondok neked. Mire vagy kíváncsi? – Érzem, hogy az ájulás közelében járok. Nagy nehezen tartottam magam ébren, úgy érzem mintha egy mesébe cseppentem volna. Egy nem létező világba. – Visszajöjjek később? Csak egy a baj… az idő… egyre- egyre jobban megy… és ez a test, egyre gyengébb, lassan az illető is meghal. – Felkaptam fejem ezek hallatán. – Látom ez felcsigázta az érdeklődésedet. Hát igen… Gyuri vagy, hogy is hívják… nem halt meg. Él, csak mélyen alszik. – Miért érzem úgy, hogy kezdek megőrülni?
- Az nem lehet… meghalt, láttam…
- Igen… miattam, én mondtam neki, hogy ugorjon… mert ha egy ember a halál szélén áll, egy bolyongó lélek megszállhatja a testét. Kihasználtam… sajnálom.
- Ezek szerint… az ő… az ő… testében vagy? Gyuri él? Nem halt meg?
- Milyen lelkes vagy… neki örülsz? Nekem nem? Engem nem szerettél? Nem hiányoztam… könnyen lecseréltél. Pedig… megöltél. TE VOLTÁL AZ KI MEGÖLT. MIÉRT? MIÉRT? Eljött a te időd, meghalsz, velem együtt végleg elnyel a föld… de tudod, először lásd a szerelmed halálát, ahogy én is végignéztem. Emlékszel… hogyan ölted meg a szerelmem? Hogyan ölted meg… a saját… fivéred? – Újra és újra megjelent előttem az a szörnyű nap. Minden tiszta vér volt, fogalmam sincs mi történt azon a napon pontosan, de jól emlékszem a testvérem arcára miközben egy éles késsel többször megszúrtam. Mindene véres volt, szeme nyitva volt, mikre könnycseppek száradtak. De ajka… még akkor is mosolygott. Igen, megöltem a saját vérem, én voltam az ki meggyilkolta őt, és még élveztem is.
- Én… sajnálom… fogalmam sincs miért tettem…
- Megölted… de akkor… engem miért? Miért öltél meg? – Zokogásba kezdet, ahogy én is, nem bírtam magamba fojtani. Soha sem gondoltam volna, hogy egyszer felmerülnek ezek a kérdések.
- Tudod jól, hogy… soha sem szerettem… ha valaki elveszi tőlem azt… mit a legjobban szeretek… a bátyám és te… te megcsaltál a saját testvéremmel. KI NE LETT VOLNA ÖRÜLT? Ha újra megtörténne… újra megtenném… örömmel gyilkolnálak meg. Soha sem… bántam meg azt a napot.
- Oké, ahogy én sem fogom, hogy megölöm ezt az ártatlan lányt. Nézd végig… hogy újra és újra megölöm. – Kiviharzott a szobából, magamra maradva. Térdeim megadták magukat. Olyan mint valami rossz állom lenne, soha sem hittem a szellemekben, de ma pontosan itt állt előttem. Sara még mindig köztünk van, a tudat, hogy Gyuri még él, erősé tett. Meg kell mentenem, nem engedem, hogy újra elveszítsem… meg kell őt mentenem. Képes leszek rá, még akkor is, hogyha újra meg kell ölnöm őt. 

Több napja be vagyok zárva, Sara nem sokszor látogatót meg, mindig egy ismeretlen férfi jött be ételt adni. Remélem a fiúk már kerestetnek. Mert kezdek veszíteni a türelmemből. Ha Sara igazat mond, akkor Gyuri egyre gyengébb lesz, teljesen ki fogja szívni az életerejét, és akkor végleg meghal. Valamit tennem kell, de ezt a láncot csak is akkor veszik le, ha ki kell mennem a mosdóba. Mit tegyek? A tálcára pillantottam, és akkor eszembe jutott valami. Megragadtam a villát, biztos vagy benne Suga? Fájdalmas lesz. Mély levegőt vettem, majd hasamba szúrtam. A fájdalomtól felkiáltottam, majd térdre estem. Vér kezdet el szivárogni a sebből. Próbáltam lefogni kezemmel, de csak azt értem el, hogy a kezem is véres lett. Látásom homályos lett, majd a földre estem, hallottam, hogy valaki kiabálni kezd a hátam mögött, ahogy mellém ért, nagy erőt vettem és feje vágtam, az illető meghátrált a hirtelen ütéstől. Valahogy felálltam és kitéptem az idegen férfi kezéből a kulcsot, mikor újra felállt, megragadtam a villát és a férfi szemébe vájtam. Ordibált, kiáltott, ahogy csak bírt. Ezt kihasználva leszedtem magamról a bilincset és szaladni kezdtem. Nem volt ismerős ez a hej, szóval fogalmam sincs merre kellene mennem, csak futottam amerre láttam. Ahogy megpillantottam egy ajtót gyorsabban szaladtam, a seb mit magamnak okoztam egyre jobban sajgót. Feltéptem a kilincset. Hol Sara várt már rám, kezében egy pisztollyal.
- Ég veled Suga. – A csendet a pisztoly hangosa zaja töltötte be, mitől madarak százai repültek fel a közeleső erőben. Majd éles fájdalom furakodott mellkasomba. Nem fogtam fel hirtelen, csak akkor mikor lenéztem, majd megláttam a mély tátongó sebet. Meglőtt… én, haldoklom.

14.rész

Haha, újra itt!! :D Nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem volt mostanában új rész, de kérlek titeket nézzétek el nekem, nagyon sok tanulni valóm van. DE, ha vége ennek a rémálomnak, ígérem minden nap teszek fel új részt. :D persze, ha minden jó megy :D Nem lett valami túl hosszú, de pedig úgy igyekeztem, de remélem tetszik és megbocsájtotok :D Jó olvasást! Még egyszer, sorry, hogy rövid. 

Suga

Megtaláltam, pontosan előttem állt, az a lány kit mindenhol kerestem, kiért bejárnám az egész világot. Arca ugyan oly szép, mint mikor találkoztam vele, alakja tökéletes, maga volt a tökély. Teljesen megbabonázott, de mégis… mégis valamiért más. Nem mosolyog, nem néz rám azokkal a gyönyörű szempárokkal, ajka nem mondja ki nevem. Túl komoly, túl magabiztos, túl tökéletes. Mintha teljesen más ember lenne. Létezik e világon ugyan olyan kinézetű ember, kinek teljesen más a személyiségük? Nem hittem benne, de itt állt előttem. Kezét összefonva mellkasa előtt méregetett. Mintha szellemet látna, pedig nem én voltam az ki rátalált, mert én hiába kerestem, sehol sem találtam, kezdtem feladni a reményt, de ma rám talált, hát nem képzelődtem. Tettem felé egy lépést, nem mozdult, helyette engem nézet.
- Emlékszik rám? Én voltam az kit az egyik nap megmentet.
- Tudom ki ön, emlékszem, még jó a memóriám. – Olyan rideg, a hangja arról árulkodik, hogy várt erre a találkozásra.
- Nem ülnénk le egy csésze teára esetleg? Lenne kérdésem ön felé. – Mivel nem ellenkezett, így a legközelebbi kávézónál megálltunk. Mind ketten helyet foglaltunk, majd mikor felvették rendelésünket belekezdtem mondandómba. – Tudod… nagyon hasonlítasz az egyik barátomra.
- A szerelmedet?
- Igen, hát igen, rá, sőt… ugyan olyan vagy, csak mégis másabb. De ő… halott.
- Ohh, ez szörnyű, pedig úgy megismertem volna. Hiszen ha tényleg igaz, akkor lehetséges, hogy ő… talán az ikertestvérem. – Mond valamit, de ha jól tudom, akkor Gyuri-nak meghaltak a szülei és nevelőszülőknél él.
- Nem hinném, soha sem említette, hogy lenne testvére. Mellesleg… mindegy. Csak olyan fura az egész, soha sem hittem volna, hogy vannak hasonmások.
- Nem vagyok hasonmás, élő ember vagyok. Mi a neve?
- Suga, csak simán hívjon így, akkor maga Sara… igazam van? – Kecses mozdulattal nyúlt a pohár vízért, majd felém pillantott.
- Igen, látom megjegyezte. De csak a barátaim hívnak így. Hogyan halt meg a barátnője?
- Balesetben, de nem akarok róla beszélni.
- Megértem, az én barátom is meghalt… megölték. Még arra is emlékszem, hogy milyen volt, ahogy a saját vérében fürdőt.
- Öngyilkos lett?
- Nem, megölték… valaki, akit nagyon-nagyon jól ismerek, és nagyon közel van hozzám, arra várok, hogy lecsaphassak rá. – Elgondolkoztam, talán itt nem csupán a sors játszadozik, hanem oka van mindennek. – De hagyjuk, a sorsunk nagyon kegyetlen, hasonlítunk… ez tetszik, végre valaki kinek elmondhatom a félelmeimet és bánataimat. Esetleg… nem találkozunk ma este? – Nem gondolkoztam, egyből rávágtam az igent, rá kell jönnöm, hogy lehetséges ekkora hasonlóság.

