7.rész

Halli Csajok!!! Hát nem is tudom mit mondjak, nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen nagy lelkesedéssel követitek a blogom, nagyon jól esik. Imádlak titeket nagyon <3 De nem húzom az időt, jó olvasást. <3 Csak annyit, hogy ha van elírás nézzétek el nekem. Nem sok időm van átnézegetni, ahogy a hibákat sem, próbálok igyekezni. Nah holnap sajnos nem szolgálhatok újabb résszel, mert holnap megyek érettségizni :D Szorítsatok. <3 I love you <3 ** 


A hangos zajra kaptam fel a fejem, rohanva szeltem a lépcsőfokokat, az ajtó zárva volt, de nem emlékeszem, hogy bezártam volna. Lábammal erősen megrúgtam, de ami fogadott soha sem fogom elfelejteni. Gyuri lehajtott fejjel állt velem szembe, hosszú fekete haja eltakarta arcát mi csurom vizes volt. A falakon hosszú csíkban vér folyt, a párnák széttépve miben a tollak szanaszét hevertek a földön, miden véres volt. A lány nem mozdult, hiába szólítottam mintha semmit sem hallana, megindultam felé mire az ajtó hangosan csapódót be mögöttem. Nem foglalkoztam velem és megálltam Gyuri-val szembe, kezemet lassan vállára helyeztem, de akkor mozdulatomra felnézet, mitől ijedtembe hátraestem. Szemei vérvörösek voltak, arca holtsápadt, körmei véresek. Mégis mi a franc történik itt? Megindult felém, csoszogó hangja töltötte be a csendes szobát. Hátrébb iszkoltam neki a falnak, zsákutca, miért csinálja ezt velem? Talán csak szórakozik, és ha igaz nagyon mérges leszek. Gyuri leguggolt elém, kezét arcomra helyezte mitől kirázott a hideg, egyre lejjebb araszolt kezével és nyakamnál megállt, mintha megfagyott volna, nem moccant. Írisze megváltoztak, mintha megenyhült volna.
- S-suga. – Ez a hang, ismerősen cseng, biztos vagyok benne, hogy ez a hang nem Gyurié. – Suga, drágám… emlékszel még rám? – Szemeim kétszeresére nyíltak, már emlékszem, emlékszem erre a gyönyörű hangra.
- S-sara, nem…- megráztam fejem – az nem lehet, biztos álmodok. – Sara volt az a lány kit a világon mindennél jobban szerettem, mindent képes lettem volna érte megadni, örülten szerettem, de az elmúlt, ő már halott.
- Hát emlékszel rám? Istenem, mindent megadtam volna ezért, hogy egyszer elmondhassam mit akartam a halálom percében. – Keze erősen megmarkolta a nyakam, majd egyre erősebben szorította. Nem kapok levegőt. – Én is ugyan így néztem rád… csak egy kicsit kellet volna sajnálnod, de nem… makacs voltál, mint mindig… ahogy most is, soha sem szeretted, ha valaki ráteszi a kezét a tulajdonodra. De eljött az én időm… mert meg fogsz halni.

