13.rész

Furcsa véletlenek 

Suga

Egy hónap telt el ezóta, hogy Gyuri végleg eltávozott az élők közül. Nagy nehezen, de valahogy feladtam a siránkozó életem, nem akarok folyton a szobámba feküdni és azon agyalni, hogy mit miért tettem, hogy miért ment el ilyen gyors. Valahogy muszáj másra koncentrálnom, így a munkámba temettem magam bele, így csak is arra tudtam koncentrálni. De esténkét mikor senki sem lát, bezárkózom szobámba és újra a sötétségbe menekültem. Tudom, hogy nem férfias, de éreztetek már úgy, hogy megállt az idő, mintha nem haladna. Hát én teljesen leragadtam annál a napnál. Mikor minden csendes lett körülöttem, imádkozni kezdtem, hogy egyszer még utoljára megpillantsam őt, hogy elmondhassam mennyire megszerettem, de egy élő ember képes beleszeretni egy elrablójába? Erre a választ soha sem fogom megtudni.

Másnap reggel korán kellet kelnem, mert be kellet mennem Szöul-ba egy fontos munka miatt. A fekete kocsim már a ház előtt parkolt, sofőröm nagy mosoly mellett nyitotta ki nekem az ajtót, majd beszállva eligazítottam ingem, majd öltönyöm, nem akartam, hogy összegyűrődjön. Az út nagyon lassan ment el, folyamatosan karórámat szemléltem. Majd mikor megérkeztünk egyből pirosra váltott a lámpa, hát ez a nap sem nekem kedvez.
- Francba, így is késésben vagyunk, már rég ott kellene lennünk. Ahn, mégis mennyivel mentél?
- Sajnálom uram, de nagyon nagy a forgalom. – Vakarni kezdtem fejem, nagyon fontos nekem ez a munka, ha elbukom, több millió is bukik vele együtt. Viszont, ha most kiszállok is futni kezdek még úgy is nagyon sok idő, viszont sokkalta jobb mint itt üldögélni tétlenül.
- Kiszállok, de legyen ott időben. – Nem vártam meg mit mond, szaladni kezdtem, hát az biztos, hogy nem állom öltönyben, kicsípve futni a nagy tömeggel szemben. Sokszor neki ütköztem emberek vállának, de most nem volt időm megállni bocsánatot kérni. Újra órámra néztem, így nem vettem észre, hogy éppen felém tart egy hatalmas autó. Azt hittem itt a vég, de akkor valaki megragadta karom és nagy rántással kihúzott az autó elől. Nagyot fújtattam megkönnyebbüléstől, majd az idegen felé néztem. Akkor eset le, hogy pontosan ki áll előttem. Olyan mintha megállt volna az idő, újra és újra. Az emberek alakja elhomályosodott körülöttünk, a hang elnémult és csak is lélegzet vételemet halottam, és egyre jobban verő szívemet. Biztos képzelődőm az előbbi rémülettől, de nem… itt áll előttem.
- Jól vagy? Nem kellene ennyire sietni, még a végén elütnek. – A hangja, ugyan olyan mint az emlékemben. A szeme ugyan úgy csillog mikor elsőnek megpillantottam, még mindig ugyan olyan gyönyörű.
- Ez… nem lehet, te… halott vagy… - A lány magára mutatott, majd elnevette magát.
- Én élek, talán összekever valakivel. Jól van, lehet a soktól van. – Kezét fejemre rakta, milyen meleg. Megragadtam mitől meglepődőt.
- Maga… ugyan úgy néz ki, te vagy az, igazam van? Gyuri? – Kihúzta kezét szorításomból, majd hátrálni kezdet.
- Nem tudom miről beszél, de engem nem Gyuri-nak hívnak, a nevem Sara. – Szemeim nagyra tágultak a Sara név hallatán. Ez meg, hogy lehetséges, az első szerelmem neve, és a második szerelmem teste, még is ki játszadozik velem? – Most mennem kell, legyen óvatosabb. Pá. – Ahogy köszön, ahogy mozog, ugyan olyan mint Sara-é. Biztos megörültem, nem engedhetem el, meg kell tudnom mi folyik itt. Utána szaladtam, de sehol sem találtam, miért van ekkora tömeg, istenem hol van? Körbe-körbeszaladtam, de sehol sincs semmi nyoma, mintha elnyelte volna valami, és már a munkának is olyan mindegy, annak is lőttek. Monster nagyon mérges lesz.

Mikor hazaértem ő már mérgesen toporzékolt az ajtóba, majd mikor megpillantott mérgesen mutogatni kezdet rám, de a méregtől csak fújtatott.
- Te… te, tudod mennyi lóvét veszítettem el ma? Megbíztalak, és elcseszted, mi a fasz bajod van?
- Közbe jött valami.
- Közbe jött… mi? Talán megjött a havid? Vagy már megint elmentél inkább bőgni mint egy csecsemő egy halott nő miatt? Ki soha sem volt a tiéd? – Mérges vagyok, de nagyon, öklömet összeszorítottam, le kell nyugodnom, mert hiába barátom, rohadtul elegem van belőle.
- Befognád? Rohadtul nincs jó kedvem, ami egyet jelent azzal, hogy ha kiadom magamból, akkor ma valaki komolyan megsérülhet, nagyon jó tudod. Szarok a szaros munkádra, az agyam már gondolkodni sem tud.
- Oké, szarok rád, az életedre, felőlem le is léphetsz, elegem van, hogy a szaros valagad után fel kell takarítanom. Ha annyira férfinak tartod magad, akkor mire vársz, légy férfi. Öld meg magad, és menj a pokolba. Nekem csak jobb lesz az így is elcseszett életem. – Maga mögött keményen csapta be az ajtót, mitől még a föld is megremegett. Milyen igaza van, talán csak véget kellene vettem a szaros életemnek, nekem már úgy sem számít. Mikor lenyugodtam feltéptem Jin ajtaját ki éppen a tévé előtt ülve olvasgat. Ti értitek? Hogy lehet tévézni és olvasni egyszerre?
- Nem tudsz kopogni? Ha valami mást csináltam volna? – Jin letette szemüvegjét az asztalra.
- Keres magadnak nőt, és akkor nem kell arra benyitnom, hogy maszturbálsz. – Erősen belevágott karomba. De meg sem éreztem. Leültem vele szembe, majd lábamat feldobtam az asztalra, de Jin egyből le is lökte, de ugyan úgy visszatettem.
- Tudod jól, hogy nem szeretem, ha a lábadat az asztalra teszed.
- Tudom, azért csinálom. Ohh hyung, tudod milyen vagyok. – Karját összefűzte mellkasa előtt, míg lábát átdobta másikon, egyszóval buzisan ült. – Most ha buzi lennék, megerőszakolnálak.
- Nem vagyok vicces kedvemben, mit akarsz? – Erőre hajoltam, két könyökömet térdemre helyeztem, így megtámaszkodva.
- Hülyének fogok tűnni, de ma megmentet egy lány… ki ugyan úgy nézet ki mint Gyuri, esküszöm az életemre, hogy ugyan úgy nézet ki, még a hangja is. – Néma csend lett, ami annyit jelent Jin most dolgozza fel, amit éppen mondtam, majd hangos nevetésbe kezdet.
- Ne nevettess, fáj a hasam… és még az mondod, hogy ne nézzelek hülyének? – Hirtelen komoly lett. – Már rég az vagy.
- Úgy nézek ki aki viccelődik? Eskü, hogy őt láttam.
- Nem lehet, hogy csak a képzeleted szüleménye?
- Nem, ő volt… és tudod mi volt a neve? Sara, Sara volt. – Újra csend, majd felállt és kinézet az ablakon.
- Sara? A volt csajod neve? Nah ne már, ez… most tényleg komoly vagy. Miért ismerlek én ilyen jól? – Felálltam én is, majd mellé álltam, zsebembe vágtam mind két kezem és kimeredtem a természetbe.
- Nem tudom, hogy most pontosan mi is történik velem, de ki kell derítenem. Rá kell jönnöm, hogy Gyuri miért ugrott le, és arra is, hogy miért menekült el. – Mától azon leszek, hogy megtaláljam azt az idegen lányt, rá kell jönnöm az igazságra, kezdem azt hinni, hogy itt valami természetfölötti erő játszadozik.

12.rész

Hiány

Suga

Rohanva szaladtam, hittem abban, hogy elérem, hogy sikerül megmentenem. Éreztél már ekkora félelmet, olyan mintha ezer szilánkot véstek volna szívedbe, és attól a naptól rettegnél, mikor utoljára pillantod meg a fényt. Hát ez az érzés még annál is rosszabb, ha nekem kellene elmennem önkéntesen dalolnék, de az, hogy valaki olyat veszítsek el kit az életemnél is jobban féltek megőrjít, az adrenalin pedig az egekbe szökik. Minden mit addig észleltél tovaszáll, nem érzékeled a külvilágot, a szíved dobogásán kívül semmit sem hallasz, minden tiszta néma csend. Karomat kinyújtva ragadtam meg övét, éreztem a fájdalmat ami a hirtelen nagy súlytól keletkezet.
- Gyuri… MEGÖRÜLTÉL? MI ÜTÖTT BELÉD? – Felnézet rám, arcán rémület ült ki, láttam rajta, hogy fogalma sincs mi történik vele.
- Suga… én… emlékszem… mindenre emlékszem.
- Oké-oké… megölhetsz, de előbb felhúzlak. - Megpróbáltam felhúzni, de olyan mintha valaki akadályozna. Hiába erőlködtem, csak nekem fájt jobban. A félelem egyre jobban kezdet eluralkodni rajtam, nem engedem, hogy meghaljon, képes vagyok rá.
- Suga… mögötted… ott van, VIGYÁZ. – Nem értem kiről beszél, de abban a percben valami éles vágódót kezemnek mitől meleg vér folyt le karomon, Gyuri arcára. Mégis mi a franc volt ez? A fájdalom miatt egyre nehezebben tartottam őt, és a vér a súly miatt egyre jobban folyt. Mitől a kezünk csúszni kezdet.
- Nem engedlek el… meg foglak menteni… VALAKI SEGÍTSEN.
- Hiába minden… úgy is megöl egyszer… akkor legalább te élj. – Ahogy kimondtam volna, elengedte kezem, így még nehezebb volt őt tartanom, egyre jobban csúszott ki kezem közül.
- Fogd meg a kezem, gyerünk, képes vagyok rá… fogd meg. – Láttam az előtörő könnyeit, az agyam tudja, hogy éppen mi történik, de a szívem képtelen felfogni. Nem engedem el ilyen könnyen. – Ha miattam van ne tedd, esküszöm, hogy ha kell feladom magam, de kérlek… fogd meg a kezem.
- Nem… nekem, meg kell halnom. – Egyre szorosabban fogtam, de mind hiába, ahogy a vér egyre jobban eláztatja kezem, ő annál jobban csúszik. Mintha valaki lelassította volna az időt. – Suga, mindent… megbocsátok. – Ahogy kimondta a kezünk szétvált, hiába nyúltam utána, nagy sebességgel zuhant le a vízbe. Mikor teljesen elmerült nagy nehezen jutott el tudatomig, hogy mi történt. Elkiabáltam magam, ordítottam, ahogy csak kifért.

- NEM, NEEEM… NEEEEM, GYURIIIIII. – Egyik lábamat átdobtam a korlát felet, de akkor egy idegen férfi szaladt hozzám, majd leszedet. Megpróbáltam ellökni, de akkor egyre többen jöttek lefogni. Hiába kiáltottam rájuk, hogy engedjenek, annál szorosabban fogtak. A könnyel ásztatot szemeim miatt homályosan láttam, égtek a sok könny miatt, torkomban bent szorult még a hang is, olyan mintha nem kapnék levegőt. Testem elgyengült, a földre rogytam.

