6.rész

Örült

Testem nem moccan, olyan mintha valami visszanyomna a földre. Talán a halál szélén állnék? Sötét van, sehol egy árva lélek, érzem ahogy vér szivárog ki fejemből mi elterül a földön és hatalmas tócsában gyűlt össze. Próbáltam segítségért kiáltani, de egy hang sem hagyta el torkomat. Megpróbáltam kezem segítségével felállni, de a fájdalom miatt ugyan ott tértem ki ahol elkezdtem. Feladtam a próbálkozást nem mentem vele semmire, csak még jobban megfájdult végtagjaim. Ilyenkor a fiúk hol vannak, miért nem sietnek a megmentésemre, miért? Szemeim egyre nehezebbek voltak, talán ez a vég, így kell meghalnom. Homályosan kezdtem el látni, de mikor végleg kitisztult látásom két meztelen lábat pillantottam meg elsőnek. Meztelen volt és piszkos, talpa pedig véres volt. Megindult felém, nem mertem felnézni, de minden egyes lépteinél roppant valami, mintha csontok lennének. Mivel a nagy esés miatt nem tudok mozdulni tudtam, hogy ma meghalok, hiszen teljesen ki vagyok neki szolgáltatva. Ahogy mellém ért megállt, nem mozdult, de szaggatott lélegzetétől kirázott a hideg. Ahogy jobban megnéztem egyik kezében hatalmas fejsze csillogtatta meg fényét. Véres volt, ez nem volt kérdés. Becsuktam szemem, még soha sem féltem ennyire, még akkor sem mikor elraboltak és megerőszakoltak, ez annál is rosszabb. Csukott szemem miatt fülemet kezdtem el hegyezni. Hallottam, ahogy leguggolt elém, talán itt az idő, hogy megnézzem milyen is a gyilkosom. Hirtelen egy hideg kéz ért arcomhoz, szemeim hirtelen kinyitottak érintése miatt. De addigra sehol sem volt. Hallottam, ahogy a fiúk kiáltva szaladtak le hozzám, de onnan semmire sem emlékszem.

Minden sötét volt és rideg, de ismerős ez a hej, járta már itt korábban. Körülöttem vad sötét erdő dús lombjai takarták el előlem a fényt. Belül valamiért félek, mintha menekülnék valami elől. De miért érzek így? Kitől félek ennyire? Újra szaladni kezdtem, ekkor egy tisztáshoz értem ki, minden csodálatos volt, a hó jelei már eltűntek és madarak éneke váltotta fel a hideg hangulatot. Akkor hátam mögül ágak százai roppantak meg egy nehézsúly alatt, újra szorongani kezdtem, talán az az illető ki elől menekülök. Futni kezdtem újra, a nevemen szólít, de nem értettem tisztán, lábam megakadt valamiben és hasra estem. Akkor valaki hirtelen megragadta lábam. 

Sikítva ültem fel az ágyban, de egyből vissza is dőltem az éles fájdalom miatt mi széthasította fejem. Megfogtam fejem mi be volt kötözve, ahogy az összes sebem el volt látva. Fogalmam sincs, hogy kerültem az ágyba, de nem szeretnék vissza emlékezni a tegnap estére. Már olyan közel jártam, láthattam volna az arcát, tudom örültnek találtok, eddig én sem hittem a természetfölötti erőkben. De most már biztos vagyok benne, hogy léteznek szellemek. Tényleg kezdek megörülni. Fejemre húztam a takarót, mert féltem, hogy talán most is megtámad valami. Mintha még most is figyelne, és arra várva, hogy mikor csaphat le rám. Lassan lehúztam fejemről a paplant, de akkor az ajtó hangosan csapódót a falnak, mitől rémültem bújtam vissza. 
- Gyuri, istenem mi történt veled míg távol voltam? Istenem gyere elő hadd lássalak. - Tudom ki volt az, de mégsem mertem újra előbújni, mi van, ha éppen itt áll mellettem? Suga egy rántásra lehúzta rólam a takarót. Sikítva húztam össze magam, kezemet fejemre szorítottam, hogy véletlen se ott találjanak el. Hallottam ahogy Suga közelebb lép, de minden egyes mozdulatára össze húztam magam, nem tőle félek, hanem a szörnyetegtől. 