Folyamatosan az órámat bögyöltem, a találka után haza mentem, hogy felkészüljek az estire. De a nap nagyon lassan ment el, fogalmam sincs mit kellene csinálnom, hogy hamar elmenjen az idő. Az ágyon feküdve újra eszembe jutott Gyuri, még mindig iszonyatosan hiányzik. De biztos vagyok benne, hogy a halála nem volt hiába való. Ki kell derítenem, hogy mi is történt valójába. A gondolkodásomat a kopogás törte meg, majd J-Hope lépet be az ajtón, kezében hatalmas tál sütemény.
- Hali, a kedvenced, csak neked, csak ma. – Letette mellém az ágyra, majd mellém feküdt, majd kivett egyet és falni kezdte.
- Nem nekem csináltad, az előbb ezt mondtad, akkor miért eszel belőle.
- Mert? Én csináltam? Baj? Ha nem kell. megeszem az egészet.
- Kell, köszi. – J-Hope vizsgálni kezdte arcomat, majd teli szájjal kezdet el nekem énekelni. Nagyon utálom mikor valaki teli szájjal beszél hozzám, vagy ha csak csámcsog, már az is irritál. J-Hope volt az ki mindig felvidított, ha baj volt. Mindig számíthattunk rá, olyan mint a házi asszony. – Befejeznéd? Szörnyű.
- Tudom, ezért éneklem. Nah, neves már egy kicsit. Nah… naaah.
- Ne vinnyogj, így is elegem van az egész szar életemből. Mintha nem lennének szabályok, pedig vannak, de akkor miért nem tudom őket betartani? – J-Hope értetlenül nézet.
- Miről beszélsz? – Vakarni kezdte fejét, majd tovább ette a sütiket. – Nekem vannak szabályaim… az első: mindig igazam van. A második: ha mégsem így lenne, kövesd az első szabályt. – Sikerült elérnie, hogy mosolyogjak, és ennek nagyon hálás voltam. – Mosolyogtál… chch azért a nagy Suga is meg tud néha inogni.
- Kösz haver, boldog vagyok, hogy ilyen barátaim vannak.
- A sors választja a rokonaidat, de a barátaidat te választod. – Szívemre mutatott, majd magamra hagyott. Mindig szeretet drámába illően távozni. Nem is ő lenne.

Ahogy eljött az est, öltönyre cseréltem le a hétköznapi szerelésemet, mit feldobtam egy egyszerű parfümmel. Belőttem hajam, majd mikor végleg kész voltam megmértem magam a tükörbe. Nagyon rég volt, hogy így készültem volna valahová. Tényleg elcsesztem az életem a siránkozással, a sebeim nyalogatásával. Ideje lesz felnőni, úgy viselkedni mint egy felnőtt férfi. Mély levegőt vettem, majd elindultam újra a nagyvárosnak. Amikor megérkeztem a helyszínre, ő már ott várt piros miniszoknyájában. Haja kiengedve volt, mi csupasz vállán lógót. Sminkje enyhe volt, de még is feldobta arcát. Ahogy meglátott elmosolyogta magát és intett, helyet foglaltam, majd kellően köszöntöttem.
- Sokat vártál rám? – Órájára nézet, majd vissza rám.
- Nem sokat, bár… általában a nők szoktak késni. De elnézem ma, mert nagyon jó kedvem van. Rendeljünk. – Intett a pincérnek, majd felolvasta az ételeket-miket kért, majd rendelt a legjobb vörösborból. Biztos voltam benne, hogy gazdag család sarja, hiszen a viselkedése mindent elárult. A mozgása kifinomult volt, vigyázott minden egyes mozdulatára, mintha attól félne, hogy az emberek megszólják. Vékony, hosszú ujjaival kecsesen túrt hajába. Maga volt a tökély, de mégis van benne valami különleges. Valami, ami aggaszt. – Miért néz így rám?
- Ohh, sajnálom, de maga nagyon szép.
- Biztos az vagyok, ha ugyan olyan vagyok mint a volt szerelme. Gondolom, csak is ezért jött el ma velem. – A bort mit éppen ittam, ezek hallatán félrenyeltem és hangosan kezdtem el köhögni. – Eltaláltam, nyugodjon meg… nem vagyok mérges. Sőt boldog vagyok, hogy találkoztunk. – Letettem a poharat az asztalra, ekkor kihozták az ételt-mit rendeltünk. Azt kell mondjam, egy dolog miatt nem szeretek ilyen luxus éttermekbe járni. Az ételt maga nagyon finom, és a tálalás is tökéletes, de egy magam fajtának a fél fogára sem elég, és ezért elkérnek egy átlagember havi fizetését.

Ahogy végeztünk, üres hassal, de boldogan indultunk el, mivel nem volt kedve kocsikázni, így sétálni mentünk, nagyon hasonlít az utóbbi sétámra Gyuri-val. Az út csendes volt, kellemes az idő, és a parkban minden túl csendes. Leültünk egy padra, majd az emberek kezdtük el nézni.
- Suga… kérdezhetek valamit tőled?
- Persze. – Szorosabban fogta magán a kabátját, majd felém nézet,
- Hiszel… a szellemekben? – Miért jön mindenki ezzel mostanában? Gyuri is folyton ezzel nyaggatott.
- Kezdek, de nem a szellemekben, hanem a fenti erőkben. Valamiért úgy érzem, játszadoznak velem. Miért? – Nem válaszolt, helyette kezét arcomra rakta.
- Túl tökéletes vagy… túl nagyravágyó, és túl önző. – Fogalmam sincs miről beszél, de úgy érzem mintha kijátszott volna, ekkor hirtelen valami nagy ütés érte fejem, mitől minden elsötétült.

13.rész

Furcsa véletlenek 

Suga

Egy hónap telt el ezóta, hogy Gyuri végleg eltávozott az élők közül. Nagy nehezen, de valahogy feladtam a siránkozó életem, nem akarok folyton a szobámba feküdni és azon agyalni, hogy mit miért tettem, hogy miért ment el ilyen gyors. Valahogy muszáj másra koncentrálnom, így a munkámba temettem magam bele, így csak is arra tudtam koncentrálni. De esténkét mikor senki sem lát, bezárkózom szobámba és újra a sötétségbe menekültem. Tudom, hogy nem férfias, de éreztetek már úgy, hogy megállt az idő, mintha nem haladna. Hát én teljesen leragadtam annál a napnál. Mikor minden csendes lett körülöttem, imádkozni kezdtem, hogy egyszer még utoljára megpillantsam őt, hogy elmondhassam mennyire megszerettem, de egy élő ember képes beleszeretni egy elrablójába? Erre a választ soha sem fogom megtudni.