Nem tudom mióta ülök egymagam a földön, de a távolban ezernyi sziréna hangja töltötte be a környéket. Az emberek kíváncsiskodva jöttek egyre közelebb, majd a távolban látszódót a napfelkelte. Könnyeim az arcomra száradtak, piszkosnak és mocskosnak éreztem magam. Nincs erőm, képtelen vagyok felállni, képtelen vagyok mindenre. Elvesztettem, nincs többé… újra magányos vagyok, újra elment. Könnyeim újra utat törtek, mind hiába, nem tudok ilyen helyzetben férfinak mutatni magam. Éreztem, ahogy egy kéz nehezedet a vállamra, Jin volt az ki letérdelt elém. 
- Mikor hallottam mi történt, rohanva szaladtam ide, ahogy a többiek is. Jól vagy?
- Hogy lehetnék jól? Úgy nézek ki MINT AKI ÉPPEN REPDES AZ ÖRÖMTŐL? JIN MEGHALT… NINCS TÖBBÉÉ… ÉN ÖLTEM MEG. 
- ELÉG. Te nem… te nem öltél meg senkit, kapd össze magad. Nem te vagy a hibás, te próbáltad megmenteni. 
- Hyung… én… most legszívesebben megölném magam… tudod mit mondott utoljára… - megragadtam kabátját – azt mondta, hogy megbocsájt, miért… miért bocsájt meg? MIÉRT? – Jin baráti ölelésbe invitált, majd újra sírni kezdtem mint egy gyerek ki éppen elvesztette a cukorkáját. 
- Semmi baj, még mindig keresik, még van esély… nincs még meg a holttest, lehet, hogy él még. – Erősen ellöktem, majd felálltam.
- Ne néz hülyének. Több órája keresik, egy ember, fél percig se bírja a víz alatt. Nem hogy több órán keresztül… ezt egy fogyatékos sem veszi be. – Egy rendőr jött felém, majd kezemre bilincset helyezett. 
- Sajnálom, lehet, hogy nem maga a hibás, de ki kell így is hallgatnom. Kérem, jöjjön velem. – Nem mondtam semmit, már tudom a dörgést, nem egyszer volt rendőrökkel ügyem. 
Ahogy megérkeztünk egyből kihallgattak. Vajon mostanra megtalálták a testét? Vajon sokat szenvedett? Nekem is le kellett volna ugranom, nekem kellet volna meghalnom. Egy rendőr jött be, ki biztos nyomozó lehet, levette rólam a bilincset, majd helyet foglalt előttem.
- Maga… nagyon sokszor járt már itt, emlékszik rám? Ha nem hát nem. Maga is ott volt a helyszínen.
- Igen, ott voltam, randink volt… majd hirtelen… ne, nem tudom mi történt.
- Oké, randin voltatok, mikor találkoztak, mióta ismeri?
- Tegnap találkoztunk, és ez volt az első randink. Minden simán ment, majd hirtelen kiáltani kezdet el elfutott, először azt hittem előlem menekül, majd utána szaladtam, akkor már a hídon állt. Sikerült megragadnom a kezét, még… fogtam. 
- Értem… szóval… hirtelen ott állt a hídon, tök egyedül… és leugrott, maga pedig megragadta, hogy kerül a seb a kezére? 
- Tudom, hogy hülyén hangzik, de ez az igazság, a seb… nah látja, ez jó kérdés. Nem tudom… hirtelen valaki nekem csapot valamit. 
- Nagyon igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy csak tegnap találkoztak. De amit kint a helyszínen láttam az valamivel más volt. Egy ember nem képes egy nap alatt ennyire beleszeretni valakibe. Maga… már korábban is ismerte, igazam van? Csak nem ő is megcsalta, mint a másik hölgy, kit megölt? – Kezem ökölbe szorult, nyugodj le Suga, nem törhetsz meg, most nem. 
- Nem, tegnap találkoztam vele… érti? Nem fűz semmilyen kapcsolat felé. Csak… sajnálom. – Jegyzetelni kezdet a füzetébe, csak legyen már vége, nagyon jól ismerem ezt a pasast, ő ültetett le a rácsok mögé. De most nem mutathatom ki az érzéseimet, mert akkor lebuktam. 
- Szóval nem maga volt? Tudja… egy ember sem volt ott, csak maga… majd hirtelen utána akart ugrani? Miért is?
- Meg akartam menteni.
- Tudja, hogy milyen kibaszott magasról zuhant le? A nagy csapódás miatt még egy emberi agy is összepréselődik. Maga pedig csak úgy leugrott volna érzések nélkül? A halálba? Az a nő már akkor hallott volt… mikor nekicsapódót a vízfalnak. Nem fulladt meg… hanem szétpréselődőt. – Ki akar cseszni velem, azt akarja, hogy ezekre a szavakra kitörjön belőlem a fenevad, de nem fogok, nem fogom elárulni magam, mert nem én öltem meg, és nem is ez a gond, hanem az, hogy azt hiszi én voltam az elrablója. Nem látszik okosnak ez az ember, de a nyomozok közül ő a legokosabb kit ismerek, olyan dolgokhoz folyamodik, hogy a vádlott egyből beismerje bűneit. Előre dőltem, hogy pontosan szemébe tudjak nézni.
- Nem. Én. Voltam. Elégedett?
- Hmm, tudja miért gyanakszom magára? Mert maga az ki egy gyilkosság miatt egy évet ült csak a börtönbe, de tudja… a pénz néha nem sokat ér. És tudom jól, hogy maga volt az ki elrabolta, már akkor gyanakodtam magára mikor találkoztam a drága barátoddal. Jin… ja az a neve. Mikor rákérdeztem… az arca mindent elárult. De mivel nem volt parancsom a ház átkutatására, így nem tehettem semmit, de most, hogy felbukkant mellette, mindent elárult. Tudom, hogy igazam van, nem bírja elviselni, ha valaki más nyúl a dolgaihoz. – Mérgesen csaptam az asztalra, majd felálltam. 
- Nem tudom miről beszél, de az ember váltózik, nem én voltam… nem öltem meg. És most… távozok. 

Ahogy hazaértem a fiúk mind nagy szemekkel meredtek rám, csak Jin és Monster nem voltak itthon, kérdésekkel dobáltak, de én csak ellöktem őket az útból. Bezárkóztam a szobámba. Senkihez sem volt kedvem, nincs semmi erőm, végleg elhagyott minden. Ledőltem az ágyra, hol még mindig lehetett érezni Gyuri kellemes illatát. Minden eszembe jutott. Mitől újra sírni kezdtem. Fejemet párnámba fúrtam, mert nem akartam, hogy a fiúk meghallják. Egyre hangosabban zokogtam, nem bírtam abbahagyni. Olyan mintha valaki elvarázsolt volna, csak folyt és folyt. A gondolat, hogy Gyuri egy perce is enyém lehetett elboldogított. Soha sem fogok szerelmes lenni, egyszer már megfogadtam, de most… tényleg megfogadom. De miért ugrott le? Miért? Mikor odaértem olyan volt mint aki azt sem tudja hol van. Talán az emlékek miatt? Miért kellett elmenned? Miért nem lehettél az enyém? Mérgemben a falnak csaptam a párnákat, majd minden mi utamba volt lesöpörtem, a szobám a végére olyan volt mintha kiraboltak volna. Az üvegek összetörve feküdtek a földön, miből kifolyt a benne lévő tartalom. A székeke szanaszét heverésztek, míg a plüssállat gyűjtemény teljesen tönkre ment. Leültem a földre, teljesen elment minden erőm és kedvem. Fejemet térdemre hajtottam, már most hiányzol.

11.rész

Sziasztook!!! Több mint 6000 látogatom van, ohh ennek nagyon, de nagyon örülök. El sem tudjátok képzelni mennyire boldog vagyok, egyik nap még alig volt, majd ma mikor felléptem a blogra, hát majdnem elsírtam magam. :D Istenem, egy nap alatt, több ezerre nőt a nézettség. <3 nem tudom mit mondjak tényleg, köszönöm <3 Nah, de nem mondok semmit sem, jó olvasást. 

Csók és emlékek

- Élek… rád találtam… de neked… meg kell… halnod. – Keze nyakam köré csavarodót, nem akarom elhinni, hogy ez történik velem, szellemek nem léteznek, ki ö, és mit akar tőlem? Miért akar megölni? Szorítása egyre erősebb volt, nem kaptam levegőt, arcomat pedig könnyeim áztatták. Mind két kezemet övére helyeztem, hogy valahogy eltudjam lökni magamtól, de nem megy, túl erős és hiába érek hozzá nem érzékeli, nincsenek fájdalmai. – Meg kell halnod. – Miért én? Mit vétettem? Nem is ismerem, csak az álmomban láttam őt eddig. Egyre erősebben fogta nyakam, éreztem, hogy meghalok, miért érzem úgy, hogy mostanában minden a halál körül forog? Bárcsak emlékeznék, bárcsak tudnám mi történt velem. Látásom kezd homályosodni, szinte semmit sem érzékelek a külvilágból, csak a fájdalmat mi körül ölel.

Ahogy ijedtemben felriadtam, felültem az ágyon, álom lett volna, de olyan valódinak tűnt. Kezem nyakamhoz kaptam, nincs semmi bajom, de hogy lehetséges ez? Pedig biztos nem álom volt, olyan élethűnek tűnt. Remegő kezemmel valahogy sikerült felkapcsolnom a lámpát, az ágyam melletti éjjeliszekrényen. Körülnéztem, de semmi jele nem volt, hogy igaz lett volna. Kimentem a mosdóba megmosakodni, hiszen rémálmomtól csurom víz lettem. A hideg víz nagyon jól eset, viszont most már egyáltalán nem vagyok álmos. A tükörbe nézve teljesen elkalandoztam. Mostanában egyre furább dolgok történnek velem, folyamatosan ugyan arról álmodok, egy erdő kellős közepén állok, egyszer menekülök egy idegen férfi elől, majd máskor szerelmes vagyok valakibe, majd megjelent szellemként. De a férfi annyira hasonlít valakire, de kire? Nem értem mi történik velem, mióta az-az incidens történt velem, olyan mintha kísértenének. Valahogy emlékeznem kell, ki kell derítenem mi folyik körülöttem. De hogyan? Ha meg is próbálok a fejem fájni kezd, és attól félek, hogy valami rosszra fogok emlékezni. De képes vagy Gyuri, mióta vagy ilyen érzékeny?

Másnap ahogy munkába indultam volna, tettem egy kitérőt, sokak szerint a jós megmondhatja, hogy van-e valamilyen lélek közvetlen melletted. Soha sem hittem az ilyen dolgokban, de lehetséges, hogy valós. Egy próbát megér, nem vesztek vele semmit. Az üzlet kicsi volt, viszont minden piros és aranyba öltözött, túl csicsás, ha én mondom. Egy nő nagy mosoly mellett invitált be egy függönnyel teli kis szobába. Mikor helyet foglaltam hangos zenen szólalt meg, megijedtem, de ki nem? Egy sámán alakú fiatal hölgy ült le mellém, nem köszönt helyette arcomat fürkészte.
- Már vártam önt kedves. – Hátam mögé pillantottam, most hozzám beszél? – Igen, magához beszélek. – Honnan tudta, hogy mire gondoltam? – Nem kell félnie, nem tudok varázsolni, csak jósolni. Tudtam, hogy eljön ez a nap is Gyuri kedvesem.
- Tudja a nevem, honnan? És honnan tudta, hogy eljövök? Mert tudja én soha sem hittem az e féle dolgokban.
- Semmi gond, én mindent megérzek, adja a kezét. – Elsőnek féltem mikor megfogta mid két kezem, majd mikor csend lett, a félelmem is kezdet alábbhagyni. – Hmm, már akkor éreztem ezt a nagy erőt mikor beléptél az ajtón. Magát… nagyon nagy sötét burok veszi körbe.
- Mi? Az mit jelent? Jó vagy rossz?
- Shh, hagyjon kibontakoznom. Mostanában nagy sok dolog történt magával, igazam van? – Bólintottam, majd folytatta. – A lelkek általában haláluk után egyből eltávoznak, de akik itt maradnak, nekik van valami befejezetlen ügyük. Ez lehet az miatt, hogy ok nélkül haltak meg, gyilkosság, baleset. Amikről ők nem tehetnek. Ezek a lelkek az mellett vannak kik a halálát okozták.
- Azt mondja… várjunk csak… én ezt nem értem, én csak jósolni jöttem, nem szellemekről beszélni.
- Pontosan, magáról van szó, maga mellett hatalmas erő van készületben.
- Azt mondja…
- Igen, önt egy bolyongó lélek kísérti. Mostanában nagyon rémisztő az éjszakái, igazam van? Dolgokat álmodik egy ismeretlen emberről, de nem álom kedves, az a valóság.
- Ez képtelenség, szellemek nem léteznek, csak álom volt…csak… csak álom, tévedek, igazam van? – Bólintott, ez nem lehet igaz, én soha sem ártottam egyetlen egy embernek sem, akkor miért én? – Én… senkit sem öltem meg, még egy rossz szavam sem volt senkihez, ezt a lelket pedig nem is ismerem. Hogyan… hogyan szabadulhatok meg tőle?
- Rá kell jönnie az okára, meg kell tudni, hogy miért kísérti, hogy mi a halála oka.
- Azt mondja, beszélgessek vele? Mit nem… nem vagyok örült, ki egy halott lelkével társalog. Mellesleg ez az ember olyan mintha élne.
- Mert él is, hatalmas ereje van, mit én sem tudok meghatározni. – Kezem-kirántottam, majd lecsaptam az asztalra a pénzt, nincs tovább kedvem ott maradnom. Kirohantam és mély levegőt vettem, nem lehet igaz. Lehet, hogy most is itt van közvetlen mellettem? Ki kell derítenem, hogy kicsoda, rá kell jönnöm, hogy mit is akar tőlem, de először vissza kell szereznem az emlékeimet. De hogyan?