Hangos kiáltás mellett ébredtem fel, megkönnyebbülve nyúltam nyakamhoz. Álom volt, hát persze, hiszen szellemek nem léteznek. Lerúgtam magamról a takarómat, majd megindultam Gyuri szobája felé, az ajtó nyitva volt, ahogy beléptem sötétség fogadót, minden rendben van, alszik. Akkor állom volt az egész, talán csak megijedtem a viselkedése miatt. Leültem alvó teste mellé és szemügyre vettem a gyönyörű arcát. Kezem magától mozdult meg, majd végig húztam ujjaim tökéletes vonalán. Minden arány tökéletes, mintha valaki megfestette volna. Talán ezért hoztam magam azon az éjszakán. Igazából még soha sem tettem ilyet, hazudtam mikor azt állítottam, hogy több lánnyal is így bántam, valami mentséget kellet felhoznom, hogy felfogja mi is történik éppen vele. Ő az első kit elraboltam, nem tudom mi történt velem akkor, de magammal kellet hoznom. Azt hiszem első látásra belé szerettem. Olyan törékenynek nézet ki azon az éjszakán, eszméletlen volt mikor rátaláltam. Azt hittem, hogy soha többé nem leszek szerelmes, de tévedtem. Teljes szívemből gyűlöltem ezért, talán ezért viselkedtem vele így, így akartam megbüntetni, amiért elnyerte a szívem. De soha sem gondoltam volna, hogy így összetörik. Mikor fog újra normálisan gondolkodni, hiszen ha minden igaz, akkor ő most örült. Elmebeteg, de én még mindig hiszek abban, hogy feléled az igazi önmaga. Gyuri arca megmozdult, majd pillái kinyíltak. Még így sötétben is tökéletesen lehetet látni, ahogy felragyog.
- Jó mélyen aludtál. Jó reggelt.
- Jó reggelt. – Visszaköszönt, nem akarok hinni a fülemnek.
- Jobban vagy, már nem félsz… mond, hogy jobban vagy? – Felült az ágyban majd rám meredt azokkal a gyönyörű szempárokkal.
- Te… aggódtál értem? – Felnevettem és két kezem közé fogtam törékeny arcát.
- Persze te idióta. Nagyon, azt hittem, hogy örökre elveszítelek. – Láttam tekintetén, hogy össze van zavarodva. Persze, hiszen ki hinni annak ki elrabolta és többször meg is erőszakolta? – Soha többé ne hidd el az álmaidat, nem léteznek szörnyetegek. Ha mégis, én megvédelek, ígérem, megtanulok viselkedni, csak többé ne lökj el így. – Szorosan karomba vontam, olyan jól esik végre átölelni a közelembe tudni. Teljesen megbolondulok tőle.
- Suga… nem tudom mi történt veled… de kezdek félni.
- Nem kell, soha többé nem nyúlok úgy hozzád, csak akkor, ha te is akarod. Annyira sajnálok mindent.
- Ha sajnálod… engedj el mennem. – Mintha meg fagyot volna a levegő. Karjaimat szorosabban zártam köré, már is attól féltem, hogy soha többé nem láthatom.
- Nem, bármit kérhetsz, de ezt nem teljesítem. Soha. – Elengedtem, majd utoljára megnéztem és magára hagytam. Tudom, hogy ideje lennem elengedni, nem megy. Túlságosan is magamba zártam. Addig nem engedem el, míg belém nem szeret. Még ki nem mondja.