Másnap reggel korán kellet kelnem, mert be kellet mennem Szöul-ba egy fontos munka miatt. A fekete kocsim már a ház előtt parkolt, sofőröm nagy mosoly mellett nyitotta ki nekem az ajtót, majd beszállva eligazítottam ingem, majd öltönyöm, nem akartam, hogy összegyűrődjön. Az út nagyon lassan ment el, folyamatosan karórámat szemléltem. Majd mikor megérkeztünk egyből pirosra váltott a lámpa, hát ez a nap sem nekem kedvez.
- Francba, így is késésben vagyunk, már rég ott kellene lennünk. Ahn, mégis mennyivel mentél?
- Sajnálom uram, de nagyon nagy a forgalom. – Vakarni kezdtem fejem, nagyon fontos nekem ez a munka, ha elbukom, több millió is bukik vele együtt. Viszont, ha most kiszállok is futni kezdek még úgy is nagyon sok idő, viszont sokkalta jobb mint itt üldögélni tétlenül.
- Kiszállok, de legyen ott időben. – Nem vártam meg mit mond, szaladni kezdtem, hát az biztos, hogy nem állom öltönyben, kicsípve futni a nagy tömeggel szemben. Sokszor neki ütköztem emberek vállának, de most nem volt időm megállni bocsánatot kérni. Újra órámra néztem, így nem vettem észre, hogy éppen felém tart egy hatalmas autó. Azt hittem itt a vég, de akkor valaki megragadta karom és nagy rántással kihúzott az autó elől. Nagyot fújtattam megkönnyebbüléstől, majd az idegen felé néztem. Akkor eset le, hogy pontosan ki áll előttem. Olyan mintha megállt volna az idő, újra és újra. Az emberek alakja elhomályosodott körülöttünk, a hang elnémult és csak is lélegzet vételemet halottam, és egyre jobban verő szívemet. Biztos képzelődőm az előbbi rémülettől, de nem… itt áll előttem.
- Jól vagy? Nem kellene ennyire sietni, még a végén elütnek. – A hangja, ugyan olyan mint az emlékemben. A szeme ugyan úgy csillog mikor elsőnek megpillantottam, még mindig ugyan olyan gyönyörű.
- Ez… nem lehet, te… halott vagy… - A lány magára mutatott, majd elnevette magát.
- Én élek, talán összekever valakivel. Jól van, lehet a soktól van. – Kezét fejemre rakta, milyen meleg. Megragadtam mitől meglepődőt.
- Maga… ugyan úgy néz ki, te vagy az, igazam van? Gyuri? – Kihúzta kezét szorításomból, majd hátrálni kezdet.
- Nem tudom miről beszél, de engem nem Gyuri-nak hívnak, a nevem Sara. – Szemeim nagyra tágultak a Sara név hallatán. Ez meg, hogy lehetséges, az első szerelmem neve, és a második szerelmem teste, még is ki játszadozik velem? – Most mennem kell, legyen óvatosabb. Pá. – Ahogy köszön, ahogy mozog, ugyan olyan mint Sara-é. Biztos megörültem, nem engedhetem el, meg kell tudnom mi folyik itt. Utána szaladtam, de sehol sem találtam, miért van ekkora tömeg, istenem hol van? Körbe-körbeszaladtam, de sehol sincs semmi nyoma, mintha elnyelte volna valami, és már a munkának is olyan mindegy, annak is lőttek. Monster nagyon mérges lesz.

Mikor hazaértem ő már mérgesen toporzékolt az ajtóba, majd mikor megpillantott mérgesen mutogatni kezdet rám, de a méregtől csak fújtatott.
- Te… te, tudod mennyi lóvét veszítettem el ma? Megbíztalak, és elcseszted, mi a fasz bajod van?
- Közbe jött valami.
- Közbe jött… mi? Talán megjött a havid? Vagy már megint elmentél inkább bőgni mint egy csecsemő egy halott nő miatt? Ki soha sem volt a tiéd? – Mérges vagyok, de nagyon, öklömet összeszorítottam, le kell nyugodnom, mert hiába barátom, rohadtul elegem van belőle.
- Befognád? Rohadtul nincs jó kedvem, ami egyet jelent azzal, hogy ha kiadom magamból, akkor ma valaki komolyan megsérülhet, nagyon jó tudod. Szarok a szaros munkádra, az agyam már gondolkodni sem tud.
- Oké, szarok rád, az életedre, felőlem le is léphetsz, elegem van, hogy a szaros valagad után fel kell takarítanom. Ha annyira férfinak tartod magad, akkor mire vársz, légy férfi. Öld meg magad, és menj a pokolba. Nekem csak jobb lesz az így is elcseszett életem. – Maga mögött keményen csapta be az ajtót, mitől még a föld is megremegett. Milyen igaza van, talán csak véget kellene vettem a szaros életemnek, nekem már úgy sem számít. Mikor lenyugodtam feltéptem Jin ajtaját ki éppen a tévé előtt ülve olvasgat. Ti értitek? Hogy lehet tévézni és olvasni egyszerre?
- Nem tudsz kopogni? Ha valami mást csináltam volna? – Jin letette szemüvegjét az asztalra.
- Keres magadnak nőt, és akkor nem kell arra benyitnom, hogy maszturbálsz. – Erősen belevágott karomba. De meg sem éreztem. Leültem vele szembe, majd lábamat feldobtam az asztalra, de Jin egyből le is lökte, de ugyan úgy visszatettem.
- Tudod jól, hogy nem szeretem, ha a lábadat az asztalra teszed.
- Tudom, azért csinálom. Ohh hyung, tudod milyen vagyok. – Karját összefűzte mellkasa előtt, míg lábát átdobta másikon, egyszóval buzisan ült. – Most ha buzi lennék, megerőszakolnálak.
- Nem vagyok vicces kedvemben, mit akarsz? – Erőre hajoltam, két könyökömet térdemre helyeztem, így megtámaszkodva.
- Hülyének fogok tűnni, de ma megmentet egy lány… ki ugyan úgy nézet ki mint Gyuri, esküszöm az életemre, hogy ugyan úgy nézet ki, még a hangja is. – Néma csend lett, ami annyit jelent Jin most dolgozza fel, amit éppen mondtam, majd hangos nevetésbe kezdet.
- Ne nevettess, fáj a hasam… és még az mondod, hogy ne nézzelek hülyének? – Hirtelen komoly lett. – Már rég az vagy.
- Úgy nézek ki aki viccelődik? Eskü, hogy őt láttam.
- Nem lehet, hogy csak a képzeleted szüleménye?
- Nem, ő volt… és tudod mi volt a neve? Sara, Sara volt. – Újra csend, majd felállt és kinézet az ablakon.
- Sara? A volt csajod neve? Nah ne már, ez… most tényleg komoly vagy. Miért ismerlek én ilyen jól? – Felálltam én is, majd mellé álltam, zsebembe vágtam mind két kezem és kimeredtem a természetbe.
- Nem tudom, hogy most pontosan mi is történik velem, de ki kell derítenem. Rá kell jönnöm, hogy Gyuri miért ugrott le, és arra is, hogy miért menekült el. – Mától azon leszek, hogy megtaláljam azt az idegen lányt, rá kell jönnöm az igazságra, kezdem azt hinni, hogy itt valami természetfölötti erő játszadozik.

12.rész

Hiány

Suga

Rohanva szaladtam, hittem abban, hogy elérem, hogy sikerül megmentenem. Éreztél már ekkora félelmet, olyan mintha ezer szilánkot véstek volna szívedbe, és attól a naptól rettegnél, mikor utoljára pillantod meg a fényt. Hát ez az érzés még annál is rosszabb, ha nekem kellene elmennem önkéntesen dalolnék, de az, hogy valaki olyat veszítsek el kit az életemnél is jobban féltek megőrjít, az adrenalin pedig az egekbe szökik. Minden mit addig észleltél tovaszáll, nem érzékeled a külvilágot, a szíved dobogásán kívül semmit sem hallasz, minden tiszta néma csend. Karomat kinyújtva ragadtam meg övét, éreztem a fájdalmat ami a hirtelen nagy súlytól keletkezet.
- Gyuri… MEGÖRÜLTÉL? MI ÜTÖTT BELÉD? – Felnézet rám, arcán rémület ült ki, láttam rajta, hogy fogalma sincs mi történik vele.
- Suga… én… emlékszem… mindenre emlékszem.
- Oké-oké… megölhetsz, de előbb felhúzlak. - Megpróbáltam felhúzni, de olyan mintha valaki akadályozna. Hiába erőlködtem, csak nekem fájt jobban. A félelem egyre jobban kezdet eluralkodni rajtam, nem engedem, hogy meghaljon, képes vagyok rá.
- Suga… mögötted… ott van, VIGYÁZ. – Nem értem kiről beszél, de abban a percben valami éles vágódót kezemnek mitől meleg vér folyt le karomon, Gyuri arcára. Mégis mi a franc volt ez? A fájdalom miatt egyre nehezebben tartottam őt, és a vér a súly miatt egyre jobban folyt. Mitől a kezünk csúszni kezdet.
- Nem engedlek el… meg foglak menteni… VALAKI SEGÍTSEN.
- Hiába minden… úgy is megöl egyszer… akkor legalább te élj. – Ahogy kimondtam volna, elengedte kezem, így még nehezebb volt őt tartanom, egyre jobban csúszott ki kezem közül.
- Fogd meg a kezem, gyerünk, képes vagyok rá… fogd meg. – Láttam az előtörő könnyeit, az agyam tudja, hogy éppen mi történik, de a szívem képtelen felfogni. Nem engedem el ilyen könnyen. – Ha miattam van ne tedd, esküszöm, hogy ha kell feladom magam, de kérlek… fogd meg a kezem.
- Nem… nekem, meg kell halnom. – Egyre szorosabban fogtam, de mind hiába, ahogy a vér egyre jobban eláztatja kezem, ő annál jobban csúszik. Mintha valaki lelassította volna az időt. – Suga, mindent… megbocsátok. – Ahogy kimondta a kezünk szétvált, hiába nyúltam utána, nagy sebességgel zuhant le a vízbe. Mikor teljesen elmerült nagy nehezen jutott el tudatomig, hogy mi történt. Elkiabáltam magam, ordítottam, ahogy csak kifért.