Ahogy végeztem a munkával, Suga várt kint a méregdrága autójának neki támaszkodva. Kezében hatalmas rozsa csokor, boldogan adta át mit elfogadtam. Beültünk a kocsiba és neki vágtunk a sötét városnak, elsőnek elmentünk vacsorázni, majd megálltunk a part mentén. Mindenhol emberek voltak még így is, hogy késő este van. Valaki még ilyenkor tér haza, mások kint nevetgélnek csapatostul, párok haladnak el kéz a kézben. Minden olyan csodásnak tűnt.
- Min gondolkozol? – Suga hajolt közelebb, hogy szemembe tudjon nézni.
- Csak… elgondolkodtam, Suga… hiszel a szellemekben? – Láttam rajta, hogy elgondolkodik.
- Ez… beugratós kérdés? Mert nem vicces, tök komolyan kérdezted, azt hittem komolyan kérded.
- Komoly is vagyok, tudom hülyeségnek hangzik, de én kezdek bennük hinni.
- Én is hiszek bennük, de ezt már mondtam egyszer neked, csak akkor te nem hittél benne. – Elgondolkodtam, Suga soha sem mondott nekem ilyet, hiszen csak tegnap találkoztam vele. Kérdően néztem rá. – Mi az?
- Mikor mondtál te nekem ilyet? Talán… ismerlek? Te… ismersz engem?
- Nem, dehogy… csak… úgy mondtam, biztos hirtelen másra gondoltam. Nem ismerlek.
- Ohh, nagyon jó volt ma veled, de sajnos későre jár már, mennem kellene.
- Holnap úgy sem lesz munka, hiszen holnap lesz a lámpás fesztivál, ilyenkor az emberek színesbe öltöznek és nagy estére készülődnek. Ilyenkor senki sem dolgozik.
- Igazad van, el is felejtettem, hogy ilyen fontos esemény lesz. – Suga hirtelen összekulcsolta kezünket, nem tudtam, hogy most hirtelen mit tegyek, húzzam el, vagy maradjunk így? Már régóta nem volt barátom, de nem vagyok felkészülve lelkileg egy komoly kapcsolatra sem, valami meggátol benne. De még is jól esik közelsége. Tökéletes írisze csillogtak, ahogy rám néztek, teljesen elvesztem bennük. Majd csak azon kaptam, hogy megcsókolom. Ajkaink összeforrt, mitől teljesen meglepődtem. Mikor leeset, hogy mit is tettem elhúzódtam, majd össze-vissza habogni kezdtem. Elfordultam, de Suga egy erőteljes mozdulattal visszarántott, majd megcsókolt. Hosszan, mélyen, nyelvével arra késztettet, hogy kinyissam ajkam, majd benyomult és íze ellepte szám minden egyes szegletét. Olyan finom.

Suga

Úgy csókoltam mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és ő ugyanígy csókolt vissza. Az egész olyan volt, mint egy tündérmese - csak éppen nem mese volt, hanem maga a valóság, és mindez velem történt. Kezemet szorosan helyeztem derekára így közelebb húzva magamhoz, nem akart elmenekülni. Egyetlen egy csók volt, és mégis mennyországba repített. Soha sem akarom, hogy vége legyen, lassan akartam hozzá viszonyulni, de most mindent félredobtam. Ahogy ajkai enyémhez nyomodnak, mintha drogot szívtam volna. Mit egyszer megkóstolsz, nem tudod abba hagyni. Éreztem mikor mind két kezét nyakam köré fonta, egyik kezemmel válaszul hajába túrtam. Másikkal még mindig derekát fogom, olyan karcsú és törékeny, és csak is az enyém. Mikor elváltunk, hogy levegőhöz jussunk Gyuri piros arcával engem nézet, a távolságot nem szegtük meg. Még mindig szorosan préselődik hozzám, mitől teljesen felizgultam. Szemei csillogtak a vágytól, ajkai pedig felduzzadtak az előbbi csókomtól. Nem szólaltunk meg, csak csendben néztük egymást összefonódva. Majd Gyuri karjával védelmezően átölelt. Bársonyos nyelve az enyém köré fonódót, számomra eddig ismeretlen forróságot ébresztve a testemben. Nem csupán csókolózunk, ez már... szerintem sokkal több.

Kéz a kézben sétáltunk a part mentén, nem volt kedvem haza menni, ahogy neki sem, így megbeszéltük, hogy egy darabig még maradunk. Mivel az idő lehűlt, kabátomat vállára terítettem. Nagyon rég csináltam már ilyet, azt hittem, hogy soha többé nem megyek randira, hogy soha többé nem érzem meg a szerelmet, de tévedtem, hiába próbáltam menekülni előre, utolért. Boldog vagyok, és soha sem akarom elengedni. Egyszer már nagyot csalódtam a szerelemben, megörülnék, ha őt is el kell engednem. Gyuri hirtelen megállt, felé fordultam, de arcán valami más ült ki, valami szokatlan… félelem. Nem nézet rám, helyette előre meredt egy pontra, odanéztem, de nem láttam semmi különöst.
- Mi a baj? Rosszul vagy? – Hátrálni kezdet, majd elengedte kezem, nem értem mi a baja. – Mi a baj?
- Nem… ez nem lehet… TE HALOTT VAGY. HAGYJ. – Hirtelen kiabálni kezdet mitől megijedtem, felé léptem, de szaladni kezdet. Hiába kiáltottam utána mintha meg sem hallotta volna. Szaladni kezdtem, majd hirtelen szem előtt vesztettem.
- Gyuri… GYURI HOL VAGY? EZ NEM VICCES, HOL VAGY? – A hátam mögül sikítást hallottam, nem gondolkoztam csak futni kezdtem. A sikoly egyre halkabb lett, mintha távolodna tőlem. pedig biztos vagyok benne, hogy a hídról hallottam. Megálltam egy kis időre, hogy összeszedjem magam, akkor pillantottam meg. – GYURI… GYERE LE ONNAN. – A híd szélén állt, mintha nem lenne önmaga. Majd ugrott. – NEEEE….

Gyuri: Pár perccel a baleset előtt

Minden olyan nyugodt, nem akartam így elsietni a dolgokat vele, de valamiért nagyon nyugodtak érzem magam mellette. Ahogy ajkai az enyémhez értem teljesen felpörögtem, mintha több üveg alkoholt fogyasztottam volna. Kéz a kézben sétáltunk, olyan jól esik a meleg érintése. Bárcsak ne állna meg az idő. De akkor én most szeretem? De hiszen csak tegnap ismertem meg. Hirtelen ledermedt lábam, előre meredtem, hogy egy test rajzolódót ki. Kezem és lábam remegni kezdet félelemtől. Hátrálni kezdtem, tudtam jól, hogy Suga engem szólít, de nem tudok rá koncentrálni, mert az idegen felém közelít.
- Nem… ez nem lehet… TE HALOTT VAGY. HAGYJ. – Futni kezdetem, nem tudom merre kellene mennem, hogy biztonságba legyek, de a lábaim maguktól szaladtak. Hallottam ahogy a szellem utánam ered, de nem mertem hátra nézni, így is éreztem az illatát mi ezelőtt is a szobámat belengte, majd éles lehelet vételét. A hídhoz felérve megálltam. Hirtelen éles képek jelentek meg előttem. A lányokkal elindultunk bulizni, majd egy ismeretlen házban ébredtem fel. Suga… ismerem őt, elrabolt, majd többször megerőszakolt. Minden eszembe jutott, és én… az előbb.
- Ő… kihasznál téged. – A hang felé kaptam tekintettem, majd felkiáltottam.
- Ne gyere közelebb, távozz…- Sírni kezdtem, ahogy csak tudtam, félek, rettegek. Még is mi a fenne történik velem?
- Én segíthetek rajtad… minden elmúlik, ha… leugrasz. – Lenéztem a mélybe, nem tudom miért gondolkodtam el azon mit mondod, de igaza volt, minden megszűnik, ha leugrom. Olyan mintha valami megszállt volna, lábaimat előre emeltem, majd zuhanni kezdtem.

10.rész

Kísértét 

Mérgesen néztem barátomra, nem hiszem el, hogy folyton ezzel jönnek. Pocsék volt a hetem, nem tudtam nyugodtan aludni, és nem volt olyan perc, hogy ne gondoltam volna Gyurira. Magam sem értem érzéseimet, nem tudom mit kellene tennem, hogy megértsem, de nem is akarom, csak annyit tudok, hogy megbántam döntésemet, újra magamhoz akarom ölelni, újra csókolni akarom. Talán valami bűnt követtem el ezelőtt az életembe, hogy így kell élnem?
- Nem értem miért vagytok ilyenek, miért fáj nektek, hogy így akarok valamit? Már az is baj, hogy más nőkre nézek, vágyok? Én is férfi vagyok, érző ember, ti soha sem akartatok valamit annyira, hogy beleörüljetek? – Monster elgondolkodót, majd közelebb lépet felém.
- Nem azért kérdeztem, csak tudni akarom, mert tudod… többé nem húzlak ki a szarból. Elegem van, hogy folyamatosan a fejed után mész, talán néha hallgatnod kellene a szívedre. Nem nézem újra végig, ahogy tönkre teszed magad egy nő miatt. Mert tudod, nem éri meg.
- Mit tudsz te? Voltál már szerelmes? A hatalmon kívül vágytál valami másra?
- Tudod, elmondok neked valamit. – Még közelebb lépet, hogy szemembe tudjon nézni. – Ha én nem lettem volna, ha nem lenne nekem ekkora hatalmam, te… és a rohadt csürhe az utcán koplalna. Vagy már rég halottak lennétek a sok piától, vagy drogtól. De ez még hagyján… még egyszer kiemelem, ha nem lenne hatalmam, még mindig a sitten ülnél, és arra napra várnál, hogy megdögölhess. Szóval jól figyelj, rohadtul nem érdekel, hogy idősebb vagy nálam – megragadta ruhám és közelebb húzott – ha még egyszer bemered mocskolni a hírnevem, meg foglak találni, és én foglak megölni, a két kezemmel. Értve vagyok? Nem érdekel, hogy mióta vagy jó barátom, akkor azon a napon… neked véged. – Nagyot lökött rajtam, mitől az asztal szélébe ütköztem, és a rajta lévő poharak mind felborultak. Monster soha sem volt a szavak embere, de ha egyszer belekezd mondandójába, akkor eléri, hogy az illető beszarjon a gatyájába. De igaza van, nem gyűlölöm ez miatt, hiszen ha ő nem lett volna, most nem lennék itt. Lehet, hogy rég halott lennék, vagy még mindig a sitten ülnék. Az órámra pillantottam, még van időm elindulni, remek, addig mit kellene csinálnom? Körbe pillantottam, össze kellene takarítanom. Nagy nehezen neki álltam, majd mikor lehajoltam egy képért egy illető megelőzőt. Felemelte és nézni kezdte.
- Jin, mit csinálsz? Nem mentél még el a randidra?
- Még mindig meg van ez a kép? Nem gondolod, hogy ideje lenne kidobni? – Kitéptem kezéből, majd bedobtam a fiókba.
- Nem volt még időm kiszortírozni a holmimat. de mit akarsz?
- Hallottam a veszekedéseteket. Monster nem mindig tör így ki, annak oka kell, hogy legyen. Nem akartam hallgatózni, de… mindent hallottam, és elgondolkoztam, mivel régóta ismerlek… érzem, hogy nincs valami rendben nálad. Épphogy elengedted, akkor miért akarod visszaszerezni?
- Te is kezded? Nektek nem mindegy? Az istenért, néha elképzelem az életem nélkületek. Jobb lenne? Igen. – Újra pakolni kezdtem és Jin is beszállt. De folytatta mibe belekezdet, igen ő lenne a haverom, mindig tudta mit kell kérdeznie, hogy kihozzon a sodromból. Nagyon jól ismer, és vagyok olyan szerencsétlen, hogy még idősebb is, így soha sem mertem vele feleselni.
- Suga, kezdesz veszíteni a bájaidból, néha úgy érzem nem ismerlek. Mikor azon a napon hazatértél ázottan, véresen, nem tudtam mit kellett volna akkor gondolnom vagy kérdeznem, magam is megrémültem. Majd mikor síró görcsbe kezdtél, megijedtem. Hiába akartam segíteni, nem hatottam rád, össze-vissza kiabáltál, ami csak az utadba került összetörtél. Mivel csak másnap jöttem rá mit is tettél… elgondolkoztam, hogy esetleg megszállt egy démon. Erős maradtam és ápoltalak, de néha úgy érzem, jobb lett volna, ha azon a napon elhagylak, de tudod… ahogy elnéztelek a sötét szobába bezárkózva megsajnáltalak. Mond, hogy nem volt hiába az erőfeszítéseim? – Soha sem szerettem fel idézni a múltat, de Jin mindig eléri, hogy rosszul érezzem magam. Mérgemben az asztalra vágtam a könyveket, hogy rám figyeljen.
- Tudod hyung, soha sem kértelek meg arra, hogy mellettem maradj, azon az éjszakán tényleg baromságot csináltam, de csak, hogy tud… - ránéztem – nem bántam meg, nem én voltam a szörnyeteg, te nem azt csináltad volna? Mindenki jól tudja, hogy soha sem szerettem, ha hozzányúlnak a dolgaimhoz. Azon a napon a szívem száz darabra hullott szét. Most pedig mennem kell, elegem van, hogy ilyen kislányos bandával vagyok összezárva. – Felkaptam a dzsekimet a székről, majd kirohantam az autóhoz, remek, még esik is. Az út egy óra volt míg beértem Szöul fényes, zsúfolt útjaira. Pedig olyan gyorsan mentem, ahogy csak lehet egy szuper gyors sport autóval. A kis kávézóhoz érve negáltam, és ahogy kiszálltam volna Gyuri lépet ki az épületből. Még így messziről nézve is gyönyörű volt. A haja csillogott a megvilágított hold fényében, ruhája pedig tökéletesen simult alakjára. Máris eszembe jutottak azok a forró éjszakák, tudom, hogy neki semmit sem jelentettek, de nekem igen. Ahogy az autó elé ért, felnyomtam a világítást, kezével próbálta eltakarni. Mikor megismert intett, hogy szálljak ki.
- Helló. Nem felejtettem el, hogy mikor végzel.
- Ez… remek, de én… nem ismerem magát, így…
- Semmi baj, én, régóta figyellek, nagyon tetszel, nem mertelek leszólítani. De ma összeszedtem a bátorságomat. Gondoltam elmehetnénk inni vagy enni valamit. Szállj be.
- Ohh, sajnálom, de nem szállok be idegen kocsijába.
- Ohh semmi baj, nem akarom, hogy azt hidd egyből nyomulni szeretnék, szóval hazakísérlek, nekem ez is elég. – Boldogan elfogadta. Az út csendben telt, fogalmam sincs mit kellene mondanom, zavarban vagyok, rég nem éreztem így, olyan mintha első randin lennék. Milyen más lenne, ha így találkoztunk volna. Most már lehet, hogy ő is azt érezné amit én, vajon, ha visszatérnek emlékei, mit fog tenni? Egyből feljelent, félni fog tőlem? Mindegy, addig is boldogan szeretnék mellette maradni.
- Öhm, a nevem Nam Gyu Ri, de csak simán Gyuri, tudom, hogy fura név, kiskoromban sokan kinevettek.
- Szerintem nagyon szép, az én nevem Min Yoon Gi, de a barátaimnak Suga.
- Suga, Suga… olyan – hirtelen megállt, majd rám pillantott – olyan ismerős, de nem tudom hová tenni.
- Áhh, van egy ilyen énekes, talán az miatt.
- Igazad van, biztos. – Tovább sétáltunk, rosszul eset, hogy hazudnom kellet neki, de tényleg csak a közelében szeretnék lenni. Néha összeért a kezünk, mitől rengeteg pillangó kezdet el szállingózni a gyomromban. – Megérkeztünk.
- Már is? Közelebb laksz, mint gondoltam.
- Fél órát gyalogoltunk.
- Tényleg? Nem vettem észre. Ohh, milyen kár, pedig gyalogoltam volna még.
- Gyalogolhatsz vissza a kocsihoz. – Elmosolyogtam magam, mitől ős is nevetésbe kezdet, olyan más mikor nevet, nagyon jól esik így látni, talán már nem is akarom, hogy emlékezzen, remélem soha többé nem térnek vissza az emlékei. – Hát akkor szia.
- Szia. – Integetve köszönt el, majd néztem, ahogy bezárja maga után az ajtót.