Gyuri

Fogalmam sincs mi történt az elmúlt napokban, de olyan mintha minden más lenne. Suga olyan furán viselkedet velem az előbb, nem ismertem rá. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy szeret. Igazából még mindig félek, tegnap este valaminek történnie kellet, hiszen semmire sem emlékszem, csak a fagyos légkörre. Biztos vagyok benne, hogy nem álom volt az egész, de mától azon leszek, hogy mindent kiderítsek erről a kísértetházról. Addig nem nyugszom míg rá nem jövök a kilétére. Felöltöztem, majd lementem a konyhába, az összes fiú kint tevékenykedett már kora reggel, mi furcsa volt, hiszen akárhányszor felkeltem még nagyban nyomták az ágyat. Mikor megpillantottak, egyszerre szólt fel a köszönés, valami itt nem stimmel, olyan mások mind. V boldogan jött elém és az asztalhoz vezetett.
- Foglalj helyet. – Az asztal meg volt terítve, méghozzá nyolc személyre. Ezek szerint én is velük ehetek. Ilyen sem volt, általábban mindig egyedül ettem a szobámba. J-Hope szorgosan munkálkodót a konyhába, és mérgesen lökdöste arrébb a fiúkat. Hirtelen sötét lett a konyhába, észre sem vettem, hogy el van sötétítve az ablakok- Kezdtem félni, fogalmam sincs mi folyik itt. Éppen felálltam mikor Suga lépet be az ajtón kezében hatalmas tortával, min több gyertya éget. A fiúk mind éneklésbe kezdtek.
- Boldog születésnapot.
- Nem értem Suga, nekem most múlott el.
- Tudom, de nem volt esélyed megünnepelni, így gondoltam velünk megünnepelheted. – Nem hiszek a szememnek, a fiúk csak is miattam dolgoztak ilyen keményen, lehetséges, hogy ez csak álom? Nem akarom elhinni. – Látom, nehezen akarod elhinni, de tudunk kedvesek is lenni. – Jin mosolyogva lépet mellém és visszavezetett az asztalhoz, leültetett majd a fiúk is helyet foglaltak, csak J-Hope nem. Ezek szerint ő volt ma a főszakács, igazából nagyon jól eset ez tőlük, olyan mintha ezer éve ismerem őket, boldogan nevetgéltek, szórakoztatták egymást, de akkor miért tettek ilyet? Miért rabolnak el lányokat? Miért?
- Nem tudom mit mondjak, meg kellene köszönnöm? Vagy nem? Nem tudom, mivel ti… ti vagytok az elrablóim, és ez miatt nem tudom jól érezni magam, sajnálom. – Suga mérgesen csapot az asztalra, a hangulat pedig hirtelen megfagyott.
- Nem kell megköszönnöd, csak gondoltam szervezek neked egy bulit, ha már nem volt alkalmad ünnepelni. Tudjuk jól, hogy feszült vagy mikor velünk vagy, de nem kell, senki sem nyúl hozzád, ahogy Jimin sem. – Ekkor mindenki Jimin-re pillantott, ahogy én is. Láttam rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik, majd elhatározta magát és felállt. Lassan megkerülte az asztalt és azon kaptam magam, hogy térdere ereszkedett. Nem mert szemembe nézni, és láttam rajta, hogy még soha sem alázták meg ennyire.
- Én… én… sajnálom, többé nem nyúlok hozzád, legyünk jó barátok. – Már tényleg nem értek semmit,az előbb a parti majd ez, mit tettem az elmúlt napokban, hogy így viselkednek?
- Semmi baj Jimin, elfogadom a bocsánatkérésedet, de nem csak neked kellene bocsánatot kérni. – Erre a kijelentésemre mindenki Suga felé fordult.
- Mi van? – Jungkook mellé lépet és nagyot lökött rajta. – Jáá, hogy mersz az idősebbekkel így bánni?
- Hülye vagy Suga… vagy csak teteted? – Láttam Sugán, hogy nem tetszik neki, hogy a fiatalabbik lekezeli, de akkor durcásan felém fordult. Majd az orra alatt motyogni kezdet valami szót.
- Nem hallottunk semmint Suga. – A fiú mérgesen nézett Jin-re.
- Sajnálom, sajnálom… sajnálom, most elégedet vagy? – Az arcát látván hangos nevetésbe kezdtem, mivel mindenki engem nézet, elcsendesedtem.
- Mi az? Miért néztek így rám?
- Mióta itt vagy nem láttunk nevetni, és nagyon jól áll, többet kellene nevetgélned. – Mondta V ki hirtelen kezembe nyomott egy dobozt, és követték a példáját a többiek. Suga volt az egyetlen ki nem adott semmit, helyette megragadta kezem és felfelé húzott, de nem az én szobámba, hanem az övébe. Még soha sem voltam mások szobájába, de Suga szobája sokkalta másabb, mint gondoltam. Nagyon kellemes volt a hangulat, a falak narancsszínűek voltak, míg hatalmas könyves polcok foglalták körbe a hatalmas nagy ágyat, mind két oldal telis tele volt plüssmacikkal. Ezen láttán elkuncogtam, de úgy, hogy Suga ne halja.
- Hát… ez lenne a birodalmam, mit gondolsz?
- Aranyos.
- MI? Aranyos… nem-nem aranyos, ne mondj ilyet egy férfinak, sérted a büszkeségét. – Ha nem akarta ezt hallani miért hozott ide?
- Nem néztem ki belőled, hogy ennyire könyvimádó vagy, ahogy azt sem, hogy szereted a plüssállatokat.
- Szeretek olvasni, ha valami gondom volt mindig itt találtam menedéket, itt senki sem zavart. A plüssök pedig… nem az enyémek, egyfontos személyé volt.
- Ohh értem, és minden lányt beengedtél ide? – Láttam rajta, hogy zavarban van, két kezét összekulcsolta a háta mögött, és ide-oda riszálta magát. Nagyon aranyosnak találtam a viselkedését. Nagyon is.
- Nem, te vagy az első… kit beengedtem ide, ha nem hiszed el kérdezd meg a fiúkat, még ők sem voltak itt, szóval ne merd kikotyogni… mert véged. – Leraktam a sok dobozt és odabattyogtam az ágyhoz. Kezembe vettem egy plüssállatot mi egy medvét ábrázolt. Suga felé fordult és játszadozni kezdtem vele.
- Oké oppa… ez a kis bocs soha nem árulja el a titkod. – Mondtam kislány hangon mire Suga elém állt.
- Mond még egyszer.
- Mit?
- Amit az előbb.
- Ez a kis… - Szám elé tette kezét.
- Nem ezt, amit legelsőnek mondtál.
- Oké… oppa?? – Suga hirtelen mozdulatától ledermedtem, karjába vont és mélyen megcsókolt.