- NEM, NEEEM… NEEEEM, GYURIIIIII. – Egyik lábamat átdobtam a korlát felet, de akkor egy idegen férfi szaladt hozzám, majd leszedet. Megpróbáltam ellökni, de akkor egyre többen jöttek lefogni. Hiába kiáltottam rájuk, hogy engedjenek, annál szorosabban fogtak. A könnyel ásztatot szemeim miatt homályosan láttam, égtek a sok könny miatt, torkomban bent szorult még a hang is, olyan mintha nem kapnék levegőt. Testem elgyengült, a földre rogytam.

Nem tudom mióta ülök egymagam a földön, de a távolban ezernyi sziréna hangja töltötte be a környéket. Az emberek kíváncsiskodva jöttek egyre közelebb, majd a távolban látszódót a napfelkelte. Könnyeim az arcomra száradtak, piszkosnak és mocskosnak éreztem magam. Nincs erőm, képtelen vagyok felállni, képtelen vagyok mindenre. Elvesztettem, nincs többé… újra magányos vagyok, újra elment. Könnyeim újra utat törtek, mind hiába, nem tudok ilyen helyzetben férfinak mutatni magam. Éreztem, ahogy egy kéz nehezedet a vállamra, Jin volt az ki letérdelt elém. 
- Mikor hallottam mi történt, rohanva szaladtam ide, ahogy a többiek is. Jól vagy?
- Hogy lehetnék jól? Úgy nézek ki MINT AKI ÉPPEN REPDES AZ ÖRÖMTŐL? JIN MEGHALT… NINCS TÖBBÉÉ… ÉN ÖLTEM MEG. 
- ELÉG. Te nem… te nem öltél meg senkit, kapd össze magad. Nem te vagy a hibás, te próbáltad megmenteni. 
- Hyung… én… most legszívesebben megölném magam… tudod mit mondott utoljára… - megragadtam kabátját – azt mondta, hogy megbocsájt, miért… miért bocsájt meg? MIÉRT? – Jin baráti ölelésbe invitált, majd újra sírni kezdtem mint egy gyerek ki éppen elvesztette a cukorkáját. 
- Semmi baj, még mindig keresik, még van esély… nincs még meg a holttest, lehet, hogy él még. – Erősen ellöktem, majd felálltam.
- Ne néz hülyének. Több órája keresik, egy ember, fél percig se bírja a víz alatt. Nem hogy több órán keresztül… ezt egy fogyatékos sem veszi be. – Egy rendőr jött felém, majd kezemre bilincset helyezett. 
- Sajnálom, lehet, hogy nem maga a hibás, de ki kell így is hallgatnom. Kérem, jöjjön velem. – Nem mondtam semmit, már tudom a dörgést, nem egyszer volt rendőrökkel ügyem. 
Ahogy megérkeztünk egyből kihallgattak. Vajon mostanra megtalálták a testét? Vajon sokat szenvedett? Nekem is le kellett volna ugranom, nekem kellet volna meghalnom. Egy rendőr jött be, ki biztos nyomozó lehet, levette rólam a bilincset, majd helyet foglalt előttem.
- Maga… nagyon sokszor járt már itt, emlékszik rám? Ha nem hát nem. Maga is ott volt a helyszínen.
- Igen, ott voltam, randink volt… majd hirtelen… ne, nem tudom mi történt.
- Oké, randin voltatok, mikor találkoztak, mióta ismeri?
- Tegnap találkoztunk, és ez volt az első randink. Minden simán ment, majd hirtelen kiáltani kezdet el elfutott, először azt hittem előlem menekül, majd utána szaladtam, akkor már a hídon állt. Sikerült megragadnom a kezét, még… fogtam. 
- Értem… szóval… hirtelen ott állt a hídon, tök egyedül… és leugrott, maga pedig megragadta, hogy kerül a seb a kezére? 
- Tudom, hogy hülyén hangzik, de ez az igazság, a seb… nah látja, ez jó kérdés. Nem tudom… hirtelen valaki nekem csapot valamit. 
- Nagyon igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy csak tegnap találkoztak. De amit kint a helyszínen láttam az valamivel más volt. Egy ember nem képes egy nap alatt ennyire beleszeretni valakibe. Maga… már korábban is ismerte, igazam van? Csak nem ő is megcsalta, mint a másik hölgy, kit megölt? – Kezem ökölbe szorult, nyugodj le Suga, nem törhetsz meg, most nem. 
- Nem, tegnap találkoztam vele… érti? Nem fűz semmilyen kapcsolat felé. Csak… sajnálom. – Jegyzetelni kezdet a füzetébe, csak legyen már vége, nagyon jól ismerem ezt a pasast, ő ültetett le a rácsok mögé. De most nem mutathatom ki az érzéseimet, mert akkor lebuktam. 
- Szóval nem maga volt? Tudja… egy ember sem volt ott, csak maga… majd hirtelen utána akart ugrani? Miért is?
- Meg akartam menteni.
- Tudja, hogy milyen kibaszott magasról zuhant le? A nagy csapódás miatt még egy emberi agy is összepréselődik. Maga pedig csak úgy leugrott volna érzések nélkül? A halálba? Az a nő már akkor hallott volt… mikor nekicsapódót a vízfalnak. Nem fulladt meg… hanem szétpréselődőt. – Ki akar cseszni velem, azt akarja, hogy ezekre a szavakra kitörjön belőlem a fenevad, de nem fogok, nem fogom elárulni magam, mert nem én öltem meg, és nem is ez a gond, hanem az, hogy azt hiszi én voltam az elrablója. Nem látszik okosnak ez az ember, de a nyomozok közül ő a legokosabb kit ismerek, olyan dolgokhoz folyamodik, hogy a vádlott egyből beismerje bűneit. Előre dőltem, hogy pontosan szemébe tudjak nézni.
- Nem. Én. Voltam. Elégedett?
- Hmm, tudja miért gyanakszom magára? Mert maga az ki egy gyilkosság miatt egy évet ült csak a börtönbe, de tudja… a pénz néha nem sokat ér. És tudom jól, hogy maga volt az ki elrabolta, már akkor gyanakodtam magára mikor találkoztam a drága barátoddal. Jin… ja az a neve. Mikor rákérdeztem… az arca mindent elárult. De mivel nem volt parancsom a ház átkutatására, így nem tehettem semmit, de most, hogy felbukkant mellette, mindent elárult. Tudom, hogy igazam van, nem bírja elviselni, ha valaki más nyúl a dolgaihoz. – Mérgesen csaptam az asztalra, majd felálltam. 
- Nem tudom miről beszél, de az ember váltózik, nem én voltam… nem öltem meg. És most… távozok. 

Ahogy hazaértem a fiúk mind nagy szemekkel meredtek rám, csak Jin és Monster nem voltak itthon, kérdésekkel dobáltak, de én csak ellöktem őket az útból. Bezárkóztam a szobámba. Senkihez sem volt kedvem, nincs semmi erőm, végleg elhagyott minden. Ledőltem az ágyra, hol még mindig lehetett érezni Gyuri kellemes illatát. Minden eszembe jutott. Mitől újra sírni kezdtem. Fejemet párnámba fúrtam, mert nem akartam, hogy a fiúk meghallják. Egyre hangosabban zokogtam, nem bírtam abbahagyni. Olyan mintha valaki elvarázsolt volna, csak folyt és folyt. A gondolat, hogy Gyuri egy perce is enyém lehetett elboldogított. Soha sem fogok szerelmes lenni, egyszer már megfogadtam, de most… tényleg megfogadom. De miért ugrott le? Miért? Mikor odaértem olyan volt mint aki azt sem tudja hol van. Talán az emlékek miatt? Miért kellett elmenned? Miért nem lehettél az enyém? Mérgemben a falnak csaptam a párnákat, majd minden mi utamba volt lesöpörtem, a szobám a végére olyan volt mintha kiraboltak volna. Az üvegek összetörve feküdtek a földön, miből kifolyt a benne lévő tartalom. A székeke szanaszét heverésztek, míg a plüssállat gyűjtemény teljesen tönkre ment. Leültem a földre, teljesen elment minden erőm és kedvem. Fejemet térdemre hajtottam, már most hiányzol.

11.rész

Sziasztook!!! Több mint 6000 látogatom van, ohh ennek nagyon, de nagyon örülök. El sem tudjátok képzelni mennyire boldog vagyok, egyik nap még alig volt, majd ma mikor felléptem a blogra, hát majdnem elsírtam magam. :D Istenem, egy nap alatt, több ezerre nőt a nézettség. <3 nem tudom mit mondjak tényleg, köszönöm <3 Nah, de nem mondok semmit sem, jó olvasást. 