Gyuri

Talán ha jobban megismerném, lehetne valami köztünk. Nem is olyan rossz mire számítottam, de a neve, annyira ismerős, és nem az énekes miatt. Ledobtam táskámat és a konyhába indultam. Valami furcsa illat lengte be a szobám, olyan mintha valami férfi parfüm, vagy csak az ő illata? Nagyon kellemes. De hiszen nem ért hozzám, akkor miért lenne nekem olyan illatom? Körbeszaglásztam magam, de semmi jele, hogy nekem lenne. Letettem az üveget az asztalra, majd körbe néztem, ahogy a szobámba léptem volna az ablak hangosan csapódót ki a falnak. Ijedtemben felkiáltottam, de hála csak a szél. Mikor végleg jól bezártam a lámpák villogni kezdtek, nincs ekkora vihar, hogy áramszünet legye. Kinéztem a folyosóra, de ott minden rendben volt. Visszamentem a házba, de akkor minden elsötétült. Az ajtó pedig hangosan becsapódót, ez egyáltalán nem vicces. Valami halk sóhajokat hallottam meg magam mögött. Valaki van a házban, érzem. Hallottam, ahogy megindul felém. Hirtelen egy kép ugrott be előttem. Ahogy egy ajtó előtt álltam, kezem a kilincsen, majd éles fájdalom. Fejemhez kaptam kezem. Mi történik velem? A hang egyre közelebb ért hozzám, menekülni kezdtem, be a szobámba. Magamra zártam, de semmi haszna nem volt, mert ahogy a szobámba értem megpillantottam egy árnyat a szobám sarkában, felsőteste fekete volt, de lábát megvilágította az ablakon besütött hold fénye. Sikítani kezdtem, majd kiszaladtam az erkélyre, mert az az egyetlen egy ajtó nem volt zárva. Túl magason voltam, hogy letudjak ugorni. Megtámaszkodtam az erkélyen, de akkor mind két vállamra kéz nehezedet, ijedtemben megfordultam. Félelmem miatt homályosan láttam, de éreztem, ahogy kezét nyakamra tette és lefelé kezdet nyomni. Erősen tartottam magam, ha elgyengülök, akkor le fogok zuhanni. Egyik kezemet az övére tettem, majd erősen ellöktem, beszaladtam a szobámba, de akkor megragadta lábam és húzni kezdet be az ágy alá. Hiába kiabáltam itt senki sem fogja meghallani. Kezemmel próbáltam valamibe kapaszkodni. De ahogy az ágy alá értem csend lett, hallottam lélegzetét, de nem nyúlt hozzám.
- Ki-ki vagy? M-mit akarsz tőlem? – Kezével hirtelen arcomhoz nyúlt, és egy újabb kép jelent meg előttem. A padlón feküdtem véresen, majd valaki hideg kezével arcomhoz nyúlt. Az arca ismerős volt, őt láttam az álmomba, szerelmes voltam belé, de ki ő? Ismerem?
- Én… élek… én… szeretlek. – A hangja mérges volt és csendes, nem hasonlított egy szellemére, de hiszen szellemek nem léteznek. – Tudom, hogy… nem… ismersz engem, de álmodban már… találkoztunk.
- Én-én nem tudom, semmit sem értek, szellem vagy- vagy… halott?
- Élek… rád találtam… de neked… meg kell… halnod.

9.rész

Sziasztok!! Nah szóval, annyira sajnálom, hogy tegnap nem tudtam hozni újabb részt, és meg kell vallani ez a rész nagyon nem úgy sikerült, ahogy én terveztem el, nagyon sajnálom, nem a kedvenc részem, nem volt ihlet és az idő is pocsék, ami még nem elég nagyon rövid lett, szóval most az egyszer nézzétek el nekem ezt a pocsék részt, ígérem a következőt jóra fogom írni. Puszi mindenkinek <3 

Szabad 

Nem értem miért csinálta ezt, nem tudtam eldönteni, hogy pontosan mire is gondolt, most mennem kellene, vagy maradnom? Komolyan gondolta az egészet? Magam sem tudom, de lábaim maguktól indultak el az ajtó felé, hiszen itt a lehetőség Gyuri, mire vársz még? Fuss! Ahogy kimondtam magamban ezt a szót, futni kezdtem olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam, nem mertem hátra nézni, mert féltem, hogy Suga szomorú tekintetével találkozom össze, és félnék, hogy nem merném itt hagyni. A sűrű erdőbe érve megálltam, biztos vagyok benne, hogy nem követ, de akkor hátrafordultam. Sehol senki, ezek szerint Suga komolyan gondolta, elengedett, de miért? Miért ilyen hirtelen? Lassan hátráltam, majd újra szaladni kezdtem, az ágak sebesen csapódtak arcomnak, kezemmel próbáltam elhárítani, de nem sokra mentem. Alig kaptam levegőt, de tovább futottam. Ahogy kiértem az úttestre, lelassultam, majd éreztem, ahogy minden elsötétül.

Újra azon a tisztáson álltam mint ezelőtt, de most nem féltem, helyét valami más váltotta fel a félelmet. Körbe pillantottam és a távolban megpillantottam egy férfi széles vállát. Szívem gyorsan kezdet el verni, tudtam mi ez az érzés. Megindultam felé és nagy erővel karoltam át. Megfordult és arcomat kezdte el vizsgálni, az idegen férfi helyes volt, valakire nagyon hasonlított. Karjába vont és csókokkal lepte el ajkam majd nyakam. Szerelmes voltam ebbe a férfiba. De valamiért mégis tartottam valamitől, de mi lehet?

Szemeim lassan nyitottak ki, elsőnek fehér falakat pillantottam meg, majd a gépek éles dallama mászott be fülembe. Akkor jöttem rá, hogy kórházban vagyok, hogy kerültem ide? Csak arra emlékszem, hogy elájultam, valaki biztos rám talált. Lassan felültem az ágyon, akkor egy nővér jött be az ajtón.
- Felébredt? Ennek nagyon örülök, hogy van? Fáj valamije?
- Nem, de hogy kerülök ide?
- Az úton találtak magára eszméletlenül, és az egyik férfi megismerte önt a tévéből. Négy napig aludt, biztos nagyon nehéz napokon ment át, a teste tiszta seb. De én nem kérdezem, örülök, hogy él és virul, de kint nyomozók vannak, szólhatok nekik, hogy bejöhetnek? – Bólintottam, majd magamra hagyott pár percig, mert utána két férfi lépet be az ajtón, majd helyet foglaltak.
- Örvendek kisasszony, az én nevem Park és a társam Simon. Tudja már kezdtük feladni a keresését. Ha esetleg nem akar visszaemlékezni, vagy rosszul érezné magát, nyugodtan szóljon, de nekem az a kötelességem, hogy megtaláljam az elrablóját.
- Semmi baj biztos úr, jól vagyok.
- Ennek örülünk, az első kérdésem, emlékszik az elkövető arcára? - El kellene mondanom? De hiszen nem emlékszem rá, nem emlékszem, hogy nézet ki, sőt arra sem, hogy mi a neve. Pedig biztosan tudom, hogy mi történt velem, de akkor miért nem emlékszem rá?
- Nem értem, mindenre emlékszem, emlékszem, hogy mit művelt velem, de… nem emlékszem az arcára… mi történt velem? – Ijedtemben megmarkoltam a hozzám közelebb ülő férfi kezét. – Mért nem emlékszem?
- Nyugodjon meg, biztos a nagy sok miatt, hiszen több napig aludt, nyugodjon meg kérem. – Igaza van, biztos ez az oka, majd visszatér, de akkor… miért érzem úgy, hogy valami fontosat veszítettem el?
- S-sajnálom, hogy nem tudtam segíteni, ígérem, ha visszaszerzem az emlékeket… szólni fogok. Biztos úr…
- Igen?
- A barátnőimmel… mi történt? Jól vannak? – Mivel nem válaszolt elhallgattam. Túl nagy a csend, miért hallgatnak?
- A lányokra a kocsitól nem messze holtan találtunk, sajnálom. – Meghaltak? Az nem lehet, ki tette mind ezt? Talán az elrabolóim? Nem… valami az súgja ők nem tennének ilyet. Az nem lehet… mind a ketten meghaltak, és én? Én miért élek?

Két nap múlva kiengedtek, így hazatértem, olyan másnak éreztem az otthonom, mintha nem az enyém lenne és ismerkednék vele. Bárcsak emlékeznék, miért érzem úgy, hogy valamit elveszítettem? Hiszen nagyon jól emlékszem, hogy mi történt velem, de akkor az elkövetőre miért nem? Újra munkába álltam, legalább valahogy sikerült elnyomnom a hiányt a szívemben. Több nap is eltelt, és folyamatosan azon agyaltam, hogy miért érzek ekkora hiányt?
- Gyuri… az istenért már megint ábrándozol, nem látod, hogy vendéged van? – Összeszedtem magam, egy csoport fiú foglalt helyet a baloldali ablak mellett. Mind a heten engem néztek, kezdtem zavarban lenni, és hála nekem kell őket kiszolgálnom. Összeszedtem a bátorságomat.
- Jó estét uraim, miben szolgálhatok? – Mintha szellemet láttak volna, arcomat vizsgálták, és mind a heten csendben ültek, most szórakoznak velem. – El…
- Csak erős kávét kérnénk mind a heten, nem is… legyen nyolc kávé. – Ahogy felírtam a rendelésüket magukra hagytam őket, éreztem, hogy folyamatosan engem néznek. Talán ismernek? Azt nem hinném, emlékeznék rá, ha ilyen helyes barátaim lennének. Ahogy minden elkészült, kiszolgáltam őket, mikor magukra akartam hagyni az egyik fiú megragadta kezem és maga mellé húzott. – Igyon velünk, magának rendeltük a nyolcadikat, láttam nagyon fáradt.
- Köszönöm, de én dolgozom, ilyenkor nem pihenhetek. Sajnálom.
- Rendben, akkor mikor végez? Hazakísérhetném. – Hajamat a fülem mögé tűrtem, kezdek nagyon zavarban lenni.
- Este tíz.
- Rendben, itt leszek addigra.

Suga

Nem hiszem el, nem emlékszik ránk? Az meg, hogy lehet? A szívem így is nagyon fáj, de azt hittem, hogy legalább megismer, ha találkozunk. Az elmúlt napokban nem mertünk előjönni, féltünk, hogy feljelentett minket, de nem tette. Azt hittem azért nem, mert valamit elkezdet érezni irántam valamit, de tévedtem, csak egyszerűen nem emlékszik rám. Talán itt az ideje, hogy visszaszerezem azt mit elveszítettem. Ahogy hazaértem mérgemben lesöpörtem mindent az asztalról.
- Mi a baj?
- Mérges vagyok, nagyon… de nagyon. Elengedtem… voltam olyan hülye, hogy elengedtem, de akkor miért nem emlékszik? – Monster próbált nyugtatni.
- Nyugi, utána néztem a dolgoknak, ahogy kérted, kórházban volt egy hétig. Állítólag emlékszik arra, hogy pontosan mi történt vele, csak az arcokra nem. De örülj neki, mellesleg büszke vagyok rád. Elengedted.
- Büszke? Rohadtul megbántam, ne légy rám büszke, mert ha most emlékeznem rám… ugyan úgy magamhoz láncolnám, de nem lehet… NEM.
- Kérdezek valami fontosat… - Mikor ránéztem tudtam mit akar mondani. – Ügye nem őt látod benne?