Suga

Mondhatni boldogan indultam hazának, nem szeretek ilyen sokáig távol lenni. Remélem semmi baja nem eset Gyuri-nak míg távol voltam, mert abba beleörülnék. Ahogy hazaértem J-Hope volt az kivel elsőnek találkoztam, üdvözöltem volna, ha nem láttam volna meg míg csinál. A lépcső előtt állt és egy hatalmas piros foltot sikált fel. Oda rohantam, hogy jobban szemügyre vegyem.
- Mi történt itt, mi ez a nagy folt? Festék?
- Ohh Suga, hamarabb jöttél mire vártunk. Nem, nem festék...igazából. - Kezdtem egyre mérgesebb lenni, soha sem szerettem, ha húzzák az agyam.
- Gyuri...istenem. - Nem kellett megvárnom míg J-Hope kiböki a dolgokat, magam is rájöttem. Kirántottam az ajtót mi hangosan csapódót a falnak. A lány a takaró alá bújt. - Gyuri, istenem mi történt veled míg távol voltam? Istenem gyere elő hadd lássalak. - Mivel nem moccant lerántottam a takarót. Megijedtem a hirtelen sikításától, még soha sem láttam így megrémülve, tettem volna felé egy lépést, de minden egyes mozdulatomra összehúzta magát. A szívem összeszorult látványától. Fogalmam sincs mihez kellene kezdenem. Hajamba túrtam mérgemben és hangosan elkiáltottam magam.
- Suga, mikor jöttél?
- Jin, még is mi a franc történt itt? - Jin letette az edényt az asztalra, majd kihívott maga után.
- Én sem tudom Suga, este volt már, nagy hangokat hallottunk, kiszaladtam és Gyuri a lépcső alján feküdt eszméletlenül, fejéből pedig vér szivárgót. Lehet, hogy csak leeset, nem figyelt.
- Azt mondod, hogy annyira béna, hogy leeset? Ezt akarod nekem beadni? Hol van Jimin?
- A szobájába, de... - Nem vártam meg mit akar kihozni, valamiért ő rá saccolok, de ha egy újjal is hozzányúlt, levágom azt ami a legfontosabb számára. Mivel az ajtó zárva volt, egy hatalmasat rúgtam az ajtóba, a zár több száz darabra tört össze. Benyitottam, Jimint az ágyban találtam egy idegen nővel.
- Jáá Suga, nem így kellene betörni? Nem látod, hogy nem vagyok egyedül.
- Szarok rá. - Megragadtam ruháját és kiráncigáltam az előtérbe. Mivel idősebb vagyok így soha sem mert hozzám nyúlni, ahogy most sem mert nemet mondani, nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy az idősebbeket tisztelni kell. - Tudom, hogy ezt te csináltad, de kérlek...mond azt, hogy nem. - Jimin kitépte magát szorításomból.
- Suga...semmi közöm nem volt a balesetéhez, az az ő hibája volt, egész este azzal a lánnyal voltam. Komolyan kinézed, hogy így hozzá nyúlnék? Miért tenném?
- Tudom, hogy tetszik neked...és mivel az én tulajdonom, bármire képes lennél, hogy megszerezd. Ismerlek.
- Nem én voltam, mellesleg nem kell már, tiéd lehet. De pontosan mit is eszel rajta? Semmi jót nem tud nyújtani az ágyban. - Azt hittem mentem felrobbanok, megmondtam a fiúknak, hogy ha hozzá nyúlnak halottak lesznek abban a minutumban, és Jimin most árulta el magát. Öklömet összeszorítottam és azon kaptam magam, hogy Jimint arcon ütöttem, majd újabb és újabb ütéseket mértem arcára, mitől a földre rogyott. Ráültem mellkasára és addig ütöttem míg vért nem köpött.
- Te rohadt állat...megmondtam, hogy ne nyúlhatok hozzá, NEM? Dögölj meg te szarházi. - A többiek szaladtak be és Monster lehúzott róla, de míg így is ütöttem ahogy értem. - Megöllek, meg foglak ölni, hallod? - Monster nagyot lökött rajtam, hogy észbe kapjak.
- Elég már, mi a bajod? A barátod nem...egy csaj miatt ne csinálj ekkora nagy balhét, Ez az én házam és nem tűröm el ha verekedtek, ha így folytatod menj el.
- Oké-oké, nyugodt vagyok, de ne kerüljön pár napig a szemem elé, mert megölöm.