Csók és emlékek

- Élek… rád találtam… de neked… meg kell… halnod. – Keze nyakam köré csavarodót, nem akarom elhinni, hogy ez történik velem, szellemek nem léteznek, ki ö, és mit akar tőlem? Miért akar megölni? Szorítása egyre erősebb volt, nem kaptam levegőt, arcomat pedig könnyeim áztatták. Mind két kezemet övére helyeztem, hogy valahogy eltudjam lökni magamtól, de nem megy, túl erős és hiába érek hozzá nem érzékeli, nincsenek fájdalmai. – Meg kell halnod. – Miért én? Mit vétettem? Nem is ismerem, csak az álmomban láttam őt eddig. Egyre erősebben fogta nyakam, éreztem, hogy meghalok, miért érzem úgy, hogy mostanában minden a halál körül forog? Bárcsak emlékeznék, bárcsak tudnám mi történt velem. Látásom kezd homályosodni, szinte semmit sem érzékelek a külvilágból, csak a fájdalmat mi körül ölel.

Ahogy ijedtemben felriadtam, felültem az ágyon, álom lett volna, de olyan valódinak tűnt. Kezem nyakamhoz kaptam, nincs semmi bajom, de hogy lehetséges ez? Pedig biztos nem álom volt, olyan élethűnek tűnt. Remegő kezemmel valahogy sikerült felkapcsolnom a lámpát, az ágyam melletti éjjeliszekrényen. Körülnéztem, de semmi jele nem volt, hogy igaz lett volna. Kimentem a mosdóba megmosakodni, hiszen rémálmomtól csurom víz lettem. A hideg víz nagyon jól eset, viszont most már egyáltalán nem vagyok álmos. A tükörbe nézve teljesen elkalandoztam. Mostanában egyre furább dolgok történnek velem, folyamatosan ugyan arról álmodok, egy erdő kellős közepén állok, egyszer menekülök egy idegen férfi elől, majd máskor szerelmes vagyok valakibe, majd megjelent szellemként. De a férfi annyira hasonlít valakire, de kire? Nem értem mi történik velem, mióta az-az incidens történt velem, olyan mintha kísértenének. Valahogy emlékeznem kell, ki kell derítenem mi folyik körülöttem. De hogyan? Ha meg is próbálok a fejem fájni kezd, és attól félek, hogy valami rosszra fogok emlékezni. De képes vagy Gyuri, mióta vagy ilyen érzékeny?

Másnap ahogy munkába indultam volna, tettem egy kitérőt, sokak szerint a jós megmondhatja, hogy van-e valamilyen lélek közvetlen melletted. Soha sem hittem az ilyen dolgokban, de lehetséges, hogy valós. Egy próbát megér, nem vesztek vele semmit. Az üzlet kicsi volt, viszont minden piros és aranyba öltözött, túl csicsás, ha én mondom. Egy nő nagy mosoly mellett invitált be egy függönnyel teli kis szobába. Mikor helyet foglaltam hangos zenen szólalt meg, megijedtem, de ki nem? Egy sámán alakú fiatal hölgy ült le mellém, nem köszönt helyette arcomat fürkészte.
- Már vártam önt kedves. – Hátam mögé pillantottam, most hozzám beszél? – Igen, magához beszélek. – Honnan tudta, hogy mire gondoltam? – Nem kell félnie, nem tudok varázsolni, csak jósolni. Tudtam, hogy eljön ez a nap is Gyuri kedvesem.
- Tudja a nevem, honnan? És honnan tudta, hogy eljövök? Mert tudja én soha sem hittem az e féle dolgokban.
- Semmi gond, én mindent megérzek, adja a kezét. – Elsőnek féltem mikor megfogta mid két kezem, majd mikor csend lett, a félelmem is kezdet alábbhagyni. – Hmm, már akkor éreztem ezt a nagy erőt mikor beléptél az ajtón. Magát… nagyon nagy sötét burok veszi körbe.
- Mi? Az mit jelent? Jó vagy rossz?
- Shh, hagyjon kibontakoznom. Mostanában nagy sok dolog történt magával, igazam van? – Bólintottam, majd folytatta. – A lelkek általában haláluk után egyből eltávoznak, de akik itt maradnak, nekik van valami befejezetlen ügyük. Ez lehet az miatt, hogy ok nélkül haltak meg, gyilkosság, baleset. Amikről ők nem tehetnek. Ezek a lelkek az mellett vannak kik a halálát okozták.
- Azt mondja… várjunk csak… én ezt nem értem, én csak jósolni jöttem, nem szellemekről beszélni.
- Pontosan, magáról van szó, maga mellett hatalmas erő van készületben.
- Azt mondja…
- Igen, önt egy bolyongó lélek kísérti. Mostanában nagyon rémisztő az éjszakái, igazam van? Dolgokat álmodik egy ismeretlen emberről, de nem álom kedves, az a valóság.
- Ez képtelenség, szellemek nem léteznek, csak álom volt…csak… csak álom, tévedek, igazam van? – Bólintott, ez nem lehet igaz, én soha sem ártottam egyetlen egy embernek sem, akkor miért én? – Én… senkit sem öltem meg, még egy rossz szavam sem volt senkihez, ezt a lelket pedig nem is ismerem. Hogyan… hogyan szabadulhatok meg tőle?
- Rá kell jönnie az okára, meg kell tudni, hogy miért kísérti, hogy mi a halála oka.
- Azt mondja, beszélgessek vele? Mit nem… nem vagyok örült, ki egy halott lelkével társalog. Mellesleg ez az ember olyan mintha élne.
- Mert él is, hatalmas ereje van, mit én sem tudok meghatározni. – Kezem-kirántottam, majd lecsaptam az asztalra a pénzt, nincs tovább kedvem ott maradnom. Kirohantam és mély levegőt vettem, nem lehet igaz. Lehet, hogy most is itt van közvetlen mellettem? Ki kell derítenem, hogy kicsoda, rá kell jönnöm, hogy mit is akar tőlem, de először vissza kell szereznem az emlékeimet. De hogyan?

Ahogy végeztem a munkával, Suga várt kint a méregdrága autójának neki támaszkodva. Kezében hatalmas rozsa csokor, boldogan adta át mit elfogadtam. Beültünk a kocsiba és neki vágtunk a sötét városnak, elsőnek elmentünk vacsorázni, majd megálltunk a part mentén. Mindenhol emberek voltak még így is, hogy késő este van. Valaki még ilyenkor tér haza, mások kint nevetgélnek csapatostul, párok haladnak el kéz a kézben. Minden olyan csodásnak tűnt.
- Min gondolkozol? – Suga hajolt közelebb, hogy szemembe tudjon nézni.
- Csak… elgondolkodtam, Suga… hiszel a szellemekben? – Láttam rajta, hogy elgondolkodik.
- Ez… beugratós kérdés? Mert nem vicces, tök komolyan kérdezted, azt hittem komolyan kérded.
- Komoly is vagyok, tudom hülyeségnek hangzik, de én kezdek bennük hinni.
- Én is hiszek bennük, de ezt már mondtam egyszer neked, csak akkor te nem hittél benne. – Elgondolkodtam, Suga soha sem mondott nekem ilyet, hiszen csak tegnap találkoztam vele. Kérdően néztem rá. – Mi az?
- Mikor mondtál te nekem ilyet? Talán… ismerlek? Te… ismersz engem?
- Nem, dehogy… csak… úgy mondtam, biztos hirtelen másra gondoltam. Nem ismerlek.
- Ohh, nagyon jó volt ma veled, de sajnos későre jár már, mennem kellene.
- Holnap úgy sem lesz munka, hiszen holnap lesz a lámpás fesztivál, ilyenkor az emberek színesbe öltöznek és nagy estére készülődnek. Ilyenkor senki sem dolgozik.
- Igazad van, el is felejtettem, hogy ilyen fontos esemény lesz. – Suga hirtelen összekulcsolta kezünket, nem tudtam, hogy most hirtelen mit tegyek, húzzam el, vagy maradjunk így? Már régóta nem volt barátom, de nem vagyok felkészülve lelkileg egy komoly kapcsolatra sem, valami meggátol benne. De még is jól esik közelsége. Tökéletes írisze csillogtak, ahogy rám néztek, teljesen elvesztem bennük. Majd csak azon kaptam, hogy megcsókolom. Ajkaink összeforrt, mitől teljesen meglepődtem. Mikor leeset, hogy mit is tettem elhúzódtam, majd össze-vissza habogni kezdtem. Elfordultam, de Suga egy erőteljes mozdulattal visszarántott, majd megcsókolt. Hosszan, mélyen, nyelvével arra késztettet, hogy kinyissam ajkam, majd benyomult és íze ellepte szám minden egyes szegletét. Olyan finom.