  

8.rész

Búcsú 

Mintha megállt volna az idő, Suga ajkain kívül semmit sem érzékeltem. Nyelve benyomult ajkam közé, kezével pedig erősen szorított magához, próbáltam ellökni, de annál erősebben tartott. Mikor eltávolodót tőlem, hogy tudjon levegőt venni, kihasználva ellöktem magamtól és nagyot csaptam arcára. Magam sem értem miért viselkedtem így, de félek tőle. Lehet, hogy nem akart hozzám nyúlni, hiszen érintéséből meg tudtam mondani, hogy nem volt semmi szándéka, de mégis félek tőle, hiszen nem rég folyamatosan erőszakkal nyúlt hozzám. Mitől még mindig sebes a testem és a lelkem. Suga arcához nyúlt, hiszen nem várt tőlem ilyen reakciót, láttam rajta, hogy nem tetszett neki, és újra a régi önmaga lett. Szemeiben ugyan olyan fény csillant fel mikor erőszakkal nyúlt hozzám. Kezemmel számhoz nyúltam, majd menekülőre fogtam, de Suga minden menekülő utat elzárt előlem. Ujjával szájához nyúlt és végig szántott ajkán. A sarokba menekültem, miért változik meg egy ember személyisége ilyen gyorsan, az előbb még kedvesen szólt hozzám, de most… már a nézésétől is félek. Megindult az ajtó felé, majd rázárta a kulcsot, nincs menekvés, de megígérte, azt mondta nem nyúl hozzám, csak ha én is akarom. A fiú megkerülte a hatalmas ágyat és a szekrénynél megállt, valamit kivet a fiókból majd újra felém indult. Mikor elém ért összehúztam magam, vártam az ütést, de semmi, helyette megfogta kezem és csuklómra egy gyönyörű karláncot kötött. Meglepődtem, ez az ember hányszor fog meglepni még ma?
- Miért kapom? – Nem szólt, csak némán elmosolyogta magát, a mosolya nagyon szép, nem sokszor láttam még így mosolyogni, ahogy nevetni sem, vajon mi lakozhat ott legbelül?
- Tudom, hogy közelebbről helyesebb vagyok. – Zavaromban elfordultam, ez a férfi mindig eléri, hogy zavarban legyek. – Ma itt alszol, de nyugi… nem érek hozzád. – Újra eltűnt pár perce, majd mikor visszatért kezembe nyomott egy hatalmas dobozt. Mivel nem szólt semmit leültem az ágyra és izgatottan nyitottam ki. Egy gyönyörű ruhadarab volt benne, amit az egy évnyi fizetésemből sem tudnék megvenni. Selyemből volt az egész szoknya, egybe részes volt és mell résznél kövekkel volt díszítve, mi feldobta az egész kollekciót. – Vedd fel. – Nem kellet kétszer mondania, ahogy magamra öltöttem hirtelen cselédből hercegnőnek éreztem magam, még soha sem volt ilyen drága ruha rajtam. Mintha rám varrták volna, Suga eltalálta az ízlésem és a méretem is. – Gyönyörű vagy hercegnőm, tudtam, hogy jól fogsz benne kinézni. – És újra, az a széles mosoly, azokon a pajkos ajkak, mi előbb hosszan megérintette ajkam. Éreztem, ahogy újra elönt a pír. Nem néztem rá, nem mertem, helyette a tükörben kezdtem el magam vizsgálni. Most vettem észre, hogy mennyit fogytam mióta itt vagyok. Az arcom pedig teljesen elveszítette a ragyogó alakját. Annyira belemerültem a tükörképemben, hogy nem vettem észre Suga közelségét. Hátam mögött állva nézet szemembe a tükrön keresztül. Lassan derekamra helyezte kezét és vállamba fúrta fejét.
- Maradjunk így egy kicsit. – Ha Suga nem az elrablóm lenne, talán még élvezném is ezt a helyzete, hiszen ő nagyon helyes és férfias, bárcsak ne lenne ilyen, bárcsak máshogy találkoztunk volna.

Mikor este lett, Suga és én is ledőltünk az ágyra, végig engem nézet és fogta kezem, teljesen más mint volt, milyen jó lett volna, ha az elejétől is így bánik velem. Nagyon élvezem, olyan vagyok mint egy hercegnő.
- Suga… kérdezhetek tőled valamit?
- Persze… mi lenne az?
- A fiukról… kíváncsi vagyok, hogyan találkoztatok. – Elgondolkodott, majd kényelembe helyezte magát és belekezdet mondandójába.
- Hol is kezdjem… megvan, Jin és én már nagyon régóta barátok vagyunk, együtt jártunk óvodába, iskolába, szinte mindent együtt csináltunk, majd egyik nap elmentünk bulizni, akkor találkoztunk Jungkook-al, fiatal volt és tehetetlen. A szülei nem foglalkoztak vele, folyamatosan eljárkáltak hazulról, ha haza is mentek be voltak állva, és ezt látta folyamatosan, így lassan ő is hozzá nyúlt a kábítószerekhez. Mikor találkoztunk, akkor is be volt drogozva, és a sötét sikártorban feküdt összeverve. Mivel Jin egy kicsit anyáskodó így befogadta, miattunk állt le a füvekről. Majd később csatlakozott hozzánk Jimin, ő általában kedves fiú volt, a lányok bálványozták, de édesanyja utcalány volt, Jimin kiskorától látta, ahogy anyja más-más férfiakat visz haza. Így mondhatni ő is ezért viselkedik így a lányokkal. Hmm J-Hope és V Jimin jó barátai voltak, a szüleik hasonló helyzetbe voltak mint Jiminé, így ők hárman nagyon jó barátok lettek, de mivel ők is elhagyták szüleiket így nálunk kötöttek ki. Monster pedig… egy hatalmas üzletlánc vezetője, gazdag családban nevelkedett, mindig megkapott mindent, de ez miatt nem sokat foglalkoztak vele, így fellázadt, de ki nem? Még mindig tartja a kapcsolatot velük, ez a ház is az ő családjáé. Ő karolt fel minket, neki köszönhetjük, hogy nem az utcán élünk. Ő a mi bálványunk, amit mond szent, nekem olyan mintha ő lenne az utolsó családtagom, mintha a bátyám lenne. Nélküle nem vittük volna semmire. Ő ad nekünk ételt, tetőt a fejünk felé, és munkát. – Nem hittem volna, hogy a fiuknak ilyen nehéz volt az életük, hiszen olyan lelkesnek tűnnek. Végig azt hittem, hogy jó családban nevelkedtek és így találtak egymásra. Partikra jártak, luxus világban éldegéltek, de tévedtem, még az én életemnél is pocsékabb. – Miért nézel így? Nem erre számítottál?
- Nem, ez szörnyű… min kellet átmenniük? De Suga… magadról nem mondtál semmit. – Láttam rajta, hogy kezdi magát rosszul érezni, így nem kérdeztem többet, nekem ez is elég volt, hogy beszélt a fiukról. Suga ahogy ígérte nem nyúlt hozzám, csak szorosan fogta kezem, olyan mintha így vágyna magányra, mintha ezer darabra lenne összetörve szíve, ki csak egy kis szeretet akar magának. Ahogy alvó arcát néztem az én szívem és megenyhült, teljesen más mikor alszik, kedves, törődő és szeretetre méltó. Talán azért ilyen, mert volt valami a múltjában mit nem akar nekem elmondani. Vajon Suga élete milyen lehetet mikor még nem ismertük egymást? Egyáltalán… hogyan találtak rám azon az estén?

Másnap reggel mikor felébredtem a nap már besütött a szobába, lassan itt a tavasz, a hó is olvadásba kezdet, de azóta nem voltam kint mióta elraboltak, milyen lehet a természet, a szüleim keresnek? A barátnőim jól vannak? Annyi kérdésem lenne felé, de túlságosan félek. Suga már nem volt mellettem, így halkan kisurrantam a folyosóra, gondoltam vissza megyek a szobámba, de út közben Jin jött felém kezében hatalmas csokorral.
- Ohh jó reggelt Gyuri, hogy aludtál?
- Neked is, jól… de mi ez?
- Ohh holnap lesz egy nagy parti a házban, telis-tele gazdagabbnál gazdagabb emberekkel. Monster szülei akarták vagy mi, és besegítünk neki az előkészületben.
- Ez jól hangzik, én is segítek, addig nem unatkozom.
- Oké, ez jól hangzik, öltözz át és menj le a konyhába, J-Hope már ott mesterkedik. – Ahogy mondta úgy tettem, nem értem miért viselkedem így, miért segítek nekik egyáltalán, de addig sem unatkozom egyedül a konyhába, és lehet örültnek néztek, de kezdek beilleszkedni, mintha én is a család része lennék. J-Hope boldogan fogadta a hírt, hogy szeretek főzni és, hogy segítek neki, mert nagyon sok dolga van, legalább most közelebb kerülhetek hozzá. Míg ő a hatalmas tortával volt lefoglalva én addig a krémekkel szórakoztam. Mindig is szerettem sütni, főzni, hiszen még is csak nő vagyok. Ahogy végeztünk a rengeteg süteménnyel, leültünk átbeszélni a teendőket. Hiszen míg sülnek, addig nem tudunk igazán mást csinálni. J-Hope nagyon vicces fickó és meg kell vallani nagyon megkedveltem.
- Hmm, nem szeretem az ilyen partikat. Te hogy vagy vele Gyuri?
- Nem tudom, igazából nem vettem ilyeneken részt. Miért nem szereted?
- Gyerekkoromban nagyon utáltam, mikor az esküvőkön a vén nyanyák csipkedték az arcom a következő szöveggel: - Lehet, hogy te le leszel a következő! Csak manapság hagyták abba, mióta ugyanezt csinálom nekik a temetéseken. – Ezek hallatán elnevettem magam, rég nem éreztem ilyen jó magam, előbb kellet volna vele beszélnem.
- Min nevetgéltek? – Az ajtón Suga lépet be és kérdően meredt ránk.
- Ohh hyung, a csajod nagyon jó fej, imádom, többször el fogom lopni.
- Majd meglátjuk. – Suga belebokszolt a barátja vállába, majd magunkra hagyott. – Bocsi, hogy csak úgy magadra hagytalak reggel, de nagyon sok teendőm volt.
- Semmi baj, ne zavartasd magad. – Felálltam, de akkor Suga megfogta csuklom.
- Velem miért nem viselkedsz úgy mint az előbb? Miért nem vagy olyan felszabadult?
- Mert J-Hope… nem erőszakolt meg. – Nem láttam arcát, mert háttal álltam neki, de még így is éreztem fájdalmát. Majd szépen lassan elengedte kezem.
- Akkor… mitől lennél boldog? – Suga felé fordultam és mélyen szemébe néztem.
- Engedj el. – Azt hittem mérges lesz, hogy újra felhoztam, de tévedtem. Felállt és az ajtóhoz ment, kitárta azt és felém pillantott.
- Menj… mielőtt meggondolom magam.

7.rész

Halli Csajok!!! Hát nem is tudom mit mondjak, nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen nagy lelkesedéssel követitek a blogom, nagyon jól esik. Imádlak titeket nagyon <3 De nem húzom az időt, jó olvasást. <3 Csak annyit, hogy ha van elírás nézzétek el nekem. Nem sok időm van átnézegetni, ahogy a hibákat sem, próbálok igyekezni. Nah holnap sajnos nem szolgálhatok újabb résszel, mert holnap megyek érettségizni :D Szorítsatok. <3 I love you <3 ** 


A hangos zajra kaptam fel a fejem, rohanva szeltem a lépcsőfokokat, az ajtó zárva volt, de nem emlékeszem, hogy bezártam volna. Lábammal erősen megrúgtam, de ami fogadott soha sem fogom elfelejteni. Gyuri lehajtott fejjel állt velem szembe, hosszú fekete haja eltakarta arcát mi csurom vizes volt. A falakon hosszú csíkban vér folyt, a párnák széttépve miben a tollak szanaszét hevertek a földön, miden véres volt. A lány nem mozdult, hiába szólítottam mintha semmit sem hallana, megindultam felé mire az ajtó hangosan csapódót be mögöttem. Nem foglalkoztam velem és megálltam Gyuri-val szembe, kezemet lassan vállára helyeztem, de akkor mozdulatomra felnézet, mitől ijedtembe hátraestem. Szemei vérvörösek voltak, arca holtsápadt, körmei véresek. Mégis mi a franc történik itt? Megindult felém, csoszogó hangja töltötte be a csendes szobát. Hátrébb iszkoltam neki a falnak, zsákutca, miért csinálja ezt velem? Talán csak szórakozik, és ha igaz nagyon mérges leszek. Gyuri leguggolt elém, kezét arcomra helyezte mitől kirázott a hideg, egyre lejjebb araszolt kezével és nyakamnál megállt, mintha megfagyott volna, nem moccant. Írisze megváltoztak, mintha megenyhült volna.
- S-suga. – Ez a hang, ismerősen cseng, biztos vagyok benne, hogy ez a hang nem Gyurié. – Suga, drágám… emlékszel még rám? – Szemeim kétszeresére nyíltak, már emlékszem, emlékszem erre a gyönyörű hangra.
- S-sara, nem…- megráztam fejem – az nem lehet, biztos álmodok. – Sara volt az a lány kit a világon mindennél jobban szerettem, mindent képes lettem volna érte megadni, örülten szerettem, de az elmúlt, ő már halott.
- Hát emlékszel rám? Istenem, mindent megadtam volna ezért, hogy egyszer elmondhassam mit akartam a halálom percében. – Keze erősen megmarkolta a nyakam, majd egyre erősebben szorította. Nem kapok levegőt. – Én is ugyan így néztem rád… csak egy kicsit kellet volna sajnálnod, de nem… makacs voltál, mint mindig… ahogy most is, soha sem szeretted, ha valaki ráteszi a kezét a tulajdonodra. De eljött az én időm… mert meg fogsz halni.