A napok nagyon gyorsan mentek, de Gyuri viselkedése semmit sem változott, egymagában beszélt és dudorászót számomra ismeretlen zenéket. A sarokban üldögélt ahányszor megnéztem, fejével pedig mintha valamit keresne, folyamatosan körbe-körbenézegetett. Leguggoltam elé és felé toltam az edényt, nem sokat evett így kezdet veszíteni alakjából. Még is mi a francot kellene tennem? Kezdek megörülni.
- Jin, még mindig meg van neked annak az ismerősödnek a telefon száma?
- Kire gondolsz?
- Az a pszichiáter, vagy ki.
- Ohh, meg van. - Jin egyből megadta majd fel is hívtam, nem kellet sok mire kiért a házunkhoz. Nem volt számomra szimpatikus, túl fiatal és jóképű, nem szeretek ilyen férfiakat közelébe engedni, de most muszáj lesz. Felkísértem a szobába és egyből kezelésbe is vette Gyurit. Végig néztem a terápiát számomra olyan dolgokat csinált minek semmi értelme nem volt. Nem hiszek ezekben a dolgokban, de nála nagyon jól működtek.
- Gyuri...most mélyen néz a szemembe, bíz bennem. Meg kell, hogy bíz. Eltudod mondani nekem, hogy azon az estén mitől estél le a lépcsőn? - Gyuri újra összehúzta magát, csak újra és újra megrémül. - Nyugi, ha nem karod megnevezni, akkor írd le, hogy nézet ki, volt egyáltalán ott valaki? - Bólogatni kezdet, szóval igen, de ki? - Oké-oké, és...hogy nézet ki?
- Nem-nem tudom, nem láttam...de...félelmetes volt. Fehér, piszkos lába volt...és véres is.
- Oké, volt nála valami, mitől fel lehet ismerni?
- Egy...hatalmas fejsze...fejsze volt...véres. - Véres fejsze, mint egy horror, talán csak álmodta.
- Oké Gyuri, mára ennyi bőven elég, de mondok neked valamit, lehet, hogy igazából nem élted át, álmodtad az egészet, és alva jártál. Ezért estél le a lépcsőn. Gondolj bele, nem léteznek szörnyek, csak az álmodba. Oké? - Ahogy végzet magunk maradtunk. Igazából minden világos volt, biztos vagyok benne, hogy álmodta az egészet.
- Mit mond doki?
- Hmm, érte valami sok? Valami kellemes incidens mostanában? - Talán el kellene neki mondanom, hogy elraboltam és minden nap megerőszakoltam? Nem, téves válasz.
- Meghalt mind két szülője, autóbalesetben, és nagyon sokat sírt, bezárkózott.
- Értem, hát csak is ez lehet rá példa, összetört, és hallucinálni kezdet, Jobban teszi ha nem hagyja magára, mert ez újra megtörténhet, és lehet, hogy saját magán okoz sérüléseket, ahogy azok a karmolásokat is.
- Köszönöm, figyelni fogok rá. Viszlát. - Ahogy elment elindultam a konyhába vizet önteni magamnak. De akkor hangos kiáltásra kaptam fel fejem, rohanni kezdtem Gyuri szobája felé. Az ajtó zárva volt, nem emlékszem, hogy bezártam volna, nagy nehezen sikerült betörnöm. De ami fogadott még álmomba sem kívántam.