Suga

Úgy csókoltam mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és ő ugyanígy csókolt vissza. Az egész olyan volt, mint egy tündérmese - csak éppen nem mese volt, hanem maga a valóság, és mindez velem történt. Kezemet szorosan helyeztem derekára így közelebb húzva magamhoz, nem akart elmenekülni. Egyetlen egy csók volt, és mégis mennyországba repített. Soha sem akarom, hogy vége legyen, lassan akartam hozzá viszonyulni, de most mindent félredobtam. Ahogy ajkai enyémhez nyomodnak, mintha drogot szívtam volna. Mit egyszer megkóstolsz, nem tudod abba hagyni. Éreztem mikor mind két kezét nyakam köré fonta, egyik kezemmel válaszul hajába túrtam. Másikkal még mindig derekát fogom, olyan karcsú és törékeny, és csak is az enyém. Mikor elváltunk, hogy levegőhöz jussunk Gyuri piros arcával engem nézet, a távolságot nem szegtük meg. Még mindig szorosan préselődik hozzám, mitől teljesen felizgultam. Szemei csillogtak a vágytól, ajkai pedig felduzzadtak az előbbi csókomtól. Nem szólaltunk meg, csak csendben néztük egymást összefonódva. Majd Gyuri karjával védelmezően átölelt. Bársonyos nyelve az enyém köré fonódót, számomra eddig ismeretlen forróságot ébresztve a testemben. Nem csupán csókolózunk, ez már... szerintem sokkal több.

Kéz a kézben sétáltunk a part mentén, nem volt kedvem haza menni, ahogy neki sem, így megbeszéltük, hogy egy darabig még maradunk. Mivel az idő lehűlt, kabátomat vállára terítettem. Nagyon rég csináltam már ilyet, azt hittem, hogy soha többé nem megyek randira, hogy soha többé nem érzem meg a szerelmet, de tévedtem, hiába próbáltam menekülni előre, utolért. Boldog vagyok, és soha sem akarom elengedni. Egyszer már nagyot csalódtam a szerelemben, megörülnék, ha őt is el kell engednem. Gyuri hirtelen megállt, felé fordultam, de arcán valami más ült ki, valami szokatlan… félelem. Nem nézet rám, helyette előre meredt egy pontra, odanéztem, de nem láttam semmi különöst.
- Mi a baj? Rosszul vagy? – Hátrálni kezdet, majd elengedte kezem, nem értem mi a baja. – Mi a baj?
- Nem… ez nem lehet… TE HALOTT VAGY. HAGYJ. – Hirtelen kiabálni kezdet mitől megijedtem, felé léptem, de szaladni kezdet. Hiába kiáltottam utána mintha meg sem hallotta volna. Szaladni kezdtem, majd hirtelen szem előtt vesztettem.
- Gyuri… GYURI HOL VAGY? EZ NEM VICCES, HOL VAGY? – A hátam mögül sikítást hallottam, nem gondolkoztam csak futni kezdtem. A sikoly egyre halkabb lett, mintha távolodna tőlem. pedig biztos vagyok benne, hogy a hídról hallottam. Megálltam egy kis időre, hogy összeszedjem magam, akkor pillantottam meg. – GYURI… GYERE LE ONNAN. – A híd szélén állt, mintha nem lenne önmaga. Majd ugrott. – NEEEE….

Gyuri: Pár perccel a baleset előtt

Minden olyan nyugodt, nem akartam így elsietni a dolgokat vele, de valamiért nagyon nyugodtak érzem magam mellette. Ahogy ajkai az enyémhez értem teljesen felpörögtem, mintha több üveg alkoholt fogyasztottam volna. Kéz a kézben sétáltunk, olyan jól esik a meleg érintése. Bárcsak ne állna meg az idő. De akkor én most szeretem? De hiszen csak tegnap ismertem meg. Hirtelen ledermedt lábam, előre meredtem, hogy egy test rajzolódót ki. Kezem és lábam remegni kezdet félelemtől. Hátrálni kezdtem, tudtam jól, hogy Suga engem szólít, de nem tudok rá koncentrálni, mert az idegen felém közelít.
- Nem… ez nem lehet… TE HALOTT VAGY. HAGYJ. – Futni kezdetem, nem tudom merre kellene mennem, hogy biztonságba legyek, de a lábaim maguktól szaladtak. Hallottam ahogy a szellem utánam ered, de nem mertem hátra nézni, így is éreztem az illatát mi ezelőtt is a szobámat belengte, majd éles lehelet vételét. A hídhoz felérve megálltam. Hirtelen éles képek jelentek meg előttem. A lányokkal elindultunk bulizni, majd egy ismeretlen házban ébredtem fel. Suga… ismerem őt, elrabolt, majd többször megerőszakolt. Minden eszembe jutott, és én… az előbb.
- Ő… kihasznál téged. – A hang felé kaptam tekintettem, majd felkiáltottam.
- Ne gyere közelebb, távozz…- Sírni kezdtem, ahogy csak tudtam, félek, rettegek. Még is mi a fenne történik velem?
- Én segíthetek rajtad… minden elmúlik, ha… leugrasz. – Lenéztem a mélybe, nem tudom miért gondolkodtam el azon mit mondod, de igaza volt, minden megszűnik, ha leugrom. Olyan mintha valami megszállt volna, lábaimat előre emeltem, majd zuhanni kezdtem.