Hangos kiáltás mellett ébredtem fel, megkönnyebbülve nyúltam nyakamhoz. Álom volt, hát persze, hiszen szellemek nem léteznek. Lerúgtam magamról a takarómat, majd megindultam Gyuri szobája felé, az ajtó nyitva volt, ahogy beléptem sötétség fogadót, minden rendben van, alszik. Akkor állom volt az egész, talán csak megijedtem a viselkedése miatt. Leültem alvó teste mellé és szemügyre vettem a gyönyörű arcát. Kezem magától mozdult meg, majd végig húztam ujjaim tökéletes vonalán. Minden arány tökéletes, mintha valaki megfestette volna. Talán ezért hoztam magam azon az éjszakán. Igazából még soha sem tettem ilyet, hazudtam mikor azt állítottam, hogy több lánnyal is így bántam, valami mentséget kellet felhoznom, hogy felfogja mi is történik éppen vele. Ő az első kit elraboltam, nem tudom mi történt velem akkor, de magammal kellet hoznom. Azt hiszem első látásra belé szerettem. Olyan törékenynek nézet ki azon az éjszakán, eszméletlen volt mikor rátaláltam. Azt hittem, hogy soha többé nem leszek szerelmes, de tévedtem. Teljes szívemből gyűlöltem ezért, talán ezért viselkedtem vele így, így akartam megbüntetni, amiért elnyerte a szívem. De soha sem gondoltam volna, hogy így összetörik. Mikor fog újra normálisan gondolkodni, hiszen ha minden igaz, akkor ő most örült. Elmebeteg, de én még mindig hiszek abban, hogy feléled az igazi önmaga. Gyuri arca megmozdult, majd pillái kinyíltak. Még így sötétben is tökéletesen lehetet látni, ahogy felragyog.
- Jó mélyen aludtál. Jó reggelt.
- Jó reggelt. – Visszaköszönt, nem akarok hinni a fülemnek.
- Jobban vagy, már nem félsz… mond, hogy jobban vagy? – Felült az ágyban majd rám meredt azokkal a gyönyörű szempárokkal.
- Te… aggódtál értem? – Felnevettem és két kezem közé fogtam törékeny arcát.
- Persze te idióta. Nagyon, azt hittem, hogy örökre elveszítelek. – Láttam tekintetén, hogy össze van zavarodva. Persze, hiszen ki hinni annak ki elrabolta és többször meg is erőszakolta? – Soha többé ne hidd el az álmaidat, nem léteznek szörnyetegek. Ha mégis, én megvédelek, ígérem, megtanulok viselkedni, csak többé ne lökj el így. – Szorosan karomba vontam, olyan jól esik végre átölelni a közelembe tudni. Teljesen megbolondulok tőle.
- Suga… nem tudom mi történt veled… de kezdek félni.
- Nem kell, soha többé nem nyúlok úgy hozzád, csak akkor, ha te is akarod. Annyira sajnálok mindent.
- Ha sajnálod… engedj el mennem. – Mintha meg fagyot volna a levegő. Karjaimat szorosabban zártam köré, már is attól féltem, hogy soha többé nem láthatom.
- Nem, bármit kérhetsz, de ezt nem teljesítem. Soha. – Elengedtem, majd utoljára megnéztem és magára hagytam. Tudom, hogy ideje lennem elengedni, nem megy. Túlságosan is magamba zártam. Addig nem engedem el, míg belém nem szeret. Még ki nem mondja.

Gyuri

Fogalmam sincs mi történt az elmúlt napokban, de olyan mintha minden más lenne. Suga olyan furán viselkedet velem az előbb, nem ismertem rá. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy szeret. Igazából még mindig félek, tegnap este valaminek történnie kellet, hiszen semmire sem emlékszem, csak a fagyos légkörre. Biztos vagyok benne, hogy nem álom volt az egész, de mától azon leszek, hogy mindent kiderítsek erről a kísértetházról. Addig nem nyugszom míg rá nem jövök a kilétére. Felöltöztem, majd lementem a konyhába, az összes fiú kint tevékenykedett már kora reggel, mi furcsa volt, hiszen akárhányszor felkeltem még nagyban nyomták az ágyat. Mikor megpillantottak, egyszerre szólt fel a köszönés, valami itt nem stimmel, olyan mások mind. V boldogan jött elém és az asztalhoz vezetett.
- Foglalj helyet. – Az asztal meg volt terítve, méghozzá nyolc személyre. Ezek szerint én is velük ehetek. Ilyen sem volt, általábban mindig egyedül ettem a szobámba. J-Hope szorgosan munkálkodót a konyhába, és mérgesen lökdöste arrébb a fiúkat. Hirtelen sötét lett a konyhába, észre sem vettem, hogy el van sötétítve az ablakok- Kezdtem félni, fogalmam sincs mi folyik itt. Éppen felálltam mikor Suga lépet be az ajtón kezében hatalmas tortával, min több gyertya éget. A fiúk mind éneklésbe kezdtek.
- Boldog születésnapot.
- Nem értem Suga, nekem most múlott el.
- Tudom, de nem volt esélyed megünnepelni, így gondoltam velünk megünnepelheted. – Nem hiszek a szememnek, a fiúk csak is miattam dolgoztak ilyen keményen, lehetséges, hogy ez csak álom? Nem akarom elhinni. – Látom, nehezen akarod elhinni, de tudunk kedvesek is lenni. – Jin mosolyogva lépet mellém és visszavezetett az asztalhoz, leültetett majd a fiúk is helyet foglaltak, csak J-Hope nem. Ezek szerint ő volt ma a főszakács, igazából nagyon jól eset ez tőlük, olyan mintha ezer éve ismerem őket, boldogan nevetgéltek, szórakoztatták egymást, de akkor miért tettek ilyet? Miért rabolnak el lányokat? Miért?
- Nem tudom mit mondjak, meg kellene köszönnöm? Vagy nem? Nem tudom, mivel ti… ti vagytok az elrablóim, és ez miatt nem tudom jól érezni magam, sajnálom. – Suga mérgesen csapot az asztalra, a hangulat pedig hirtelen megfagyott.
- Nem kell megköszönnöd, csak gondoltam szervezek neked egy bulit, ha már nem volt alkalmad ünnepelni. Tudjuk jól, hogy feszült vagy mikor velünk vagy, de nem kell, senki sem nyúl hozzád, ahogy Jimin sem. – Ekkor mindenki Jimin-re pillantott, ahogy én is. Láttam rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik, majd elhatározta magát és felállt. Lassan megkerülte az asztalt és azon kaptam magam, hogy térdere ereszkedett. Nem mert szemembe nézni, és láttam rajta, hogy még soha sem alázták meg ennyire.
- Én… én… sajnálom, többé nem nyúlok hozzád, legyünk jó barátok. – Már tényleg nem értek semmit,az előbb a parti majd ez, mit tettem az elmúlt napokban, hogy így viselkednek?
- Semmi baj Jimin, elfogadom a bocsánatkérésedet, de nem csak neked kellene bocsánatot kérni. – Erre a kijelentésemre mindenki Suga felé fordult.
- Mi van? – Jungkook mellé lépet és nagyot lökött rajta. – Jáá, hogy mersz az idősebbekkel így bánni?
- Hülye vagy Suga… vagy csak teteted? – Láttam Sugán, hogy nem tetszik neki, hogy a fiatalabbik lekezeli, de akkor durcásan felém fordult. Majd az orra alatt motyogni kezdet valami szót.
- Nem hallottunk semmint Suga. – A fiú mérgesen nézett Jin-re.
- Sajnálom, sajnálom… sajnálom, most elégedet vagy? – Az arcát látván hangos nevetésbe kezdtem, mivel mindenki engem nézet, elcsendesedtem.
- Mi az? Miért néztek így rám?
- Mióta itt vagy nem láttunk nevetni, és nagyon jól áll, többet kellene nevetgélned. – Mondta V ki hirtelen kezembe nyomott egy dobozt, és követték a példáját a többiek. Suga volt az egyetlen ki nem adott semmit, helyette megragadta kezem és felfelé húzott, de nem az én szobámba, hanem az övébe. Még soha sem voltam mások szobájába, de Suga szobája sokkalta másabb, mint gondoltam. Nagyon kellemes volt a hangulat, a falak narancsszínűek voltak, míg hatalmas könyves polcok foglalták körbe a hatalmas nagy ágyat, mind két oldal telis tele volt plüssmacikkal. Ezen láttán elkuncogtam, de úgy, hogy Suga ne halja.
- Hát… ez lenne a birodalmam, mit gondolsz?
- Aranyos.
- MI? Aranyos… nem-nem aranyos, ne mondj ilyet egy férfinak, sérted a büszkeségét. – Ha nem akarta ezt hallani miért hozott ide?
- Nem néztem ki belőled, hogy ennyire könyvimádó vagy, ahogy azt sem, hogy szereted a plüssállatokat.
- Szeretek olvasni, ha valami gondom volt mindig itt találtam menedéket, itt senki sem zavart. A plüssök pedig… nem az enyémek, egyfontos személyé volt.
- Ohh értem, és minden lányt beengedtél ide? – Láttam rajta, hogy zavarban van, két kezét összekulcsolta a háta mögött, és ide-oda riszálta magát. Nagyon aranyosnak találtam a viselkedését. Nagyon is.
- Nem, te vagy az első… kit beengedtem ide, ha nem hiszed el kérdezd meg a fiúkat, még ők sem voltak itt, szóval ne merd kikotyogni… mert véged. – Leraktam a sok dobozt és odabattyogtam az ágyhoz. Kezembe vettem egy plüssállatot mi egy medvét ábrázolt. Suga felé fordult és játszadozni kezdtem vele.
- Oké oppa… ez a kis bocs soha nem árulja el a titkod. – Mondtam kislány hangon mire Suga elém állt.
- Mond még egyszer.
- Mit?
- Amit az előbb.
- Ez a kis… - Szám elé tette kezét.
- Nem ezt, amit legelsőnek mondtál.
- Oké… oppa?? – Suga hirtelen mozdulatától ledermedtem, karjába vont és mélyen megcsókolt.

6.rész

Örült

Testem nem moccan, olyan mintha valami visszanyomna a földre. Talán a halál szélén állnék? Sötét van, sehol egy árva lélek, érzem ahogy vér szivárog ki fejemből mi elterül a földön és hatalmas tócsában gyűlt össze. Próbáltam segítségért kiáltani, de egy hang sem hagyta el torkomat. Megpróbáltam kezem segítségével felállni, de a fájdalom miatt ugyan ott tértem ki ahol elkezdtem. Feladtam a próbálkozást nem mentem vele semmire, csak még jobban megfájdult végtagjaim. Ilyenkor a fiúk hol vannak, miért nem sietnek a megmentésemre, miért? Szemeim egyre nehezebbek voltak, talán ez a vég, így kell meghalnom. Homályosan kezdtem el látni, de mikor végleg kitisztult látásom két meztelen lábat pillantottam meg elsőnek. Meztelen volt és piszkos, talpa pedig véres volt. Megindult felém, nem mertem felnézni, de minden egyes lépteinél roppant valami, mintha csontok lennének. Mivel a nagy esés miatt nem tudok mozdulni tudtam, hogy ma meghalok, hiszen teljesen ki vagyok neki szolgáltatva. Ahogy mellém ért megállt, nem mozdult, de szaggatott lélegzetétől kirázott a hideg. Ahogy jobban megnéztem egyik kezében hatalmas fejsze csillogtatta meg fényét. Véres volt, ez nem volt kérdés. Becsuktam szemem, még soha sem féltem ennyire, még akkor sem mikor elraboltak és megerőszakoltak, ez annál is rosszabb. Csukott szemem miatt fülemet kezdtem el hegyezni. Hallottam, ahogy leguggolt elém, talán itt az idő, hogy megnézzem milyen is a gyilkosom. Hirtelen egy hideg kéz ért arcomhoz, szemeim hirtelen kinyitottak érintése miatt. De addigra sehol sem volt. Hallottam, ahogy a fiúk kiáltva szaladtak le hozzám, de onnan semmire sem emlékszem.

Minden sötét volt és rideg, de ismerős ez a hej, járta már itt korábban. Körülöttem vad sötét erdő dús lombjai takarták el előlem a fényt. Belül valamiért félek, mintha menekülnék valami elől. De miért érzek így? Kitől félek ennyire? Újra szaladni kezdtem, ekkor egy tisztáshoz értem ki, minden csodálatos volt, a hó jelei már eltűntek és madarak éneke váltotta fel a hideg hangulatot. Akkor hátam mögül ágak százai roppantak meg egy nehézsúly alatt, újra szorongani kezdtem, talán az az illető ki elől menekülök. Futni kezdtem újra, a nevemen szólít, de nem értettem tisztán, lábam megakadt valamiben és hasra estem. Akkor valaki hirtelen megragadta lábam. 

Sikítva ültem fel az ágyban, de egyből vissza is dőltem az éles fájdalom miatt mi széthasította fejem. Megfogtam fejem mi be volt kötözve, ahogy az összes sebem el volt látva. Fogalmam sincs, hogy kerültem az ágyba, de nem szeretnék vissza emlékezni a tegnap estére. Már olyan közel jártam, láthattam volna az arcát, tudom örültnek találtok, eddig én sem hittem a természetfölötti erőkben. De most már biztos vagyok benne, hogy léteznek szellemek. Tényleg kezdek megörülni. Fejemre húztam a takarót, mert féltem, hogy talán most is megtámad valami. Mintha még most is figyelne, és arra várva, hogy mikor csaphat le rám. Lassan lehúztam fejemről a paplant, de akkor az ajtó hangosan csapódót a falnak, mitől rémültem bújtam vissza. 
- Gyuri, istenem mi történt veled míg távol voltam? Istenem gyere elő hadd lássalak. - Tudom ki volt az, de mégsem mertem újra előbújni, mi van, ha éppen itt áll mellettem? Suga egy rántásra lehúzta rólam a takarót. Sikítva húztam össze magam, kezemet fejemre szorítottam, hogy véletlen se ott találjanak el. Hallottam ahogy Suga közelebb lép, de minden egyes mozdulatára össze húztam magam, nem tőle félek, hanem a szörnyetegtől. 

Suga

Mondhatni boldogan indultam hazának, nem szeretek ilyen sokáig távol lenni. Remélem semmi baja nem eset Gyuri-nak míg távol voltam, mert abba beleörülnék. Ahogy hazaértem J-Hope volt az kivel elsőnek találkoztam, üdvözöltem volna, ha nem láttam volna meg míg csinál. A lépcső előtt állt és egy hatalmas piros foltot sikált fel. Oda rohantam, hogy jobban szemügyre vegyem.
- Mi történt itt, mi ez a nagy folt? Festék?
- Ohh Suga, hamarabb jöttél mire vártunk. Nem, nem festék...igazából. - Kezdtem egyre mérgesebb lenni, soha sem szerettem, ha húzzák az agyam.
- Gyuri...istenem. - Nem kellett megvárnom míg J-Hope kiböki a dolgokat, magam is rájöttem. Kirántottam az ajtót mi hangosan csapódót a falnak. A lány a takaró alá bújt. - Gyuri, istenem mi történt veled míg távol voltam? Istenem gyere elő hadd lássalak. - Mivel nem moccant lerántottam a takarót. Megijedtem a hirtelen sikításától, még soha sem láttam így megrémülve, tettem volna felé egy lépést, de minden egyes mozdulatomra összehúzta magát. A szívem összeszorult látványától. Fogalmam sincs mihez kellene kezdenem. Hajamba túrtam mérgemben és hangosan elkiáltottam magam.
- Suga, mikor jöttél?
- Jin, még is mi a franc történt itt? - Jin letette az edényt az asztalra, majd kihívott maga után.
- Én sem tudom Suga, este volt már, nagy hangokat hallottunk, kiszaladtam és Gyuri a lépcső alján feküdt eszméletlenül, fejéből pedig vér szivárgót. Lehet, hogy csak leeset, nem figyelt.
- Azt mondod, hogy annyira béna, hogy leeset? Ezt akarod nekem beadni? Hol van Jimin?
- A szobájába, de... - Nem vártam meg mit akar kihozni, valamiért ő rá saccolok, de ha egy újjal is hozzányúlt, levágom azt ami a legfontosabb számára. Mivel az ajtó zárva volt, egy hatalmasat rúgtam az ajtóba, a zár több száz darabra tört össze. Benyitottam, Jimint az ágyban találtam egy idegen nővel.
- Jáá Suga, nem így kellene betörni? Nem látod, hogy nem vagyok egyedül.
- Szarok rá. - Megragadtam ruháját és kiráncigáltam az előtérbe. Mivel idősebb vagyok így soha sem mert hozzám nyúlni, ahogy most sem mert nemet mondani, nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy az idősebbeket tisztelni kell. - Tudom, hogy ezt te csináltad, de kérlek...mond azt, hogy nem. - Jimin kitépte magát szorításomból.
- Suga...semmi közöm nem volt a balesetéhez, az az ő hibája volt, egész este azzal a lánnyal voltam. Komolyan kinézed, hogy így hozzá nyúlnék? Miért tenném?
- Tudom, hogy tetszik neked...és mivel az én tulajdonom, bármire képes lennél, hogy megszerezd. Ismerlek.
- Nem én voltam, mellesleg nem kell már, tiéd lehet. De pontosan mit is eszel rajta? Semmi jót nem tud nyújtani az ágyban. - Azt hittem mentem felrobbanok, megmondtam a fiúknak, hogy ha hozzá nyúlnak halottak lesznek abban a minutumban, és Jimin most árulta el magát. Öklömet összeszorítottam és azon kaptam magam, hogy Jimint arcon ütöttem, majd újabb és újabb ütéseket mértem arcára, mitől a földre rogyott. Ráültem mellkasára és addig ütöttem míg vért nem köpött.
- Te rohadt állat...megmondtam, hogy ne nyúlhatok hozzá, NEM? Dögölj meg te szarházi. - A többiek szaladtak be és Monster lehúzott róla, de míg így is ütöttem ahogy értem. - Megöllek, meg foglak ölni, hallod? - Monster nagyot lökött rajtam, hogy észbe kapjak.
- Elég már, mi a bajod? A barátod nem...egy csaj miatt ne csinálj ekkora nagy balhét, Ez az én házam és nem tűröm el ha verekedtek, ha így folytatod menj el.
- Oké-oké, nyugodt vagyok, de ne kerüljön pár napig a szemem elé, mert megölöm.

A napok nagyon gyorsan mentek, de Gyuri viselkedése semmit sem változott, egymagában beszélt és dudorászót számomra ismeretlen zenéket. A sarokban üldögélt ahányszor megnéztem, fejével pedig mintha valamit keresne, folyamatosan körbe-körbenézegetett. Leguggoltam elé és felé toltam az edényt, nem sokat evett így kezdet veszíteni alakjából. Még is mi a francot kellene tennem? Kezdek megörülni.
- Jin, még mindig meg van neked annak az ismerősödnek a telefon száma?
- Kire gondolsz?
- Az a pszichiáter, vagy ki.
- Ohh, meg van. - Jin egyből megadta majd fel is hívtam, nem kellet sok mire kiért a házunkhoz. Nem volt számomra szimpatikus, túl fiatal és jóképű, nem szeretek ilyen férfiakat közelébe engedni, de most muszáj lesz. Felkísértem a szobába és egyből kezelésbe is vette Gyurit. Végig néztem a terápiát számomra olyan dolgokat csinált minek semmi értelme nem volt. Nem hiszek ezekben a dolgokban, de nála nagyon jól működtek.
- Gyuri...most mélyen néz a szemembe, bíz bennem. Meg kell, hogy bíz. Eltudod mondani nekem, hogy azon az estén mitől estél le a lépcsőn? - Gyuri újra összehúzta magát, csak újra és újra megrémül. - Nyugi, ha nem karod megnevezni, akkor írd le, hogy nézet ki, volt egyáltalán ott valaki? - Bólogatni kezdet, szóval igen, de ki? - Oké-oké, és...hogy nézet ki?
- Nem-nem tudom, nem láttam...de...félelmetes volt. Fehér, piszkos lába volt...és véres is.
- Oké, volt nála valami, mitől fel lehet ismerni?
- Egy...hatalmas fejsze...fejsze volt...véres. - Véres fejsze, mint egy horror, talán csak álmodta.
- Oké Gyuri, mára ennyi bőven elég, de mondok neked valamit, lehet, hogy igazából nem élted át, álmodtad az egészet, és alva jártál. Ezért estél le a lépcsőn. Gondolj bele, nem léteznek szörnyek, csak az álmodba. Oké? - Ahogy végzet magunk maradtunk. Igazából minden világos volt, biztos vagyok benne, hogy álmodta az egészet.
- Mit mond doki?
- Hmm, érte valami sok? Valami kellemes incidens mostanában? - Talán el kellene neki mondanom, hogy elraboltam és minden nap megerőszakoltam? Nem, téves válasz.
- Meghalt mind két szülője, autóbalesetben, és nagyon sokat sírt, bezárkózott.
- Értem, hát csak is ez lehet rá példa, összetört, és hallucinálni kezdet, Jobban teszi ha nem hagyja magára, mert ez újra megtörténhet, és lehet, hogy saját magán okoz sérüléseket, ahogy azok a karmolásokat is.
- Köszönöm, figyelni fogok rá. Viszlát. - Ahogy elment elindultam a konyhába vizet önteni magamnak. De akkor hangos kiáltásra kaptam fel fejem, rohanni kezdtem Gyuri szobája felé. Az ajtó zárva volt, nem emlékszem, hogy bezártam volna, nagy nehezen sikerült betörnöm. De ami fogadott még álmomba sem kívántam.

5.rész+18

Szörny 

- Így fogod megölni őt is? - Mintha megállt volna a levegő köztük, Suga megállt majd letett a földre, mérgesen fordult Jin felé.
- Mit mondtál?
- Tudod te...kiről beszélek. - Még soha sem láttam ilyen mérgesnek Sugat, hirtelen Jin előtt termet és megragadta kabátját. Biztos vagyok benne, hogy Jin valaki másra utalt az előbb. Nem sok erőm van, így magukra hagytam, jobban teszem, ha lefekszem. Olyan pocsékul érzem magam, mintha már nem az a lány lennék ki voltam, de mit is vártam ezek után? Suga és a többi fiú is úgy bánik velem mint egy rongybabával. Mintha nekem nem lenne érzéseim. Megálltam a szoba közepén, majd a mellettem lévő tükörbe néztem. Gyuri, még is hogy nézel ki? A ruhám mindenhol vizes volt, és darabonként logót rajtam. A hajam szanaszét állt, a bőröm fakó volt, és szemem alatt karikák helyezkedtek el, hol az előbbi ütés nyoma kezdet nyomot hagyni. Lábamon pedig vér folyt végig. Már egyáltalán nem érzem magam nőnek. Lerúgtam magamról a ruhát, hiszen úgy se lesz már rá szükségem. Majd lefeküdtem a puha ágyra. Mindenem sajgót a fájdalomtól, legszívesebben megölném magam, ha lenne rá alkalmam. Éreztem, hogy egyre jobban nyom el az álom, de Suga hangos kitörése mellett lépet be a szobába. Nem néztem fel, de mindent hallottam. Mérgesen csapta le a földre a ruhákat, majd becsúszott mellém.
- Tudom, hogy nem alszol, nem kellene elmenni, fürdeni? - Mivel nem válaszoltam, felállt és lehúzta rólam a takarómat. - Te vérzel, jól vagy? - Felkapott ölébe, majd kiviharzott velem a fürdőbe. A kád szélére ültetett míg megeresztette a vizet, ahogy kellemesnek találta segített beszállni. Igazából semmi kedvem nem volt hozzá, hiszen ma Suga olyat tett mit magam sem értek. Jó érzés volt a meleg víz érintése. Suga beült elém és kezébe fogta a szappant. - Jáá, nem gondolod, hogy ilyen mocskosan nem kellene beszállni az ágyba?
- Ha mocskos vagyok...akkor miért vagy most itt?
- Nem félek holmi vér láttán, mellesleg...én okoztam. Egy kicsit durva voltam, de muszáj volt megbüntetni. Mellesleg holnap kora reggel elutazom, nem tudom mikor érek haza, de légy jó. A fiúk megígérték, hogy nem nyúlnak hozzád, te pedig esténként ne járkálj kint.
- Jin...mire gondolt az előbb? - Suga hirtelen lefagyott, majd mérgesen fordított meg, hogy háttal legyek neki.
- Semmi közöd hozzá, ez az én életem, neked pedig nincs beleszólásod, és tudod jól, hogy nem szeretem, ha kérdezel. - Suga megmosdatott mindenhol, majd mikor végeztünk visszakísért a szobámba, de ő már nem csatlakozott. Így hamarabb elaludtam mit hittem volna.