10.rész

Kísértét 

Mérgesen néztem barátomra, nem hiszem el, hogy folyton ezzel jönnek. Pocsék volt a hetem, nem tudtam nyugodtan aludni, és nem volt olyan perc, hogy ne gondoltam volna Gyurira. Magam sem értem érzéseimet, nem tudom mit kellene tennem, hogy megértsem, de nem is akarom, csak annyit tudok, hogy megbántam döntésemet, újra magamhoz akarom ölelni, újra csókolni akarom. Talán valami bűnt követtem el ezelőtt az életembe, hogy így kell élnem?
- Nem értem miért vagytok ilyenek, miért fáj nektek, hogy így akarok valamit? Már az is baj, hogy más nőkre nézek, vágyok? Én is férfi vagyok, érző ember, ti soha sem akartatok valamit annyira, hogy beleörüljetek? – Monster elgondolkodót, majd közelebb lépet felém.
- Nem azért kérdeztem, csak tudni akarom, mert tudod… többé nem húzlak ki a szarból. Elegem van, hogy folyamatosan a fejed után mész, talán néha hallgatnod kellene a szívedre. Nem nézem újra végig, ahogy tönkre teszed magad egy nő miatt. Mert tudod, nem éri meg.
- Mit tudsz te? Voltál már szerelmes? A hatalmon kívül vágytál valami másra?
- Tudod, elmondok neked valamit. – Még közelebb lépet, hogy szemembe tudjon nézni. – Ha én nem lettem volna, ha nem lenne nekem ekkora hatalmam, te… és a rohadt csürhe az utcán koplalna. Vagy már rég halottak lennétek a sok piától, vagy drogtól. De ez még hagyján… még egyszer kiemelem, ha nem lenne hatalmam, még mindig a sitten ülnél, és arra napra várnál, hogy megdögölhess. Szóval jól figyelj, rohadtul nem érdekel, hogy idősebb vagy nálam – megragadta ruhám és közelebb húzott – ha még egyszer bemered mocskolni a hírnevem, meg foglak találni, és én foglak megölni, a két kezemmel. Értve vagyok? Nem érdekel, hogy mióta vagy jó barátom, akkor azon a napon… neked véged. – Nagyot lökött rajtam, mitől az asztal szélébe ütköztem, és a rajta lévő poharak mind felborultak. Monster soha sem volt a szavak embere, de ha egyszer belekezd mondandójába, akkor eléri, hogy az illető beszarjon a gatyájába. De igaza van, nem gyűlölöm ez miatt, hiszen ha ő nem lett volna, most nem lennék itt. Lehet, hogy rég halott lennék, vagy még mindig a sitten ülnék. Az órámra pillantottam, még van időm elindulni, remek, addig mit kellene csinálnom? Körbe pillantottam, össze kellene takarítanom. Nagy nehezen neki álltam, majd mikor lehajoltam egy képért egy illető megelőzőt. Felemelte és nézni kezdte.
- Jin, mit csinálsz? Nem mentél még el a randidra?
- Még mindig meg van ez a kép? Nem gondolod, hogy ideje lenne kidobni? – Kitéptem kezéből, majd bedobtam a fiókba.
- Nem volt még időm kiszortírozni a holmimat. de mit akarsz?
- Hallottam a veszekedéseteket. Monster nem mindig tör így ki, annak oka kell, hogy legyen. Nem akartam hallgatózni, de… mindent hallottam, és elgondolkoztam, mivel régóta ismerlek… érzem, hogy nincs valami rendben nálad. Épphogy elengedted, akkor miért akarod visszaszerezni?
- Te is kezded? Nektek nem mindegy? Az istenért, néha elképzelem az életem nélkületek. Jobb lenne? Igen. – Újra pakolni kezdtem és Jin is beszállt. De folytatta mibe belekezdet, igen ő lenne a haverom, mindig tudta mit kell kérdeznie, hogy kihozzon a sodromból. Nagyon jól ismer, és vagyok olyan szerencsétlen, hogy még idősebb is, így soha sem mertem vele feleselni.
- Suga, kezdesz veszíteni a bájaidból, néha úgy érzem nem ismerlek. Mikor azon a napon hazatértél ázottan, véresen, nem tudtam mit kellett volna akkor gondolnom vagy kérdeznem, magam is megrémültem. Majd mikor síró görcsbe kezdtél, megijedtem. Hiába akartam segíteni, nem hatottam rád, össze-vissza kiabáltál, ami csak az utadba került összetörtél. Mivel csak másnap jöttem rá mit is tettél… elgondolkoztam, hogy esetleg megszállt egy démon. Erős maradtam és ápoltalak, de néha úgy érzem, jobb lett volna, ha azon a napon elhagylak, de tudod… ahogy elnéztelek a sötét szobába bezárkózva megsajnáltalak. Mond, hogy nem volt hiába az erőfeszítéseim? – Soha sem szerettem fel idézni a múltat, de Jin mindig eléri, hogy rosszul érezzem magam. Mérgemben az asztalra vágtam a könyveket, hogy rám figyeljen.
- Tudod hyung, soha sem kértelek meg arra, hogy mellettem maradj, azon az éjszakán tényleg baromságot csináltam, de csak, hogy tud… - ránéztem – nem bántam meg, nem én voltam a szörnyeteg, te nem azt csináltad volna? Mindenki jól tudja, hogy soha sem szerettem, ha hozzányúlnak a dolgaimhoz. Azon a napon a szívem száz darabra hullott szét. Most pedig mennem kell, elegem van, hogy ilyen kislányos bandával vagyok összezárva. – Felkaptam a dzsekimet a székről, majd kirohantam az autóhoz, remek, még esik is. Az út egy óra volt míg beértem Szöul fényes, zsúfolt útjaira. Pedig olyan gyorsan mentem, ahogy csak lehet egy szuper gyors sport autóval. A kis kávézóhoz érve negáltam, és ahogy kiszálltam volna Gyuri lépet ki az épületből. Még így messziről nézve is gyönyörű volt. A haja csillogott a megvilágított hold fényében, ruhája pedig tökéletesen simult alakjára. Máris eszembe jutottak azok a forró éjszakák, tudom, hogy neki semmit sem jelentettek, de nekem igen. Ahogy az autó elé ért, felnyomtam a világítást, kezével próbálta eltakarni. Mikor megismert intett, hogy szálljak ki.
- Helló. Nem felejtettem el, hogy mikor végzel.
- Ez… remek, de én… nem ismerem magát, így…
- Semmi baj, én, régóta figyellek, nagyon tetszel, nem mertelek leszólítani. De ma összeszedtem a bátorságomat. Gondoltam elmehetnénk inni vagy enni valamit. Szállj be.
- Ohh, sajnálom, de nem szállok be idegen kocsijába.
- Ohh semmi baj, nem akarom, hogy azt hidd egyből nyomulni szeretnék, szóval hazakísérlek, nekem ez is elég. – Boldogan elfogadta. Az út csendben telt, fogalmam sincs mit kellene mondanom, zavarban vagyok, rég nem éreztem így, olyan mintha első randin lennék. Milyen más lenne, ha így találkoztunk volna. Most már lehet, hogy ő is azt érezné amit én, vajon, ha visszatérnek emlékei, mit fog tenni? Egyből feljelent, félni fog tőlem? Mindegy, addig is boldogan szeretnék mellette maradni.
- Öhm, a nevem Nam Gyu Ri, de csak simán Gyuri, tudom, hogy fura név, kiskoromban sokan kinevettek.
- Szerintem nagyon szép, az én nevem Min Yoon Gi, de a barátaimnak Suga.
- Suga, Suga… olyan – hirtelen megállt, majd rám pillantott – olyan ismerős, de nem tudom hová tenni.
- Áhh, van egy ilyen énekes, talán az miatt.
- Igazad van, biztos. – Tovább sétáltunk, rosszul eset, hogy hazudnom kellet neki, de tényleg csak a közelében szeretnék lenni. Néha összeért a kezünk, mitől rengeteg pillangó kezdet el szállingózni a gyomromban. – Megérkeztünk.
- Már is? Közelebb laksz, mint gondoltam.
- Fél órát gyalogoltunk.
- Tényleg? Nem vettem észre. Ohh, milyen kár, pedig gyalogoltam volna még.
- Gyalogolhatsz vissza a kocsihoz. – Elmosolyogtam magam, mitől ős is nevetésbe kezdet, olyan más mikor nevet, nagyon jól esik így látni, talán már nem is akarom, hogy emlékezzen, remélem soha többé nem térnek vissza az emlékei. – Hát akkor szia.
- Szia. – Integetve köszönt el, majd néztem, ahogy bezárja maga után az ajtót.

Gyuri

Talán ha jobban megismerném, lehetne valami köztünk. Nem is olyan rossz mire számítottam, de a neve, annyira ismerős, és nem az énekes miatt. Ledobtam táskámat és a konyhába indultam. Valami furcsa illat lengte be a szobám, olyan mintha valami férfi parfüm, vagy csak az ő illata? Nagyon kellemes. De hiszen nem ért hozzám, akkor miért lenne nekem olyan illatom? Körbeszaglásztam magam, de semmi jele, hogy nekem lenne. Letettem az üveget az asztalra, majd körbe néztem, ahogy a szobámba léptem volna az ablak hangosan csapódót ki a falnak. Ijedtemben felkiáltottam, de hála csak a szél. Mikor végleg jól bezártam a lámpák villogni kezdtek, nincs ekkora vihar, hogy áramszünet legye. Kinéztem a folyosóra, de ott minden rendben volt. Visszamentem a házba, de akkor minden elsötétült. Az ajtó pedig hangosan becsapódót, ez egyáltalán nem vicces. Valami halk sóhajokat hallottam meg magam mögött. Valaki van a házban, érzem. Hallottam, ahogy megindul felém. Hirtelen egy kép ugrott be előttem. Ahogy egy ajtó előtt álltam, kezem a kilincsen, majd éles fájdalom. Fejemhez kaptam kezem. Mi történik velem? A hang egyre közelebb ért hozzám, menekülni kezdtem, be a szobámba. Magamra zártam, de semmi haszna nem volt, mert ahogy a szobámba értem megpillantottam egy árnyat a szobám sarkában, felsőteste fekete volt, de lábát megvilágította az ablakon besütött hold fénye. Sikítani kezdtem, majd kiszaladtam az erkélyre, mert az az egyetlen egy ajtó nem volt zárva. Túl magason voltam, hogy letudjak ugorni. Megtámaszkodtam az erkélyen, de akkor mind két vállamra kéz nehezedet, ijedtemben megfordultam. Félelmem miatt homályosan láttam, de éreztem, ahogy kezét nyakamra tette és lefelé kezdet nyomni. Erősen tartottam magam, ha elgyengülök, akkor le fogok zuhanni. Egyik kezemet az övére tettem, majd erősen ellöktem, beszaladtam a szobámba, de akkor megragadta lábam és húzni kezdet be az ágy alá. Hiába kiabáltam itt senki sem fogja meghallani. Kezemmel próbáltam valamibe kapaszkodni. De ahogy az ágy alá értem csend lett, hallottam lélegzetét, de nem nyúlt hozzám.
- Ki-ki vagy? M-mit akarsz tőlem? – Kezével hirtelen arcomhoz nyúlt, és egy újabb kép jelent meg előttem. A padlón feküdtem véresen, majd valaki hideg kezével arcomhoz nyúlt. Az arca ismerős volt, őt láttam az álmomba, szerelmes voltam belé, de ki ő? Ismerem?
- Én… élek… én… szeretlek. – A hangja mérges volt és csendes, nem hasonlított egy szellemére, de hiszen szellemek nem léteznek. – Tudom, hogy… nem… ismersz engem, de álmodban már… találkoztunk.
- Én-én nem tudom, semmit sem értek, szellem vagy- vagy… halott?
- Élek… rád találtam… de neked… meg kell… halnod.