Másnap reggel Suga nem jött ébreszteni, így tovább lustálkodtam. Eddig míg soha sem hagyott sok időre egyedül, végre megszabadultam tőle egy kis időre, de mit kellene tennem? Elsőnek is felöltöztem, és lementem enni, a fiúk sehol sem voltak, de mivel sok volt a piszkos edény így neki álltam mosogatni. A kedvenc zenémen kezdtem el dudorászni, amikor valaki erős karját derekam köré fonta.
- Helló szépségem. - Jimin közelebb hajolt és mély levegőt vett. Kiakartam szabadulni, de nem hagyta magát. - Chch, légy jó kislány, fojtasd mit elkezdtél. Én eddig nézni foglak. - Kezét szorosabban fogta derekam körül, éreztem ahogy veszi a levegőt, és éreztem hátamnál a meredező férfiasságát. Újra neki álltam mosogatni. De akkor két kezével megállította csípőm. - Áhh, ha tovább így mozogsz, el fogok menni.
- Jimin, hagyd békén. - Mind ketten a hang felé kaptuk tekintetünket, hála V, megmentőm. Mielőtt elment volna fülemhez hajolt és halkan kezdet el beszélni.
- Ma este...az enyém leszel. - Ijedtemben kieset az edény kezemből, és hallottam Jimin győzedelmes kacaját.
Mikor végeztem mindennel megvoltam magammal elégedve, minden olyan tiszta mint újkorában. Nah akkor, pihenjünk. Mikor elindultam újra az a furcsa illat lengte be a házat, emlékszem még rá, azon az éjszakán is éreztem. Jobbra fordultam, majd megindultam az ajtó felé, mi lehet bent? Újra kilincsre helyeztem kezem, de gyorsan vissza is húztam. Nem akarom, hogy újra megtörténjen az az incidens, inkább hagyom. Visszamentem a szobámba, és rázártam a zárat, nem akarom, hogy Jimin megkörnyékezzen. Megfordultam és ijedtemben elkiáltottam magam.
- Shh szépségem, nem akarom, hogy mások is meghallják.
- J-Jimin, hogy-hogy kerülsz ide? - Megindult felém, közben megszabadult ingétől. Gyorsan megfordultam, de az ajtót bezártam, Jimin megragadta kezem és kivette a kulcsot. Majd a falnak nyomot és csókolni kezdte nyakam, megpróbáltam ellökni, de mind hiába. Erősebb volt mint hittem. Lefogta kezem és nyelvét számba vezette. Ezt kihasználva ráharaptam mire ő felkiáltott. - Te kurva, jáá jobban teszed ha azt csinálod mit én mondok. - Megragadta kezem és az ágyra lökött. Mivel hasra estem így kezével lerántotta szoknyám. A csípőmre ült és akkor meghallottam a kés hangját. Mivel elvágta a melltartóm pántját. - Áhh istenem de gyönyörű vagy, a bőröd olyan selymes. Nem birok magammal.
- Hagyd abba...Suga ezért meg fog ölni.
- Már mégis miért ölne meg? A legjobb barátja vagyok, míg te a büdös kurvája. Kit fog jobban sajnálni? - Lehúzta rólam bugyim és egyik kezével széttárta lábam. - Hmm...még itt is tökéletes vagy, tudod mióta várok erre a napra? Most már tudom miért nem enged hozzád senkit közzel Suga. - Hallottam, ahogy megszabadult nadrágjától. Nem is kellett sokat várnom, Jimin erősen belém hatolt. Felkiáltottam fájdalmamban, majd könnyeim utat törtek. Jimin egyre gyorsabban diktálta az iramot. Egyik kezével megragadta hajam és feljebb húzott magához, majd csókba invitált. - Áhh istenem...még-még több kell. - Megfordított így szembe találtam magam izzadt kidolgozott hasával. Újabb és újabb lökéseket kísérelt meg majd hangos nyögés mellett ment el és dőlt mellém. Már megint ki voltam használva, miért hagyott magára Suga, miért ment el? Jimin közelebb húzott magához és hajammal kezdet el játszadozni. - Miért sírsz? Ne sírj babám...még nem végeztünk, ma még nagyon sokszor meg foglak dugni.

Mikor végleg magam maradtam ahhoz sem volt erőm, hogy lemossam magamról az undorító dolgokat. Jimin sokkalta rosszabb volt mint Suga. Hallgatnom kellet volna rá, nem kellet volna kimozdulnom, ha hazatér és rájön az egészre, vajon hogyan fog megbüntetni?
Több órán át feküdtem egy helyben mire valahogy sikerült letusolnom. Körém csavartam a törölközőt, majd megindultam vissza a szobámba. Ahogy beléptem az ajtó magától csapódott be a hátam mögött. Ijedtembe felugrottam és megfordultam, talán a húzat volt csak. Begumiztam hajam, de akkor valami mintha mászni kezdet volna hátamon. Felnéztem és a tükörben hirtelen egy alakot mértem felfedezni, elkiáltottam magam, de mire visszanéztem nem volt ott semmi. Biztos hallucinálok. Felálltam és megindultam a villanykapcsolóhoz, de ahogy hozzá szerettem volna érni egy nagy ütést kaptam hátamra, földre estem. Éles karmok hasítottak meztelen lábamba, sikítottam, ahogy csak bírtam. Valahogy sikerült lerúgnom magamról. Felálltam és az ajtóhoz szaladtam, kitéptem helyéről és a lépcsőhöz menekültem, de akkor kér kéz ért hátamhoz és csak azt vettem észre, hogy lefelé zuhanok.

4.rész +18

Titkok

A fájdalom élesen szúrt hátamba, még soha sem éreztem ekkora fájdalmat. Kezemmel megtámaszkodtam az ajtón, közben az éles karmok eljátszottak húsommal, mintha több kést forgatnának hátamba. A fájdalomtól nem tudtam kiáltani, éreztem, hogy lábaimon lefolyik a meleg vér, mi pocsolyaként gyűlt össze talpam alatt. Ahogy térdeim megadta magát a fájdalom elmúlt. Nagy nehezen összeszedtem a megmaradt erőmet és futni kezdtem. Hallottam, ahogy a szörny utánam ered. Erős keze megragadta hajam és húzni kezdet, karommal kapálóztam, ahogy csak bírtam, de mind hiába.
- Sugaaa...valaki!! - Hiába kiabáltam mintha senki sem lenne a házban. Még is mi történik velem, ki ez a szörnyeteg? Mire észbe kaptam a levegőben találtam magam és nagy erővel csapódtam a szekrénynek, ahogy a földre értem több ezer szilánk vájt bőrömbe. Mikor fel akartam állni a hatalmas szekrény rám dőlt, majd minden elsötétült.

Nagy nehezen nyitottam ki szemem, olyan mintha több éven át aludtam volna. Az egész testem sajgott a fájdalomtól. Balra fordítottam fejem, hol Jungkook gyönyörű arca vizsgált, majd egy vizes rongyot rakott fejemre. Még is mi történt velem? Hogyan kerültem az ágyba? Megpróbáltam felkelni, de akkor Jungkook visszanyomott.
- Feküdj, mégis mi a franc történt veled? Néz magadra, talán saját magad ellen harcoltál az éjjel? Nagy csattanást hallottunk így mind a heten leszaladtunk, és azt vettük észre, hogy minden csurom vér, te pedig eszméletlen vagy. Mi történt?
- Tegnap...én csak...én.
- Suga nagyon mérges volt. Látnod kellett volna az arcát. De ma kiadta... Jungkook, te felelsz a lányért. Majd elment. - Semmit sem értek, mégis mi történt velem? Mikor magamra maradtam valahogy sikeresen felkeltem, muszáj kimennem a mosdóba. De olyan erőtlen vagyok, viszont nem akarok találkozni egyik fiúval sem. A korláton nagy nehezen megkapaszkodtam, muszáj innom először. Ahogy sikeresen leértem a konyhába a tegnapi jelenet ugrott be, mitől éles kiabálásba kezdtem. Leguggoltam és két kezemet a fülemre helyeztem. Éreztem, ahogy két kar nehezedik hátamra.
- Néz rám Gyuri, Jin vagyok, mi a baj? - A hangja hallatán felpillantottam, de erőtlen testem karjába zuhant. - Jól vagy, gyere, visszaviszlek. - Jin felemelt majd karjában visszavitt szobámba. Mikor magamra akart hagyni megfogtam kezét.
- Jin... ki... ki kell mennem a mosdóba. - Hangosan felnevetett mitől jobban éreztem magam, újra felemelt, de akkor Suga rohant be az ajtón.
- TEDD LE. Azt mondtam tedd le. - Nem értem miért reagálja túl, de Jin engedelmeskedett. Suga pedig ellökte tőlem.
- Jól van nah, csak segítettem neki.
- Ne nyúljatok ahhoz mi az enyém, most pedig menj. - Legszívesebben könyörögtem volna neki, hogy maradjon, mert féltem Suga-val együtt maradni. Mikor Jin kiment, Suga mérgesen meredt rám, de közben fogta karom, hogy el ne essek. - Jáá, még is mi a francot képzeltél? Miért mentél ki este? Megmondtam, hogy ne menj sehová.
- Szomjas voltam... és nem akartam felébreszteni senkit, hiszen nekem is van lábam és kezem, de... Suga... mindjárt... elájulok. - Suga karjába zuhantam, de hála nagy erejének sikerült megtartania.
- Gyere, kiviszlek a mosdóba. - Suga felemelt, még soha sem vitt így senki sem, élveztem volna a helyzetem, ha nem éppen az elrablóm karjában utaznék. Mikor letett a hideg csempére érintésétől felszisszentem. Suga pedig egyből ott termet. - Mi a baj? Fáj valami?
- Nem, csak hideg a csempe, most pedig... nem mennél ki?
- Láttam mindened, és még látni is fogom, hajrá. - Elégé cikinek érzem helyzetem, de muszáj könnyebbítenem magamon. De olyan kínos. Kezemmel a felsőmmel kezdtem el játszadozni. - Mi a baj? Nem kell?
- De... csak... kérlek, menj ki.
- Mi? Ohh, szóval kakilnod kell, értem. - Éreztem, ahogy vér szökött arcomba. - Magadra hagylak, de semmi hülyeség.

Ahogy végeztem megkönnyebbülve ültem le a kád szélére. Majd elgondolkoztam, eddig nem is fogtam fel, hogy hol is vagyok. Tudtam, hogy mi történik velem, de nehezen érettem meg. Miért én? Miért pont én, mikor annyi széplány van ott kint? Éreztem, ahogy egy meleg könnycsepp hagyta el szemem, majd újabb és újabb, majd nem tudtam neki megálljt parancsolni. Zokogásba kezdtem, bárcsak mindent visszapörgethetnék, akkor soha sem hagytam volna magam, hogy a lányok rávegyenek. Vajon keresnek? Vajon megtalálnak? Hol is vagyok pontosan? A lányok... biztonságban vannak? Lecsúsztam a földre, éreztem, hogy hideg átáramlik testemen és sebeim sajogni kezdtek, de én csak újra a meleg kis kávézóba szeretnék dolgozni, újra hazatérni. Hallottam, hogy Suga sürgetni kezdet, de mivel nem szóltam vissza benyitott.
- Te meg miért bőgsz? - Karjával megragadta kezem, de erős határozott mozdulattal kirántottam.
- Hagyj békén. Azt mondtam HAGYJ BÉKÉN. - Felálltam, és nem foglalkoztam a fájdalommal, ellöktem az útból és kirohantam, le a bejáratig, ma biztos vagyok benne, hogy lelépek. Kirántottam az ajtót, és a fény vakítva sütőt szemembe. Tovább folytattam utam, a hó ropogót meztelen lábam alatt. Rohanva szeltem át a sűrű erdőt, hallottam, hogy Suga hangosan kiált utánam, de nem álltam meg. Azon kaptam magam, hogy lábaim megálltak. Körbepillantottam.
- Áhhh...áhhh, istenem, hol vagyok? Azt sem tudom merre kell mennem.
- Hamar leeset. - Megfordultam és nagy fájdalom hasított fejembe. A földre estem, közben Suga rám mászott. - Hagyj békén, hagyj. - Erősen tépte le rólam felsőmet.
- Te büdös szuka, én aggódom érted... próbálok kedves lenni, ezt érdemlem? Inkább örülnöd kellene, hogy élsz. - Egy rántással megszabadult bugyimtól, majd egy lökéssel belém hatolt. Nem foglalkoztatta a körülmények, azt sem, hogy az erdő kellős közepén vagyunk. Próbáltam szabadulni, de nem ment, mindenem sajgott, nincs többé erőm, tudtam, hogy ha Suga elkap meg bűntett. - Te...ne merj még egyszer megszökni...addig kurlak míg élve sipítozol alattam. - Újabb és újabb kínokat kellet átélnem, mert Suga addig nem hagyta abba míg el nem fáradt. Ahogy harmadszorra ment el tehetetlenül feküdtem alatta, már nem érzékeltem az átázott ruhámat, bárcsak meghalnék. - Huu, nem tudtam, hogy a természetben ilyen jó csinálni, többször ki kell majd próbálnunk, most pedig kelj fel. - Nem mozdultam, így hátára kapott. Ahogy visszaértünk a házhoz Jin szaladt ki elénk.
- Mit csináltál?
- Semmit amihez közöd lenne.
- Jáá, nem gondolod, hogy ez már túlzás? Gyuri nem fogja bírni.
- Jin...kussolj. - Arrébb lökte a fiút, ki nem bírta ki szó nélkül.
- Így fogod megölni őt is? - Mintha megállt volna a levegő köztük, Suga megállt majd letett a földre, mérgesen fordult Jin felé.
- Mit mondtál?
- Tudod te...kiről beszélek.