9.rész

Sziasztok!! Nah szóval, annyira sajnálom, hogy tegnap nem tudtam hozni újabb részt, és meg kell vallani ez a rész nagyon nem úgy sikerült, ahogy én terveztem el, nagyon sajnálom, nem a kedvenc részem, nem volt ihlet és az idő is pocsék, ami még nem elég nagyon rövid lett, szóval most az egyszer nézzétek el nekem ezt a pocsék részt, ígérem a következőt jóra fogom írni. Puszi mindenkinek <3 

Szabad 

Nem értem miért csinálta ezt, nem tudtam eldönteni, hogy pontosan mire is gondolt, most mennem kellene, vagy maradnom? Komolyan gondolta az egészet? Magam sem tudom, de lábaim maguktól indultak el az ajtó felé, hiszen itt a lehetőség Gyuri, mire vársz még? Fuss! Ahogy kimondtam magamban ezt a szót, futni kezdtem olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam, nem mertem hátra nézni, mert féltem, hogy Suga szomorú tekintetével találkozom össze, és félnék, hogy nem merném itt hagyni. A sűrű erdőbe érve megálltam, biztos vagyok benne, hogy nem követ, de akkor hátrafordultam. Sehol senki, ezek szerint Suga komolyan gondolta, elengedett, de miért? Miért ilyen hirtelen? Lassan hátráltam, majd újra szaladni kezdtem, az ágak sebesen csapódtak arcomnak, kezemmel próbáltam elhárítani, de nem sokra mentem. Alig kaptam levegőt, de tovább futottam. Ahogy kiértem az úttestre, lelassultam, majd éreztem, ahogy minden elsötétül.

Újra azon a tisztáson álltam mint ezelőtt, de most nem féltem, helyét valami más váltotta fel a félelmet. Körbe pillantottam és a távolban megpillantottam egy férfi széles vállát. Szívem gyorsan kezdet el verni, tudtam mi ez az érzés. Megindultam felé és nagy erővel karoltam át. Megfordult és arcomat kezdte el vizsgálni, az idegen férfi helyes volt, valakire nagyon hasonlított. Karjába vont és csókokkal lepte el ajkam majd nyakam. Szerelmes voltam ebbe a férfiba. De valamiért mégis tartottam valamitől, de mi lehet?

Szemeim lassan nyitottak ki, elsőnek fehér falakat pillantottam meg, majd a gépek éles dallama mászott be fülembe. Akkor jöttem rá, hogy kórházban vagyok, hogy kerültem ide? Csak arra emlékszem, hogy elájultam, valaki biztos rám talált. Lassan felültem az ágyon, akkor egy nővér jött be az ajtón.
- Felébredt? Ennek nagyon örülök, hogy van? Fáj valamije?
- Nem, de hogy kerülök ide?
- Az úton találtak magára eszméletlenül, és az egyik férfi megismerte önt a tévéből. Négy napig aludt, biztos nagyon nehéz napokon ment át, a teste tiszta seb. De én nem kérdezem, örülök, hogy él és virul, de kint nyomozók vannak, szólhatok nekik, hogy bejöhetnek? – Bólintottam, majd magamra hagyott pár percig, mert utána két férfi lépet be az ajtón, majd helyet foglaltak.
- Örvendek kisasszony, az én nevem Park és a társam Simon. Tudja már kezdtük feladni a keresését. Ha esetleg nem akar visszaemlékezni, vagy rosszul érezné magát, nyugodtan szóljon, de nekem az a kötelességem, hogy megtaláljam az elrablóját.
- Semmi baj biztos úr, jól vagyok.
- Ennek örülünk, az első kérdésem, emlékszik az elkövető arcára? - El kellene mondanom? De hiszen nem emlékszem rá, nem emlékszem, hogy nézet ki, sőt arra sem, hogy mi a neve. Pedig biztosan tudom, hogy mi történt velem, de akkor miért nem emlékszem rá?
- Nem értem, mindenre emlékszem, emlékszem, hogy mit művelt velem, de… nem emlékszem az arcára… mi történt velem? – Ijedtemben megmarkoltam a hozzám közelebb ülő férfi kezét. – Mért nem emlékszem?
- Nyugodjon meg, biztos a nagy sok miatt, hiszen több napig aludt, nyugodjon meg kérem. – Igaza van, biztos ez az oka, majd visszatér, de akkor… miért érzem úgy, hogy valami fontosat veszítettem el?
- S-sajnálom, hogy nem tudtam segíteni, ígérem, ha visszaszerzem az emlékeket… szólni fogok. Biztos úr…
- Igen?
- A barátnőimmel… mi történt? Jól vannak? – Mivel nem válaszolt elhallgattam. Túl nagy a csend, miért hallgatnak?
- A lányokra a kocsitól nem messze holtan találtunk, sajnálom. – Meghaltak? Az nem lehet, ki tette mind ezt? Talán az elrabolóim? Nem… valami az súgja ők nem tennének ilyet. Az nem lehet… mind a ketten meghaltak, és én? Én miért élek?

Két nap múlva kiengedtek, így hazatértem, olyan másnak éreztem az otthonom, mintha nem az enyém lenne és ismerkednék vele. Bárcsak emlékeznék, miért érzem úgy, hogy valamit elveszítettem? Hiszen nagyon jól emlékszem, hogy mi történt velem, de akkor az elkövetőre miért nem? Újra munkába álltam, legalább valahogy sikerült elnyomnom a hiányt a szívemben. Több nap is eltelt, és folyamatosan azon agyaltam, hogy miért érzek ekkora hiányt?
- Gyuri… az istenért már megint ábrándozol, nem látod, hogy vendéged van? – Összeszedtem magam, egy csoport fiú foglalt helyet a baloldali ablak mellett. Mind a heten engem néztek, kezdtem zavarban lenni, és hála nekem kell őket kiszolgálnom. Összeszedtem a bátorságomat.
- Jó estét uraim, miben szolgálhatok? – Mintha szellemet láttak volna, arcomat vizsgálták, és mind a heten csendben ültek, most szórakoznak velem. – El…
- Csak erős kávét kérnénk mind a heten, nem is… legyen nyolc kávé. – Ahogy felírtam a rendelésüket magukra hagytam őket, éreztem, hogy folyamatosan engem néznek. Talán ismernek? Azt nem hinném, emlékeznék rá, ha ilyen helyes barátaim lennének. Ahogy minden elkészült, kiszolgáltam őket, mikor magukra akartam hagyni az egyik fiú megragadta kezem és maga mellé húzott. – Igyon velünk, magának rendeltük a nyolcadikat, láttam nagyon fáradt.
- Köszönöm, de én dolgozom, ilyenkor nem pihenhetek. Sajnálom.
- Rendben, akkor mikor végez? Hazakísérhetném. – Hajamat a fülem mögé tűrtem, kezdek nagyon zavarban lenni.
- Este tíz.
- Rendben, itt leszek addigra.

Suga

Nem hiszem el, nem emlékszik ránk? Az meg, hogy lehet? A szívem így is nagyon fáj, de azt hittem, hogy legalább megismer, ha találkozunk. Az elmúlt napokban nem mertünk előjönni, féltünk, hogy feljelentett minket, de nem tette. Azt hittem azért nem, mert valamit elkezdet érezni irántam valamit, de tévedtem, csak egyszerűen nem emlékszik rám. Talán itt az ideje, hogy visszaszerezem azt mit elveszítettem. Ahogy hazaértem mérgemben lesöpörtem mindent az asztalról.
- Mi a baj?
- Mérges vagyok, nagyon… de nagyon. Elengedtem… voltam olyan hülye, hogy elengedtem, de akkor miért nem emlékszik? – Monster próbált nyugtatni.
- Nyugi, utána néztem a dolgoknak, ahogy kérted, kórházban volt egy hétig. Állítólag emlékszik arra, hogy pontosan mi történt vele, csak az arcokra nem. De örülj neki, mellesleg büszke vagyok rád. Elengedted.
- Büszke? Rohadtul megbántam, ne légy rám büszke, mert ha most emlékeznem rám… ugyan úgy magamhoz láncolnám, de nem lehet… NEM.
- Kérdezek valami fontosat… - Mikor ránéztem tudtam mit akar mondani. – Ügye nem őt látod benne?